2014. augusztus 30. szombat

aug. 30
3:09
Hirdetésben keresnek nőtlen férfiakat egy brazil faluba (GazdaságPortál)
Enyhítenék a férfihiányt egy sok hajadon lakta kis brazil faluban, Noiva do Cordeiróban, ezért felhívást tettek közzé, amelyben férjet keresnek maguknak – számol be honlapján a regénybe illő történetről a Daily Mail című brit lap. “Itt a férfiak vagy már házasok, vagy a rokonaink, szinte mindenki unokatestvér” – összegezte a hajadonok helyzetét a 23 éves ...
aug. 30
3:51
Takarékszövetkezet – Súlyos tőkehiány és szabálytalanságok az Alba Takarékszövetkezetnél (GazdaságPortál)
Kizárták a válsághelyzetbe került Alba Takarékszövetkezetet a szövetkezeti integrációból, miután a szakértői vizsgálat súlyos tőkehiányt, működési szabálytalanságokat tárt fel, és a hitelintézet menthetetlennek bizonyult – tájékoztatta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. közös sajtóközleményben pénteken az MTI-t. Tájékoztatásuk…
aug. 30
3:57
Ukrán válság – Kijev nem fogadja el az orosz gázárjavaslatot (GazdaságPortál)
Kijev továbbra sem fogadja el azt a javaslatot, hogy az exportvám eltörlésének révén Oroszország 100 dollárral 385 dollárra csökkenti az Ukrajnába szállított gáz ezer köbméterenkénti árát. Jurij Prodan ukrán energiaügyi miniszter pénteken kijelentette: csalódottak amiatt, hogy “az orosz fél nem tanúsít konstruktív hozzáállást” az ukrán gázszállításokról folyó tárgyalásokon. Pénteken Moszkvában…
aug. 30
4:03
Elhalasztotta a döntést a CIB Ingatlanlízing Zrt. ügyében is a bíróság (ProfitLine)
Szeptember 12-ére halasztotta a bíróság a döntést a CIB Ingatlanlízing Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék pénteken.
aug. 30
4:15
Norvégia fellépést kért a magyar kormány ellen az Európai Uniótól (GazdaságPortál)
Norvégia uniós fellépést kért csütörtökön a magyar kormány ellen azzal az indokkal, hogy aláássa a demokráciát – jelentette pénteken a The Local angol nyelvű norvég hírportál, hivatkozva Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter interjújára, amelyet a norvég NRK közszolgálati rádiónak adott. A cikk szerint a két ország között a norvég alapok körül alakult ki vita. ...
aug. 30
4:27
A szlovák külügyminiszter szerint az orosz kisebbségpolitika Hitler szudétanémetekkel szembeni politikájára emlékeztet (GazdaságPortál)
A szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajcák veszélyesnek és elfogadhatatlannak nevezte az orosz kisebbségpolitikát, amely szerinte Hitler szudétanémetekkel szembeni politikájára emlékeztet. A szlovák politikus pénteken az osztrák APA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: hisz az országok függetlenségében, abban, hogy joguk van dönteni a jövőjüket és stratégiai érdekeiket illetően, és ez az egykori…
aug. 30
4:33
Nagyon valószínű, hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri. (GazdaságPortál)
A második legmagasabb fokozatra emelte a brit kormány a terrorkészültségi szintet – közölte pénteken Theresa May brit belügyminiszter. A bejelentés szerint a brit kormány az ötfokozatú készültségi rendszerben péntektől az eddigi “jelentős” helyett a “súlyos” kockázatra figyelmeztető riasztási szintet tartja érvényben. Ennek hivatalos meghatározása szerint “nagyon valószínű”, hogy Nagy-Britanniát…
aug. 30
4:45
Kitört az izlandi Bardarbunga vulkán – Magyar szakértő: nehéz megjósolni az események kimenetelét (GazdaságPortál)
Nehéz megjósolni, hogy miként folytatódnak az izlandi tektonikus események: továbbra is kiserejű hasadékvulkáni kitörésekre kell-e számítani, ami a valószínűbb forgatókönyv, vagy esetleg felébred a térségben lévő két nagy tűzhányó, a Bardarbunga és az Askja valamelyike – mondta Harangi Szabolcs, az ELTE kőzettan-geokémiai tanszéke, valamint az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője pénteken…
aug. 30
6:15
Visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét az MNB (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
aug. 30
6:45
Az IMF 1,39 milliárd dollárt utalt át Ukrajnának (GazdaságPortál)
Az IMF végrehajtó tanácsa engedélyezte 1,39 milliárd dollár kifizetését Ukrajnának, miután lezárta az április végén odaítélt támogatási csomag feltételei teljesítésének első ellenőrzését – közölte pénteken az IMF. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén április 30-án hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros ukrán segélyprogramot. A segélyprogram célja, hogy segítse a válságban lévő ország…
aug. 30
7:21
MNB: csökkent a lakosság hitel- és betétállománya is júliusban (ProfitLine)
A háztartások nettó hiteltörlesztők voltak júliusban, valamint betéteik állománya is tovább csökkent a szezonálisan igazított adatok szerint, a vállalatok hitelállománya szintén csökkent, míg betéteiket növelték - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett statisztikájából.
aug. 30
7:24
Ettől kell félned, ha luxuskörnyéken élsz (Pénzcentrum)
Tényleg ott törik fel a legtöbb lakást, ahol a gazdagok élnek?...
aug. 30
7:42
Alkalmi munka: bejelentés, munkarend, bér és bérpótlék (Adózóna)
Olvasónk az alkalmi munkavállalással kapcsolatban kért átfogó tájékoztatást. Kérdéseire dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, az Adózóna munkajogász szakértője válaszolt.
aug. 30
7:54
Nem fizetett előleget, szerződést bontottak a sármelléki repülőtér vevőjével (ProfitLine)
A sármelléki repülőtér eszközeinek vevője nem fizette ki határidőre a vételár előlegét, ezért a felszámoló felbontotta a szerződést, új pályázaton értékesíti a vagyonelemeket - közölte a Zalai Hírlap online kiadása pénteken.
aug. 30
8:00
Megindult a roham a lakáshitelekért - Tíz éve nem pipáltunk ilyet (Portfolio)
Egy évtizede nem vett fel annyi forintalapú lakáshitelt a magyar lakosság egyetlen hónapban, mint idén júliusban (a végtörlesztés időszakát leszámítva). A devizahitelek fénykorától persze messze van...
aug. 30
8:03
Elmű: csökkenő bevétel az év első felében (GazdaságPortál)
Az első fél évben 110,8 millió forint volt az Elmű értékesítési árbevétele, ami 1,07 százalékos csökkenés 2013 azonos időszakához képest – közölte a pénteken közzétett gyorsjelentésében a Elmű Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az IFRS (nemzetközi pénzügyi jelentési szabályok) alapján készült gyorsjelentésben a társaság megjegyzi: a villamosenergia-értékesítésből származó árbevétel…
aug. 30
8:09
Gazdag programkínálat és több évforduló a Zsidó Nyári Fesztiválon (GazdaságPortál)
A holokauszt 70. évfordulójára – ennek keretében Radnóti Miklós halálára – és a Fischer Annie-centenáriumra is emlékeznek a vasárnap kezdődő Zsidó Nyári Fesztiválon, amely gazdag zenei, irodalmi, színházi, filmes és képzőművészeti programokkal várja az érdeklődőket vasárnaptól szeptember 7-ig. A tizenhét éves múltra visszatekintő fesztivál az elmúlt évek alatt különleges színfoltja lett a nyár…
aug. 30
8:11
Ukrán válság – Szakértő: a harcok kezdete óta sok harci eszközt vesztettek az ukránok (GazdaságPortál)
Az ukrán haderő képes lenne megsemmisíteni az ország területére állítólagosan behatolt orosz erőket, bár Oroszország bármeddig provokálhat, s újabb orosz csapatok is érkezhetnek Ukrajnába – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi docense pénteken az MTI-nek. Ezzel együtt kiemelte, hogy Ukrajna a harcok kezdete óta sok…
aug. 30
8:18
Nem is tudod, hol töltöd a szombat estéidet (Portfolio)
Bár folyamatos a változás fővárosunkban, mégsem szoktuk Budapestet "az átalakulás városa" névvel emlegetni. Pedig ha figyelmesen járjuk a város utcáit, számtalan helyen találkozhatunk szemünk előtt...
aug. 30
8:27
Súlyos tőkehiány és szabálytalanságok az Alba Takarékszövetkezetnél (ProfitLine)
Kizárták a válsághelyzetbe került Alba Takarékszövetkezetet a szövetkezeti integrációból, miután a szakértői vizsgálat súlyos tőkehiányt, működési szabálytalanságokat tárt fel, és a hitelintézet menthetetlennek bizonyult - tájékoztatta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. közös sajtóközleményben pénteken az MTI-t.
aug. 30
8:36
Itt a magyar válasz a norvég európai ügyi miniszter levelére (Privátbankár)
Vidal Helgesen a Financial Times csütörtöki számában ment neki a magyarországi fejleményeknek.
aug. 30
9:30
Hadrianus palotáját építik fel a Hajógyári szigeten (Privátbankár)
A sziget déli részét a kormány tavaly szerezte vissza egy izraeli befektetőcsoporttól.
aug. 30
9:30
218 év után lerántotta a leplet a bankóriás (Portfolio)
A Pictet után a Lombard Odier is a privátbank jogi formájának megváltoztatása miatt kötelezően publikálta féléves számait. Utóbbi bank 527,1 millió frankos árbevételt ért el, miközben az adózott...
aug. 30
9:33
Az oroszországi Majakba érkeztek a sérült paksi üzemanyag-kazetták (ProfitLine)
Rendben megérkeztek a 2003-as paksi üzemzavar során megsérült üzemanyag-kazetták a Roszatom urali üzemébe, ahol annak feldolgozását végzik majd - áll a Roszatom állami atomenergetikai konszern sajtóközleményében.
aug. 30
9:33
Émász: 1,995 milliárd forint adózás utáni eredmény az első félévben (GazdaságPortál)
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Émász) társaságcsoport a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti konszolidált beszámoló alapján 1,995 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el az idei első félévben. Az Émász a BÉT honlapján pénteken tette közzé idei első féléves, IFRS alapján készített féléves beszámolóját. Az Émász Nyrt. 2014. első hat hónapjában a magyar számviteli…
aug. 30
9:48
Újra eladó a sármelléki repülőtér (Privátbankár)
A korábbi pályázat nyertesével szerződést bontottak, nem fizetett előleget.
aug. 30
9:48
Így ice bucketelnek a csúcsbankárok (Portfolio)
Igenis az amerikai csúcsbankároknak is van szíve, vagy legalább is minimum humora, és jó marketingese. Az ALS ice bucket kihívást legutóbb a Citi vezére, Michael Corbat teljesítette, de a UBS, a...
aug. 30
10:06
Itt a lista, ennyiért dolgoznak az ügyvédek az államnak a devizahiteles perekben (frissítve) (Privátbankár)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján végre közzétette azokat a szerződéseket, amelyeket a magyar állam kötött öt ügyvédi irodával, hogy képviselje a devizahiteles perekben. Az óradíjak 30-50 ezer között mozognak. Érdekesség, hogy van olyan ügyvédi iroda, amelyik korábban a pénzintézeteket képviselte az állammal szemben. A héten a Fővárosi Törvényszék több keresetet is visszautasított vagy…
aug. 30
10:06
A helyi közlekedésben is érvényes a kombinált bérlet Szombathelyen (ProfitLine)
Szeptembertől a helyi közlekedésben is érvényes lesz a Szombathely és Püspökmolnári között bevezetett kombinált bérlet. A GYSEV Zrt. és a Vasi Volán Zrt. februártól kínál közös, kombinált bérletet, amely a vasúti és az autóbuszos közlekedésre is feljogosít. A két közlekedési társaság és a szombathelyi önkormányzat megállapodása értelmében kiadott kombinált bérlet plusz szeptember elsejétől a vasi…
aug. 30
10:06
Újabb takszöv van nagy gondban (Pénzcentrum)
Az ALBA Takarékszövetkezet 15 ezer betétessel rendelkezik...
aug. 30
10:08
Mégis, mi kerül 40 ezerbe egy iskolatáskán? (Pénzcentrum)
Segítünk kiválasztani a megfelelőt!...
aug. 30
10:24
Húzd meg, ereszd meg: alkudoznak az orosz gáz áráról (Privátbankár)
Kijev továbbra sem fogadja el az orosz ajánlatot, alacsonyabb gázárat követel.
aug. 30
10:33
Ötven éve először mértek árcsökkenést Olaszországban (Infostart)
Az olasz fogyasztói árindex 0,1 százalékos mínuszba került éves összehasonlításban augusztusban a statisztikai hivatal, az Istat pénteken közölt előzetes adatai szerint.
aug. 30
10:39
EKB-kamatdöntés és feldolgozóipari BMI adatok érkeznek a 36. héten (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülése és a nagyobb nemzetgazdaságok feldolgozóiparának augusztusi teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexek (BMI) mozgathatják majd a tőzsdei árfolyamokat a jövő héten.
aug. 30
10:42
Megnyugtatta Németh Lászlóné a bedőlt takarék betéteseit (Portfolio)
Csaknem teljes körű kártalanításra számíthatnak az Alba Takarékszövetkezet károsultjai, a mintegy 15 ezer betétes között mindössze 6 olyan magánszemély és 3 olyan vállalkozás található, amelyek...
aug. 30
11:03
Tőzsde – Szakértők: enyhén emelkedett a forgalom és a BUX is (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,86 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 17 779,76 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a piac figyelt pénteken az MSCI index átsúlyozására, bár érdemi elmozdulás nem volt benne. ...
aug. 30
11:12
ALTEO - 3 milliárdos árbevétel mellett 442 millió forintos EBITDA az első félévben (ProfitLine)
3 milliárd forintos árbevétel mellett 442 millió forintos EBITDA értékkel zárta 2014 első félévét a tőzsdén is jegyzett hazai megújuló-energetikai vállalat, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
aug. 30
11:18
Utalt az IMF Ukrajnának (Privátbankár)
Több mint 1 milliárd dollár érkezett a számlára, Ukrajna két év alatt összesen 17 milliárd dollárt kap.
aug. 30
11:18
Az összes papírpénzt lecserélik (Portfolio)
Az Index információi szerint a Magyar Nemzeti Bank hétfőn bejelenti, fokozatosan új bankjegyekre cseréli le a teljes hazai készpénzállományt. Az MNB pénteken minden további magyarázat nélkül küldött...
aug. 30
11:54
Blog miatt szállt el a bankpapír (Portfolio)
A Julius Bär árfolyama a pénteki kereskedésben 2,3%-kal emelkedett, köszönhetően annak, hogy egy svájci blog arról írt, a Credit Suisse számára kiváló felvásárlási célpont lehet a társaság. Egyelőre...
aug. 30
12:18
Ingyenes játszónap Budapesten, felnőtteknek is (ProfitLine)
Korra és nemre való tekintet nélkül egy teljes napon át mindenki együtt játszhat szeptember 13-án. A Magic Day nevű rendezvény szervezői a "társas játszást" és a gondolkodtató játékokat szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni.
aug. 30
12:30
A NATO nem csap vissza az oroszoknak (Portfolio)
A NATO tagországok nem terveznek közvetlen katonai beavatkozást az ukrajnai válság rendezése érdekében - mondta Alexander Vershbow, az észak-atlanti szövetség amerikai főtitkárhelyettese. Ezt...
aug. 30
12:48
Miért megy tőzsdére Norbi? (Portfolio)
Tőzsdére lép Schobert Norbert cége, a Norbi Update. A társaság részvényeit szeptember 8. és 26. között lehet jegyezni, a papírokhoz kisbefektetők is hozzájuthatnak. Ennek apropóján kerül...
aug. 30
13:03
Ukrán válság – Prága az orosz katonák visszavonására szólította fel Moszkvát (GazdaságPortál)
Az orosz katonák behatolása Ukrajna területére egész Európa békéjét és stabilitását veszélyezteti – hangsúlyozta a cseh külügyminisztérium. A cseh diplomácia pénteken nyilatkozatban szólította fel Moszkvát, hogy vonja vissza katonáit Ukrajnából. A külügyminisztérium követelte, hogy Oroszország állítsa le az ukrajnai területek lövetését, az oroszbarát felkelők katonai támogatását és tegye lehetővé…
aug. 30
13:06
A nap ábrája: így habarodtunk bele teljesen a készpénzbe (Portfolio)
Hétfőn a készpénzzel kapcsolatban bejelentésre készül az MNB, a pontos tervek egyelőre nem nyilvánosak. A hír apropóján azért megnéztük, mennyi készpénzt használunk ma, és a legutóbbi, júliusi...
aug. 30
13:06
Ezt az 5 számot húzták ki a legtöbbször az Ötöslottón (Pénzcentrum)
Ma tartják a háromezredik sorsolást....
aug. 30
13:24
Stagnált a munkanélküliség az Európai Unióban (ProfitLine)
Havi összehasonlításban nem változott a foglalkoztatási helyzet az Európai Unióban júliusban: szezonálisan kiigazítva 10,2 százalék volt a munkanélküliség, ugyanúgy, mint júniusban, ugyanakkor a ráta mérséklődött a tavaly júliusi 10,9 százalékhoz képest - közölte pénteken az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. A legnagyobb javulás Magyarországon volt a jelentés szerint.
aug. 30
13:42
10 főnök, aki fent van, amikor te még alszol (Portfolio)
Ki korán kel, aranyt lel - tartja a mondás. Ez ha máshol nem is, de az üzleti életben megállja a helyét. Sokan kihasználják ezeket az órákat, amelyek a legértékesebbek a kreatív gondolkodás...
aug. 30
13:57
A héten tárgyalt perekben a törvényszék vagy elutasította a pénzintézeti kereseteket, vagy halasztotta a döntéshozatalt (ProfitLine)
A héten 19 per elsőfokú tárgyalásával folytatódtak a devizahiteles perek a Fővárosi Törvényszéken, amely az ügyek többségében - beleértve a nagyobb bankok közül az Erste, a K&H, az MKB, és a Raiffeisen keresetét, szeptember elejére halasztotta a döntéshozatalt.
aug. 30
14:00
Az olasz külgyminisztert lehet az unió külügyi főképviselője (Portfolio)
Szombaton tartják rendkívül csúcstalálkozójukat az Európai Unió állam- illetve kormányfői. Az eseményen az uniós csúcspozíciók betöltéséről, az orosz-ukrán konfliktusról, valamint a közel-keleti...

Keresés