Julian Fellowes (Downton Abbey) Emmy-díjra jelölt HBO eredeti drámasorozata, Az aranykor (The Gilded Age) nyolcrészes negyedik évadával novemberben érkezik HBO Max kínálatában. A sorozat friss előzetese és az néhány fotó már meg is érkezett. Szinopszis: Bertha Russell megváltoztatta a társasági élet szabályait, ám ennek ára volt. Most családjának s
Több helyen volt hangos az éjszaka, egy hidegfront hozott végre nagyobb területre záporokat, zivatarokat. Régen cikázott már ennyi villám az ország fölött - írta meg az Időkép.hu.
A söjtöri Baloghné Dóra Alexandra nyerte el Magyarország 2026. évi Mézkirálynője címét. A háromgyermekes méhész a következő egy évben a magyar termelői mézet és a válsággal küzdő hazai méhészeket képviseli.
Súlyos hibákat követ el Oliver Blume, a Volkswagen vezérigazgatója a konszern dolgozóival való bánásmódban Christiane Benner, a német IG Metall szakszervezet elnöke szerint, aki egyúttal ellenállást helyezett kilátásba a tervezett gyárbezárásokkal szemben.
Négy hónap maradt arra, hogy az uniós tagállamok rendezzék a közel 2000 milliárd eurós többéves pénzügyi keret (MFF) körüli vitáikat, így az ír soros elnökség most arra próbálja rávenni a kormányokat, hogy végre mondják ki, mely területekre adnának több pénzt, és honnan vonnának el forrásokat.
A német autóipari óriások - a Volkswagen, a Mercedes és a BMW - történelmi kihívásokkal küzdenek, miután elveszítették dominanciájukat a kínai piacon, miközben az ázsiai elektromos autók európai térnyerése is gyorsul. A korábban sikeres üzleti modell összeomlása miatt a német gyártók drasztikus leépítésekre, gyárbezárásokra és fejlesztési központja
Az AI már nem kopogtat a HR ajtaján, hanem a folyamatok része: megjelenik a toborzásban, a kiválasztásban, a teljesítményértékelésben, a megtartásban és a vezetői döntéstámogatásban is. A technológia gyorsabbá teheti a HR működését, és erősítheti az adatvezérelt döntéshozatalt, de közben új felelősségi, etikai és vezetési kérdéseket nyit meg. Hol s
A kínai autógyártók egyre gyorsabb ütemben növelik európai termelésüket, a BYD-től a Geelyig több márka is helyi gyártással terjeszkedik a kontinensen.
Nem várt fordulatot vett a Most Wanted második évadának forgatása: Sebestyén Balázsék autós üldözése közben három jármű ütközött össze Budapesten, köztük a műsor egyik stábbusza. A baleset akkor történt, amikor az üldözők megpróbálták lerázni az őket követő autókat.
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter éles kritikával illette az előző kormány agrárpolitikáját, és átfogó reformokat jelentett be. A tárcavezető jelezte az Országos Jégkármérséklő Rendszer (Jéger) hatékonyságának felülvizsgálatát, sürgette a tömegtermelésről a minőségi élelmiszeriparra történő átállást, valamint új vízmeg
Jelentős hatásköri átalakításokról döntött a kormány egy újonnan megjelent, részletes rendeletben. A változások nyomán Ruff Bálint és Bóna Szabolcs miniszterek jogkörei bővültek, míg Pósfai Gábor és Gajdos László hatáskörei szűkültek. A legfontosabb módosítások a nemzetbiztonsági és agrárterületeket, valamint a nyilvántartási ügyeket érintik; ez ut
A napi rendszeres gyümölcsfogyasztás hasznos a szervezetünknek, ám ha túlzásba visszük, az negatív következményekkel is járhat. Miért veszélyes a szilva?
Kijöttek a KSH részletes adatai a második negyedéves GDP-növekedésről. Az 1,7 százalékos emelkedéshez leginkább a szolgáltatások bővülése járult hozzá.
A nyár végi sövénymetszésnél fontos tudni, mely növényeket lehet még utoljára formázni, és mik az ideális metszési időpontok, valamint a visszavágás mértéke. Segítünk eligazodni a fagyal, gyertyán, tuja és egyéb sövénynövények kezelésében, hogy sövényeid egészségesek és dekoratívak maradjanak.
A nemzetközi befektetői hangulat bizonytalan, így iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1554,24 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 149 112,19 ponton zárt hétfőn.
Brazília legfelsőbb választási bírósága, a Tribunal Superior Eleitoral (TSE) felfüggesztette Renan Santos elnökjelölt digitális kampányát, és zárolta a számára elkülönített 3,3 millió reálnyi, nagyjából 200 millió forintnak megfelelő kampánytámogatást. A döntés jelentősen korlátozza a közösségi médiára építő politikus kampányát, aki nemrég egy orsz
"A vállalkozásoknak érdemes kihasználniuk a következő hónapokat. Próbálják ki az ePénztárgépet, ismerjék meg a webes adatrögzítést, és válasszák azt a megoldást, amelyik a legjobban illeszkedik a működésükhöz!"
Több mint 13 százalékot esett a PayPal részvényárfolyama pénteken, miután olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a Stripe és az Advent International visszalépett a fizetési óriás felvásárlásától. Az ügylet korábban 53 milliárd dolláros ajánlatról szólt, de a PayPal vezetése ezt kevésnek találta. A Bloomberg értesülései szerint a Stripe és az Adv
Ugyan augusztus 20-án kilőtt az aznap újraindult M1 nézettsége, a múlt héten már nem került be a top 10 legnézettebb csatorna közé. A TV2 megújult híradója sem tudja egyelőre megközelíteni az RTL Híradó nézettségét a műsortoplistában.
Az eredeti szerződés alapján 1350 kocsit kellene szállítani az egyiptomi állami vasúttársaságnak. Mi történt? Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter augusztusban Egyiptomban tárgyalt arról, hogyan lehetne folytatni a több mint ezer vasúti kocsi szállításáról szóló, évek óta húzódó magyar–egyiptomi projektet. A tárgyalásokon egyelőre nem s
Hipnózis, meditáció, lelki segítségnyújtás, reinkarnációs és transzcendentális utaztatás – a Facebook hirdetésre ezúttal a NAV jelentkezett be. Az egyórás konzultációról nyugtát nem adott a vállalkozó, és kiderült, hogy teljesen feketén dolgozik, még adószáma sem volt.
A Kraken mögött álló Payward az Egyesült Államokon kívüli teljes banki működés lehetőségét vizsgálja, miközben amerikai leányvállalatán keresztül szabályozott hozzáférést teremtene a legnagyobb decentralizált tőzsde, a Hyperliquid piacaihoz is. A Kraken kriptotőzsde anyavállalata, a Payward olyan banki engedély megszerzésére törekszik, amellyel az
Könyvelés átvételekor – több évet érintő – hibák lettek feltárva, a feltárt hibák hatása jelentős. A könyvelés rendezésével kapcsolatos olvasói kérdésekre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A kapcsolati erőszak visszaszorítása és a közlekedésbiztonság erősítése ügyében egyeztetéseket kezdeményez a Belügyminisztérium a szabályozásért felelős tárcákkal - jelentette be Pósfai Gábor belügyminiszter kedden a Facebookon. A belügyi tárca javasolja egyebek mellett a távoltartás rendszerének megerősítését és a korai hatósági beavatkozás biztos
A Lightyear páneurópai befektetési platform megbízásából készült új kutatás szerint a magyarországi fiatalabb befektetők újra érdeklődnek a hazai piac iránt. Arra a kérdésre, hogy hogyan változott a hozzáállásuk az idei kormányváltást követően, a 18–29 éves befektetők közel fele (47%) azt válaszolta, hogy most nyitottabbak a magyar vállalati részvé
Sem nyugtát, sem számlát nem adott és még adószáma sem volt annak a nőnek, aki lelki segítségnyújtást, feltöltődést ígérő programokat, utazásokat kínált az interneten - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Kiemelkedő fizetést ígér az újonnan felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal (NVVH) munkatársainak Unger Anna hivatalvezető. Szerinte a korrupciónak kitett intézmény dolgozóit anyagilag is védeni kell a befolyásolási kísérletektől. „Nagyon jól meg lesznek fizetve, cserébe iszonyatosan jó munkát várok tőlük” – fogalmazott.
A gyümölcsfák nyár végi állapota értékes információkat hordoz a következő évi termésről és az őszi teendőkről. Most bemutatjuk, hogyan olvasd ki a lomb, a hajtásnövekedés és a termésterhelés jeleit, hogy őszi beavatkozásaid megalapozottak legyenek.
A programra 550 millió eurót, vagyis 201 milliárd forintot szánnak. Mi történt? A kormány új lakásépítési és bérlakásprogramot készít elő, miközben a kiemelt beruházások státuszát is felülvizsgálja – vette észre a Portfolio a hétfő este megjelent Magyar Közlönyben. Részletek. A kormány a Wekerle Lakásépítési Program előkészítésével Vitézy Dávid köz
Az aszály hatásait elsősorban az aktuális csapadékhiány, a kiszáradó felső talajréteg vagy a növényállomány látható vízstressze alapján érzékeljük. A talaj vízháztartása azonban ennél hosszabb időléptékben működik. Egy súlyos száraz időszak hatása a mélyebb talajrétegekben azután is fennmaradhat, hogy a felszínhez közeli rétegek az újabb csapadék h
A tömegközlekedési cég nehéz helyzete ellenére minden buszjárat elindul az iskolakezdés napján - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon.
A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
Pontosan a naptári ősz kezdetén, a szeptember 1-jére virradó éjszakán egy hidegfront törte meg az országos kánikulát, amely többfelé hozott viharokat és csapadékot. Bár hosszú idő után végre az Alföldön is esett az eső, a mennyiség messze nem elegendő az aszály enyhítésére, és a tartós őszi esőzések helyett a folytatásban visszatér a nyárias meleg
Magyar kutatók nemzetközi együttműködésben, elsőként tárták fel atomi részletességgel, hogyan kapcsolódik a magyar fejlesztésű kariprazin az agy egyik fontos dopaminreceptorához. A felfedezés új utakat nyithat a célzottabb pszichiátriai gyógyszerek fejlesztésében.
Míg pár éve szinte minden bank ingyen osztogatta a bankkártyákat, ma már sok helyen 7-10 ezer forint fölé kúszott az éves díj. A jó hír, hogy azért maradtak kivételek: van, ahol az első évben, sőt van, ahol tartósan sem kell fizetni a plasztikért. Összeszedtük, melyik banknál mennyi ez a díj, és mire figyelj, ha szeretnéd elkerülni.
Nem támogatási pályázatról van szó: a szélerőműveket magántőke finanszírozza, az állam a hálózati feltételeket teremti meg – tisztázta a hétfőn közzétett videójában Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.