2014. augusztus 22. péntek

aug. 22
0:06
Meredeken növekedtek a nagyvállalatok pénzügyi várakozásai (ProfitLine)
A hazai nagyvállalati szektor pozitívan látja pénzügyei jövőbeni alakulását. A legnagyobb cégek árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben megugrottak. A vállalatok átlagosan 3,8%-os árbevétel és 3,3%-os profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Az exportértékesítésből várt árbevétel növekedés mértéke meghaladja a belföldi eladásokból várt bevétel növekedést – derül ki a K&H…
aug. 22
1:45
Törvényesen szerezte be a magyar titkosszolgálat a kémszoftvert (ProfitLine)
Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert. Erről Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület csütörtöki zárt ülése után beszélt újságíróknak.
aug. 22
2:51
Ukrán válság - botránykeltés volt a T-72-es harckocsik ügye (ProfitLine)
Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület és a külügyi bizottság csütörtöki együttes ülésén is bebizonyosodott, hogy botránykeltő álhír volt a T-72-es harckocsik ügye. Az MSZP szerint jobb lett volna, ha a kormányzat azonnal kiáll a cáfolattal.
aug. 22
3:48
A hétvégén is többfelé lehet záporeső, zivatar (GazdaságPortál)
A hétvégén több napsütésre lehet számítani, de továbbra is többfelé lehet számítani záporokra, zivatarra. Vasárnapra némileg mérséklődik a felmelegedés, néhol csak 18 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Éjszaka a nyugati, délnyugati megyéket leszámítva már jellemzően derült lesz…
aug. 22
3:52
Ukrán válság – Botránykeltés volt a T-72-es harckocsik ügye (GazdaságPortál)
Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület és a külügyi bizottság csütörtöki együttes ülésén is bebizonyosodott, hogy botránykeltő álhír volt a T-72-es harckocsik ügye. Az MSZP szerint jobb lett volna, ha a kormányzat azonnal kiáll a cáfolattal. A két bizottság az ukrán válságról tájékozódott, és részben zárt ülés keretében szóba került ...
aug. 22
4:00
Sok volt a viharkár az utóbbi egy hónapban (GazdaságPortál)
A négy nagy biztosító az idén eddig több mint 10 milliárd forintot fizetett ki viharkárra, ebből 4 milliárd forintot az utóbbi egy hónapban – közölték a biztosítók csütörtökön az MTI-vel. A Groupama Garancia Biztosítóhoz a viharos időjárással összefüggésben csak augusztusban közel 7500 kárbejelentés érkezett, összesen több mint 580 millió forint kárértékkel. Ez 30 százalékkal több ...
aug. 22
4:18
Szeptembertől újabb rezsicsökkentési előírás lép hatályba (GazdaságPortál)
A múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebb összeg szerepelhet szeptembertől a villanyszámlán – a rezsicsökkentésről februárban hozott törvénynek ez az előírása szeptember 1-jén lép hatályba. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a szolgáltató által a lakosságnak kibocsátott számlában – az augusztus 31-ét követő időszakban igénybe vett villamos energiáért – fizetendő összeg nem haladhatja meg a…
aug. 22
4:22
Nem kizárt, hogy kivonul a Raiffeisen Magyarországról (GazdaságPortál)
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben. Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója elmondta: a banknak nincs pontos terve az ukrajnai és magyarországi leányvállalatok eladására, de folyamatosan…
aug. 22
4:24
Devizahitelek – Hiába nyújtották be a bankok, 20 keresetlevelet elutasított a törvényszék (GazdaságPortál)
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított – közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel. Az MTI érdeklődésére küldött válaszlevélben a bíróság arról…
aug. 22
4:30
Nem kizárt, hogy kivonul a Raiffeisen Magyarországról (ProfitLine)
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben. Hasonlóan nyilatkozott az MTI érdeklődésére a magyarországi leányvállalat is Budapesten.
aug. 22
4:30
MNB: a mai árfolyamszinten a tavaly év végi körüli lehet az államadósság (GazdaságPortál)
A mai árfolyamszint mellett az éves államadósság a jelenlegihez képest jelentősen csökken, nagyjából a tavaly év végén mért szint körül alakulhat – derül ki a jegybank csütörtökön publikált szakmai cikkéből. A jegybank megjegyzi, hogy a Költségvetési Tanács által vizsgált adósságszabály szintén változatlan árfolyamon írja elő az év végi adósságráta csökkenését, ami mind a jegybank, mind ...
aug. 22
5:45
Ravasz trükkel csalnak el milliárdokat magyar pénzváltók (Pénzcentrum)
Hogyan lehetséges, hogy egyes váltók 1 forintnál is kisebb árréssel dolgoznak?...
aug. 22
6:06
Londoni elemzők: egyre inkább lemarad az euróövezet Amerikától (GazdaságPortál)
A legutóbbi aktivitási adatok is azt mutatják, hogy egyre inkább lemarad az euróövezet az Egyesült Államok mögött, és ez várhatóan markáns hatással lesz az euró dollárárfolyamára is – jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai szerint az elmúlt napok aktivitási adatsorainak…
aug. 22
6:12
Devizahitelek – Varga Mihály: ősszel dől el, hogy az autóhiteleket forintosítják-e (GazdaságPortál)
Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este csütörtöki adásában – pontosítva a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tett kijelentését – azt mondta: kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is. Ugyanakkor kiemelte: a döntésből ...
aug. 22
6:18
Majdnem hetvenezerre ugrott az Ausztriában dolgozó magyarok száma (Privátbankár)
Egy nagyobb ugrással újabb rekordot döntött az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma, már 69 954 fő volt, de egy éves összehasonlításban a románok is eléggé jönnek fel. Az osztrák turizmusban érdekeltek erősen panaszkodnak a feketefoglalkoztatásra, így a valós szám ennél magasabb lehet.
aug. 22
9:24
Ősszel dől el, hogy az autóhiteleket is forintosítják-e (Infostart)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az ősszel kiderül, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás. A Kúria jogegységi döntéséből ugyanis nem következik automatikusan az autóshitelek átváltása.
aug. 22
9:24
Mi lesz ebből? Egyeztetne a kormány az oroszokkal (Privátbankár)
Szijjártó Péter kezdeményezte a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság társelnökeinek találkozóját.
aug. 22
9:24
Felmondás, végkielégítés a munkáltató megszűnése esetén (Adózóna)
A munkáltató jogutóddal vagy jogutód nélküli megszűnése esetén milyen kötelezettségek terhelik a munkaadót és milyen jogok illetik meg a dolgozót? Hogyan kell értelmezni a felmondási tilalmat, kinek jár végkielégítés? Összefoglaltuk.
aug. 22
9:24
Hogy áll a diákok kötelező közösségi munkavégzése? (HR Portál)
Az előző tanév és a nyári szünet hozta az első tapasztalatokat a kötelező közösségi munka terén. A fiataloknak az érettségi előtt, 9 és 11. évfolyam között kell 50 ótát teljesíteniük valamilyen civil szervezetnél vagy közintézményben, írja a hvg.hu
aug. 22
9:24
MNB: a mai árfolyamszinten a tavaly év végi körüli lehet az államadósság (ProfitLine)
A mai árfolyamszint mellett az éves államadósság a jelenlegihez képest jelentősen csökken, nagyjából a tavaly év végén mért szint körül alakulhat - derül ki a jegybank csütörtökön publikált szakmai cikkéből.
aug. 22
9:24
Itt a bizonyíték: Budapesten jobb élni, mint Londonban (Portfolio)
Az Economist Intelligence Unit idén is publikálta a világ legélhetőbb városainak listáját, ahol a top10-ben továbbra is az ausztrál, kanadai és új-zélandi városok dominálnak. Az EUI szerint 2014-ben...
aug. 22
9:25
Ősszel dől el, hogy az auóhiteleket forintosítják-e (Pénzcentrum)
Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás....
aug. 22
9:25
Tőzsde: a kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,42 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 17 963,98 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi hangulat hatására erős napot zárt a BUX. A német piacon is ...
aug. 22
9:26
Kínát is bevonnák az orosz embragóba (Infostart)
Az Egyesült Államok megpróbál rábeszélni különféle országokat, hogy csatlakozzanak az Oroszország elleni szankciókhoz - közölte egy magas rangú amerikai külügyi tisztségviselő, megemlítve ilyen szövegösszefüggésben Kínát is.
aug. 22
9:26
Mennyivel nőtt a fizetésünk? Mindjárt kiderül (Privátbankár)
A keresetek első hathavi alakulásáról közöl ma adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 22
9:26
Lejárt tartozása van a NAV-nak (Adózóna)
Júliusban 14,4 milliárd forinttal 113,8 milliárdra ugrott a költségvetési intézmények lejárt tartozása – közölte a Magyar Államkincstár adatai alapján a napi.hu. Már a NAV-nál is gondok vannak, a semmiből előkerült egy 2,8 milliárdos tartozás.
aug. 22
9:26
Nők a mozdonyvezetői székben (HR Portál)
Folyamatban van az új vonatvezetők képzése, akiknek a harmada nő. Még az év elején kezdetét vette a MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. új motorvonat-vezető tanfolyama a budapesti Baross Gábor Oktatási Központban, írja az edupress.
aug. 22
9:26
NGM: az államháztartás első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint (ProfitLine)
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya - az előzetesen közölttel megegyezően - 851,4 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön.
aug. 22
9:26
Mégis hallgat az eBay a gurura? (Portfolio)
Hónapokkal azután, hogy az eBay hevesen ellenkezett a PayPal leválasztása ellen, amit a híresen aktív befektető, Carl Icahn javasolt, felröppentek a hírek, hogy mégiscsak fontolgat hasonló lépést az...
aug. 22
9:27
Hamarosan egyesülhet a Volán és a MÁV (Pénzcentrum)
A kormányzat már dolgozik az átszervezési terven....
aug. 22
9:27
NGM: az államháztartás első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint (GazdaságPortál)
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya – az előzetesen közölttel megegyezően – 851,4 milliárd forint volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön. Ezen belül a központi költségvetés 1031,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 134,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 45,5 milliárd forintos…
aug. 22
9:28
Kezdődik a bankok és az állam háborúja (Privátbankár)
Az első olyan devizahiteles pert tárgyalja ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvény miatt.
aug. 22
9:28
Így nőttek a reálkeresetek (Adózóna)
Négy százalékkal nőttek a reálkeresetek júniusban egy év alatt a KSH ma reggel megjelent gyorstájékoztatója szerint.
aug. 22
9:28
Összehangolt oktatás a munkaerő-piaci elvárásokkal? (HR Portál)
A fiatalok, az ipar, a felsőoktatás, közvetve pedig az egész ország nyerhet abból a tárgyalássorozatból, amelyet a természettudományos tudást hasznosító, vezető magyarországi vállalatok szervezetével, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetséggel (EJMSZ) folytatott Palkovics László, az felsőoktatásért felelős államtitkár, írja az edupress.
aug. 22
9:28
Varga Mihály: az autóhiteleket forintosításáról (ProfitLine)
Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás.
aug. 22
9:28
Forintosítják-e az autóhiteleket is? (Portfolio)
Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este csütörtöki adásában - pontosítva a Kossuth Rádió 180...
aug. 22
9:29
Iszlám Állam – Hagel nem zárta ki a szíriai területre mérendő légicsapások lehetőségét (GazdaságPortál)
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter csütörtökön nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok szíriai területen is csapást mérjen az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet erőire. “Minden lehetőséget mérlegelünk” – jelentette ki egy kérdésre a Pentagon vezetője. Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy az…
aug. 22
9:30
Mentőövet dobnak az autóhiteleseknek is? (Privátbankár)
Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás.
aug. 22
9:30
Sok kis cég használ lejárt támogatottságú Windows XP-t (HR Portál)
A kisvállalati szektorban 22 százalék vagyis a cégek ötöde használ lejárt támogatottságú XP-t, mondta meg Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának vezetője a VG.hu-nak.
aug. 22
9:30
Kevésbé látják rózsásan a jövőt a németek (ProfitLine)
Csökkent a német feldolgozóipari és szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) is augusztusban júliushoz képest a Markit Economics piackutató intézet által közölt előzetes adatai szerint. A BMI-adatok alapján továbbra is nő a német bruttó hazai termék (GDP), de a növekedés üteme lassult.
aug. 22
9:30
Ma indul a bankok rohama a bíróságon (Portfolio)
Megkezdődik ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán az első olyan devizahiteles per tárgyalása, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának...
aug. 22
9:31
BÉT – Emelkedésre számítanak a tőzsdén az elemzők (GazdaságPortál)
A pozitív nemzetközi hangulat hatására emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők.     Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: az európai piac bizakodó Angela Merkel német kancellár és Petrov Porosenko ukrán elnök szombaton esedékes találkozóját illetően, így a magyar tőzsdén is emelkedés várható.     Móró Tamás, a…
aug. 22
9:32
Ma minden szempár Jackson Hole-ra szegeződik (Privátbankár)
Pénteken tartják találkozójukat a világ vezető gazdaságainak jegybankárai. Emiatt elemzők szerint kissé csökkenhetnek nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek.
aug. 22
9:32
Fiatalok elhelyezkedését segítené az Ifjúsági Garancia (HR Portál)
A kormány által kezdeményezett, 220 milliárdos Ifjúsági Garancia program elindítása, úgy tűnik csúszik. Elvileg januárban indult volna, írja a Világgazdaság.
aug. 22
9:32
Orosz embargó - Szerbia lesz a nyertese az ügynek? (ProfitLine)
Sem drágulásra, sem árcsökkenésre nem lehet számítani Szerbiában az orosz embargó, illetve az abból következő megnövekedett szerb export miatt - jelentette ki Snezana Bogosavljevic-Boskovic szerb mezőgazdasági miniszter a Vecernje Novosti című napilap csütörtöki számának adott interjúban. Szerbia számára az embargó egyedülálló esélyt jelent, amit ki is akarnak használni.
aug. 22
9:32
Ezen a héten semennyit nem tudott erősödni a forint (Portfolio)
A tegnapi mérsékelt erősödés után gyengülésbe kezdett ma reggel a forint. Az euróval szembeni árfolyam elmúlt heti teljesítményéről azt lehet mondani, hogy csapongás jellemzi és nincs egyértelmű...
aug. 22
9:34
Valami készül: belföldi kézben lehet az államadósság nagyobb része (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese szerint kedvező esetben már jövőre többségbe kerülhetnek az államadósság belföldi finanszírozói.
aug. 22
9:34
Nem jut el dolgozni, mert átépítik a kereszteződést (HR Portál)
Hogyan szúrhatsz ki egy vakkal? Rendezd át a szobáját, vagy egy egész útkereszteződést. Ez történt az 1-es villamos útvonalának felújítása során a Hungária-Egressy kereszteződésében, amiről a vak emberek semmilyen tájékoztatást nem kaptak senkitől.
aug. 22
9:34
Még mindig fogy a magyar, de több gyermek született, a halálozások száma mérséklődött (ProfitLine)
Mérséklődött a természetes fogyás üteme, miután 2014 első félévében több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest - olvasható a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott gyorsjelentésében.
aug. 22
9:34
Meddig tarthat az aktuális műtárgypiaci boom? (Portfolio)
A műtárgypiac történeti trendjei a folyamatos emelkedés irányába mutatnak, azonban ez a tendencia nem mindig és nem mindenkire érvényes. A trendeknek és a veszélyeknek járt utána a műtárgy.com. a...

Keresés