Az Európai Unió "nyílt határsértésnek" tekinti azt az orosz döntést, amelynek következtében a humanitárius segélykonvoj a Nemzetközi Vöröskereszt által biztosítandó kíséret és az ukrán hatóságok beleegyezése nélkül hatolt be Ukrajnába - közölte pénteken Brüsszelben Sébastien Brabant, Catherine Ashton külügyi és biztonságpolitikai főképviselő helyettes szóvivője.
Oroszországnak haladéktalanul vissza kell vonnia az Ukrajna területére küldött konvoját - jelentette ki pénteken Washingtonban John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Barack Obama amerikai elnök az Ice Bucket Challenge, azaz a jeges vizes kihívás jótékonysági akciósorozat keretében nem öntötte magát nyakon, hanem csekket töltött ki az ALS-betegek megsegítésére - írták pénteken amerikai napilapok.
Meghalt Klaus Zapf, a szegények életét élő, hajléktannak kinéző német milliomos, aki költöztetési vállalkozásából gazdagodott meg, de a német sajtó értesülései szerint havonta 300 eurónál (94 ezer forint) kevesebb pénzből tartotta fenn magát.
Az orosz közvélemény sokkal nagyobb visszatartó hatással lesz Vlagyimir Putyin elnök külpolitikájára, mint az Oroszország elleni lehetséges újabb szankciók - olvasható a The National Interest című amerikai külpolitikai folyóirat friss elemzésében.
Lengyelország "az ajtórésben tartja a lábát", de egyelőre nem lép be az euróövezetbe, mivel az semmit nem javítana státuszán, hiszen már így is fejlett és stabil gazdasággal rendelkezik - jelentette ki pénteken Mateusz Szczurek pénzügyminiszter.
Magyarország mindenekelőtt azokon a stratégiai területeken igyekszik támogatni a kárpátaljai magyarságot, amelyek kulcsfontosságúak a közösség megmaradása szempontjából - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere magyar pedagógusok előtt pénteken Beregszászon, hangsúlyozva: a kárpátaljai magyarságnak tudnia kell, hogy anyaország odafigyel rá.
Még egy évtizedig tarthat a globális felmelegedés lassulása, azt követően újra gyors hőmérséklet-emelkedésre lehet számítani - állítja egy új tanulmány, amely a Science folyóiratban jelent meg.
Pénteki brit médiaértesülések szerint három személyt keresnek a brit biztonsági szolgálatok az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia által megölt amerikai újságíró meggyilkolásával kapcsolatban.
Traian Basescu román államfő hivatalából való felfüggesztését helyezte kilátásba pénteken Calin Popescu Tariceanu, a szenátus elnöke arra az esetre, ha - megsértve az alkotmányt - beavatkozik az elnökválasztási kampányba.
Kijev engedélye és a Nemzetközi Vöröskereszt kísérete nélkül útnak indultak Ukrajnába pénteken az orosz humanitárius segélyt szállító teherautók. Ukrán részről ezt a nemzetközi jog megsértésének, közvetlen katonai agressziónak minősítették, míg Moszkva azzal indokolta lépését, hogy "kimerült minden ürügy", amellyel az ukrán fél tovább akarta késleltetni a több mint egy hete a határ orosz oldalán…
Indiában betiltottak egy Indira Gandhi meggyilkolásáról szóló filmet, mivel tisztségviselők szerint az alkotás dicsőíti a gyilkosokat és zavargásokat szíthat az országban.
James Foley amerikai újságírónak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet általi lefejezése az Egyesült Államok elleni terrortámadás volt - jelentette ki pénteken Washingtonban Ben Rhodes helyettes elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó.