2014. augusztus 20. szerda

aug. 20
0:12
Szegénység: 8 vagy 47 százalékos Magyarországon? (Adózóna)
Egy friss Eurostat elemzés kapcsán ismét felmerült a magyarországi szegények aránya, ezért a TÁRKI hasznosnak látta (újabb saját adatok híján is) újraközölni a tavaly őszi adatait.
aug. 20
2:27
Amerikai zavargások - Rendőrök agyonlőttek egy fekete férfit St. Louisban (ProfitLine)
Rendőrök agyonlőttek kedden egy késsel hadonászó afroamerikai fiatalembert St. Louisban.
aug. 20
3:24
Varga Mihály szerint is szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására (GazdaságPortál)
Varga Mihály szerint is szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására; a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden este megerősítette, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsának következő ülésén fel kell vetni az embargó hatását kompenzáló direkt uniós támogatások bővítését. A miniszter felidézte, hogy a magyar mezőgazdaságnak napi 70…
aug. 20
3:54
Nem találták a rosszullétet okozó folyadék forrását a fóti Auchanban (GazdaságPortál)
Visszaengedték a vásárlókat és a dolgozókat a kedd koraeste kiürített fóti Auchan áruházba, miután nem derült ki, honnan szivárgott az egyik üzlet plafonjáról csöpögő, több ember rosszullétét okozó szúrós szagú folyadék – közölte a méréseket követően a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila tájékoztatása szerint egy 300 négyzetméteres cipőbolt mennyezetéből csöpögött a…
aug. 20
3:58
Devizahitelek – Kezdődnek a bankok által indított perek (GazdaságPortál)
Pénteken tárgyalja a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma az első olyan devizahiteles pert, amelyet hitelintézet indított a Magyar Állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban. Pénteken a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által indított per kezdődik meg, hétfőn pedig a K&H Bank keresetének tárgyalása következik. Az első…
aug. 20
4:00
Együtt-PM: Magyarország hamarosan az EU legszegényebb állama lesz (GazdaságPortál)
Az Együtt-PM véleménye szerint Magyarország hamarosan az Európai Uniós legszegényebb állama lesz – közölte az MTI-vel az Eurostat adataira hivatkozva a szövetség társelnöke. Szabó Tímea azt írta, hogy politikusaik olyan javaslatokat nyújtanak be az Országgyűlésnek, amelyek a családok és a gyermekek szegénységét is csökkentik. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a lakosság 33,5 százalékát,…
aug. 20
4:06
Mi lehet a magyarok kivándorlásának mérlege? (ProfitLine)
A kivándorlás bérekre, termelékenységre, növekedésre és fenntarthatóságra gyakorolt hatásainak egyenlegét egyelőre nehéz megvonni, ezek részben attól függnek, hogy a kivándorlás üteme a jövőben hogyan alakul, illetve milyen mértékben térnek vissza a külföldön dolgozók a hazai munkapiacra - írja az MNB-tanulmányok legfrissebb "A kivándorlás hatása a hazai munkaerőpiacra" című elemzése.
aug. 20
4:12
Ebola – Berlinben Ebola-fertőzés gyanújával került kórházba egy nő (GazdaságPortál)
Ebola-fertőzés gyanújával kórházba szállítottak kedden Berlinben egy nőt, aki a közelmúltban Nyugat-Afrikában járt, az első vizsgálatok szerint azonban nagy valószínűséggel nem a halálos vírussal fertőződött meg. A német főváros közegészségügyi hatósága közölte, hogy a 30 éves nő minden bizonnyal egy fertőző gyomorbetegségben szenved, de a vizsgálatokat még nem zárták le, ezért nem lehet kizárni…
aug. 20
4:30
Ebola – Információtovábbítási munkacsoportot hoznak létre a főbb légügyi szervezetek a WHO-val (GazdaságPortál)
Az információtovábbítás javítása érdekében munkacsoportot hoznak létre az Ebola-járvány ügyében az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen a főbb nemzetközi légügyi szervezetek – közölte a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) kedden honlapján. A munkacsoport létrehozásáról a WHO és az ICAO mellett a Turisztikai Világszervezet (UNWTO), a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI), a…
aug. 20
5:30
Fidesz: a szegénységet a Gyurcsány-Bajnai-kormányok mélyítették el (GazdaságPortál)
A Fidesz szerint a szegénységet az mélyítette el, hogy 2010-előtt a Gyurcsány-Bajnai-kormányok a munkanélküliséget megduplázták, a családok terheit a sorozatos megszorításokkal állandóan növelték. A Fidesz kedden közleményben reagált Niedermüller Péter (DK) és Szabó Tímea (Együtt-PM) nyilatkozataira. Előbbi szerint az Orbán-kormány politikája évről-évre fokozza a magyarországi szegénységet, míg…
aug. 20
6:12
Ukrán válság – Londoni elemzők súlyos recessziót várnak Ukrajnában (GazdaságPortál)
Súlyos recesszió lesz az idén és jövőre is Ukrajnában az ország keleti ipari bázisát is érintő, elhúzódó fegyveres konfliktus és az orosz szankciók miatt – jósolták keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzőstábja közölte, hogy felülvizsgált prognózisa 2014 egészére 7,8 százalékos, 2015-re 5,2 százalékos…
aug. 20
6:18
Devizahitelek - Kezdődnek a bankok által indított perek (ProfitLine)
Pénteken tárgyalja a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma az első olyan devizahiteles pert, amelyet hitelintézet indított a Magyar Állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.
aug. 20
6:30
A nyugdíj összegének rejtelmei. Ezért ér többet az egyik év, mint a másik (Adózóna)
Mennyit ér a nyugdíjban egy-egy év kiugróan alacsony vagy magas keresete? Hogyan számítják be az első húsz év szolgálati időt, és hogyan a másodikat? Figyelembe veszik-e a gyermekkedvezményt a nyugdíj megállapításakor? Összefoglaltuk a legfontosabb szabályokat.
aug. 20
6:51
Ukrán válság - Porosenko kész találkozni Putyinnal (ProfitLine)
Petro Porosenko ukrán elnök részt vesz augusztus 26-án Minszkben az Oroszország irányította vámunió tagországainak államfői találkozóján, amelyen jelen lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is. A Kreml közleménye szerint a két államfő találkozni is fog egymással.
aug. 20
7:15
A 10 legbarátságtalanabb város a világon (Pénzcentrum)
Na, ne már, Párizs, Cannes, és Frankfurt is a toplistán?!...
aug. 20
7:42
Skót népszavazás – Rasmussen: kérdéses lehet Skócia NATO-felvétele (GazdaságPortál)
Skóciának újból NATO-tagságért kellene folyamodnia, ha a szeptemberi függetlenségi népszavazáson az elszakadás mellett dönt, ám nincs garancia arra, hogy fel is veszik a szervezetbe – mondta kedden ismertetett nyilatkozatában az észak-atlanti szövetség főtitkára. Anders Fogh Rasmussen a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap online kiadásában megjelent interjúban hangsúlyozta: nem…
aug. 20
7:57
Orosz embargó - Az osztrák almatermelők is érzik az importtilalom hatását (ProfitLine)
Az osztrák almatermelők is érzik az orosz embargó hatását, eddig csaknem 500 tonna minőségi osztrák alma oroszországi exportja hiúsult meg – közölte a stájerországi mezőgazdasági kamara elnöke.
aug. 20
8:09
Ennyi volt a kínai és indiai aranyőrület? (Portfolio)
A tavalyi második negyedévben több mint 20 százalékot zuhant az arany árfolyama. Az olcsóbb sárga nemesfém iránt akkor rendkívüli módon megugrott a lakosság kereslete. Az erős bázist és a relatíve...
aug. 20
8:30
Ukrán válság – Porosenko kész találkozni Putyinnal Minszkben (GazdaságPortál)
Petro Porosenko ukrán elnök részt vesz augusztus 26-án Minszkben az Oroszország irányította vámunió tagországainak államfői találkozóján, amelyen jelen lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is. A Kreml közleménye szerint a két államfő találkozni is fog egymással. Az eseményen az Európai Unió is képviselteti magát. Az ukrán elnöki honlapon közzétett információ szerint a találkozón ott lesz Catherine…
aug. 20
8:45
Jön a vihar: szükség esetén a tüzijátékot is bármikor leállíthatják (Pénzcentrum)
A várható heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés adtak ki....
aug. 20
9:03
Szijjártó: a demokráciát nem tőlünk kell félteni (ProfitLine)
Ha valaki úgy fogalmaz meg kritikát mással szemben, hogy azt semmilyen konkrétummal sem támasztja alá, akkor legkevésbé sem az európai értékek mentén cselekszik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter nyilatkozatára reagálva.
aug. 20
9:36
Nagyon nagy a baj Ukrajnában - átírták a számokat a londoniak (Privátbankár)
Súlyos recesszió lesz az idén és jövőre is Ukrajnában az ország keleti ipari bázisát is érintő, elhúzódó fegyveres konfliktus és az orosz szankciók miatt - jósolták meredeken rontott keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők
aug. 20
9:36
Új üzemcsarnokot épített a Polyter-Mix Körösladányban (ProfitLine)
Több mint 1400 négyzetméteres üzemcsarnokot épített a Polyter-Mix Műanyag Újrahasznosító és Feldolgozó társaság Körösladányban. A hátrányos helyzetű kistérségben működő vállalkozás komplex telephely fejlesztési programja az Új Széchényi Terv keretéből 70 százalékos támogatásban részesült.
aug. 20
9:54
Váratlan helyről kaphatják a következő pofont Putyinék (Privátbankár)
Felboríthatja az orosz költségvetést, ha az olaj világpiaci ára hosszabb ideig csökken.
aug. 20
10:09
Természetes bioaktív anyagokkal dúsított tésztát fejlesztett egy budapesti cég (ProfitLine)
Természetes, bioaktív anyagokkal dúsított tésztát fejlesztett összesen 146 millió forintos beruházással a budapesti Capriovus Kft., amely a kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez több mint 94 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a tojásfeldolgozással, tojástermékek gyártásával foglalkozó társaság az MTI-vel.
aug. 20
10:15
Trükkös csalók járják a fővárost: hozzád is csengethetnek (Pénzcentrum)
Távfűtéses lakásokba próbálnak bejutni illetéktelenek hibaelhárításra hivatkozva....
aug. 20
10:24
Tőzsde – Gyenge nyitás Európában (GazdaságPortál)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,18, a frankfurti DAX index 0,14, a párizsi CAC-40 index pedig 0,18 százalék veszteséget mutatott. A vezető euróövezeti vállalatok részvényeit követő indexek közül az EuroStoxx50 0,20 százalékkal az FTSE Eurofirst 300 pedig 0,07 százalékkal gyengült nyitáskor. Kedden az…
aug. 20
10:26
NGM: jelentősen emelkedett a gyed (GazdaságPortál)
A havi átlagos gyermekgondozási díj (gyed) 6,2 százalékkal nőtt 2012-2013-ban, ez a kisgyermeket nevelő családok számára 2009 óta mintegy 20 ezer forinttal, a maximális juttatásra jogosultak esetében pedig csaknem 40 ezer forinttal magasabb juttatást jelent 2010-hez képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. Szalai Piroska, a minisztérium női foglalkoztatás…
aug. 20
10:30
Magyar cég rukkolt elő az egészséges tésztával (Privátbankár)
Természetes, bioaktív anyagokkal dúsított tésztát fejlesztett összesen 146 millió forintos beruházással a budapesti Capriovus Kft., amely a kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez több mint 94 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a tojásfeldolgozással, tojástermékek gyártásával foglalkozó társaság.
aug. 20
10:42
Kerékpárút épül Felsőzsolca és Arnót között (ProfitLine)
Megkezdődött a Felsőzsolcától Arnótig tartó, csaknem két kilométer hosszúságú kerékpárút építése, a több mint 95 millió forintba kerülő út a tervek szerint november végére készül el - közölte a felsőzsolcai önkormányzat az MTI-vel.
aug. 20
10:44
Ma kezdődik a Strand Fesztivál (ProfitLine)
Mától négy napon át zajlik a Nagyon Balaton sorozat keretében a Strand - Nagyon Zene Fesztivál Zamárdi szabad strandján, ahol mások mellett fellép John Newman, a Parov Stelar Band, a Papa Roach, a Knife Party és a 25. éves Tankcsapda is.
aug. 20
10:54
Erősödött kissé a forint (GazdaságPortál)
Erősödött szerdán délelőtt a forint a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése 312,91 forintra csökkent délelőtt tíz órára a kora reggeli 313,31 forintról. A dollárt 235,34 forinton jegyezték a kora reggeli 235,45 forint után, a svájci frank jegyzése 258,40-re csökkent 258,68 forintról, a japán jené pedig 2,2792-re 2,2826 forintról. Az euró gyengült, jegyzése kilenc hónapja ...
aug. 20
11:06
Ezért aggódik Varga - ne felejtsük, mi az orosz szankciók célja (Privátbankár)
Varga Mihály szerint is szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására; a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden este megerősítette, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsának következő ülésén fel kell vetni az embargó hatását kompenzáló direkt uniós támogatások bővítését.
aug. 20
11:15
Turisztikai beruházás öt Holt-Szamos menti településen (ProfitLine)
Európai uniós pályázati támogatással 300 millió forint értékű turisztikai beruházást valósíthat meg öt Holt-Szamos menti település, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Ököritófülpös és Tunyogmatolcs - közölte a géberjéni Jót, s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület elnöke az MTI-vel.
aug. 20
11:27
Bosszantó adóelkerülés: az emberek a saját bőrükön érzik (Portfolio)
A globális egészségügyi szektorban a közelmúltban megszaporodtak a felvásárlások, ezek között számos olyan található, amelynek egyik fő célja, hogy az amerikai akviráló csökkenteni tudja az...
aug. 20
11:30
Szijjártó: a demokráciát nem tőlünk kell félteni (GazdaságPortál)
Ha valaki úgy fogalmaz meg kritikát mással szemben, hogy azt semmilyen konkrétummal sem támasztja alá, akkor legkevésbé sem az európai értékek mentén cselekszik – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter nyilatkozatára reagálva. Szijjártó Péter hozzátette: Michael Roth homályos általánosságokra…
aug. 20
11:42
Végigbulizták a Szigetet a fogyasztóvédők - kikkel volt baj? (Privátbankár)
Kedvező a fesztivál fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek mérlege, de volt néhány probléma.
aug. 20
11:45
Németországban keresel munkát? Érdemes sietned (Pénzcentrum)
Hamarosan szigorítanak a szabályokon....
aug. 20
11:48
Sziget - Kedvező a fesztivál fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek mérlege (ProfitLine)
Kedvező a Sziget Fesztivál fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek mérlege, a kitelepült társaságok döntő többsége a jogszabályoknak megfelelően működött - tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-t.
aug. 20
12:18
Itt a figyelmeztetés: jönnek a viharok a tűzijátékra (Privátbankár)
A várható heves zivatarok, illetve a felhőszakadás veszélye miatt tizennégy megyére és a fővárosra adott ki elsőfokú figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.
aug. 20
12:21
Varga Mihály szerint is szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására (ProfitLine)
Varga Mihály szerint is szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására; a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden este megerősítette, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsának következő ülésén fel kell vetni az embargó hatását kompenzáló direkt uniós támogatások bővítését.
aug. 20
12:24
Ebola – Maláriás a Berlinben Ebola-fertőzés gyanújával kórházba került beteg (GazdaságPortál)
Maláriában szenved az Ebola-fertőzésre utaló tünetekkel Berlinben kórházba került beteg. A Charité egyetemi klinika kedd éjszakai közleménye szerint az Ebola-vírusra végzett valamennyi vizsgálat negatív eredményt hozott, és a végleges diagnózis szerint a beteg maláriában szenved. A 30 éves nő a közelmúltban Nigériában járt, ahol a vérzéses lázban szenvedő, nyilvántartott betegek száma a napokban…
aug. 20
12:36
Mennyit nőtt a gyed az elmúlt években? (Privátbankár)
Az NGM számai szerint egy év alatt 6,2 százalékkal nőtt az átlagos gyed.
aug. 20
12:38
Nagy változás készül a horvát autópályákon (Privátbankár)
A horvát kormány ez év végéig vagy jövő februárig koncesszióba adja az ország autópályáit - jelentette a horvát HINA hírügynökség.
aug. 20
12:39
Argentína megkerülné az államcsődhöz vezető döntést (Portfolio)
Argentína Buenos Airesben létrehozandó számlákon keresztül akarja törleszteni adósságát hitelezőinek, hogy megkerülje az ország New York-i kifizetéseit zároló és ezáltal technikai államcsődöt...
aug. 20
12:54
Közeleg a fordulat: három éve nem volt ilyen a briteknél (Privátbankár)
Három éve először megosztottan szavazott a Bank of England - a brit jegybank - monetáris tanácsa az augusztus eleji kamatdöntő ülésen, amelyen a kilenctagú testület két tagja kamatemelésre voksolt.
aug. 20
12:54
Allergiásoknak nyílik kávézó Bécsben (ProfitLine)
AllergikerCafé néven megnyílik pénteken Bécs kifejezetten allergiások számára alapított első kávézója.
aug. 20
13:27
Ukrán válság - Londoni elemzők súlyos recessziót várnak Ukrajnában (ProfitLine)
Súlyos recesszió lesz az idén és jövőre is Ukrajnában az ország keleti ipari bázisát is érintő, elhúzódó fegyveres konfliktus és az orosz szankciók miatt - jósolták meredeken rontott keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
aug. 20
13:30
Nem ihat akárki a szlovákok vizéből - jön a tiltás (Privátbankár)
Jóváhagyta a vízexport csaknem teljes körű tilalmát bevezető alkotmánymódosítás tervezetét Robert Fico kabinetje.
aug. 20
13:36
Új üzemcsarnokot épített a Polyter-Mix Körösladányban (GazdaságPortál)
Több mint 1400 négyzetméteres üzemcsarnokot épített a Polyter-Mix Műanyag Újrahasznosító és Feldolgozó társaság Körösladányban. A hátrányos helyzetű kistérségben működő vállalkozás komplex telephely fejlesztési programja az Új Széchényi Terv keretéből 70 százalékos támogatásban részesült. A Polyter-Mix MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kivitelezési munkák befejeződtek, a műszaki átadás…

Keresés