Leszavazta pénteken a lengyel parlament a jobbközép kormány elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt, amelyet néhány napja a legnagyobb ellenzéki párt, a Jaroslaw Kaczynski vezette nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nyújtott be a lehallgatási botrány miatt. Röviddel később a szejm a belügyminiszter, Bartlomiej Sienkiewicz ellen külön benyújtott bizalmatlansági indítványt is…
A srebrenicai vérengzés 19. évfordulóján 175 újonnan azonosított áldozatot temettek el a kelet-boszniai Srebrenica melletti potocari emlékhelyen - számolt be róla a boszniai sajtó pénteken.
A bolgár központi bank pénteken közölte: megvonja az engedélyt a mérlegfőösszeg alapján Bulgária negyedik legnagyobb kereskedelmi bankjától, a Corpbanktól.
Sophie Marceau és Christopher Lambert bejelentette, hogy "barátságban elválnak útjaik" - közölte a francia színésznő menedzsere az AFP francia hírügynökséggel.
Megnyílt a nagyközönség számára a francia államfők egykori nyári rezidenciája a francia Riviérán. A Fort de Brégancon-i katonai erődítmény lakosztályait és kertjeit egy kétórás látogatás keretében 10 euróért tekinthetik meg az érdeklődök.