Beérkeztek a bankoktól az első devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatos keresetek a Fővárosi Törvényszékre pénteken - közölte a törvényszék sajtótitkársága az MTI-vel.
Berlinben négyoldalú diplomáciai megbeszélést tart vasárnap az ukrán, az orosz, a francia és a német külügyminiszter. Ezt Pavlo Klimkin az ukrán külügyi tárca vezetője hozta nyilvánosságra pénteken Twitter mikroblogjában. Arról, hogy miről tárgyal majd Szergej Lavrov orosz, Frank-Walter Steinmeier német és Laurent Fabius francia külügyminiszterrel semmit sem hozott nyilvánosságra. “Akár szögletes…
A földgáztranzitról tervezett háromoldalú orosz-ukrán-EU tárgyalások is azt mutatják, hogy Ukrajna mindenképpen szeretné elkerülni a területén keresztül Európába irányuló földgázszállítások fennakadását, a szállítások folyamatosságát azonban így is kockázatok terhelik – vélekedett pénteki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő. Más nagy londoni házak felülvizsgált…
Beérkeztek a bankoktól az első devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatos keresetek a Fővárosi Törvényszékre pénteken – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel. Két bank, a CIB Bank Zrt. és a Magyar Cetelem Bank Zrt., valamint három pénzintézet, a CIB Ingatlanlízing Zrt., a CIB Lízing Zrt. és az UCB Ingatlanhitel Zrt. nyújtott be keresetlevelet az…
Mintegy 700 millió forintot kaptak a bíróságok a devizahiteles perek intézésére - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatból.
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) lehallgatta Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter telefonját, legalább egy alkalommal – jelentette pénteken a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és az NDR, valamint a WDR regionális közszolgálati műsorszóró társaság. A három sajtóorgánum közös értesülése szerint Hillary Clinton lehallgatásáról dokumentumok tanúskodnak, amelyeket a BND egy…
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban cáfolja, hogy Magyarország haditechnikát szállítana Ukrajnába. A tárca közleményében – amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez – kiemelte: a magyar honvédség az egyik raktárbázisból szállít át harcjárműveket, illetve egyéb hadieszközöket vasúton a honvédség másik hadianyagraktárába. A szállítmányok nem lépték át a magyar…
A 3-as metró teljes felújítása befejeződhet 2016 végére, a metróvonal szerelvényeinek a felújítása még ebben az évben, az infrastruktúráé várhatóan 2015-ben kezdődhet meg – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken. A 3-as metró felújításával kapcsolatban Tarlós István elmondta, a kormány szerdai döntésével engedélyezte a hitelfelvételt, az…
Hétfőtől a közúti fuvarozó cégek akár maximum 2,2 millió, járművezetőik 800 ezer forint bírságot is fizethetnek, ha egyszerre több szabálysértést is elkövetnek.
Félezer privatizációra váró, veszteséges vállalatot kínál eladásra péntektől a szerbiai privatizációs ügynökség. A cégek listáját az ügynökség honlapján, a www.priv.rs oldalon tették közzé.
A NAV-hoz bekötött online pénztárgépek működtetése során a vállalkozóknak számtalan szabálynak kell megfelelniük ahhoz, hogy elkerüljék az adóhatósági bírságot. Olvasónk ehhez kapcsolódó kérdésére Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló válaszolt.
Beérkeztek a bankoktól az első devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatos keresetek a Fővárosi Törvényszékre pénteken - közölte a törvényszék sajtótitkársága az MTI-vel.
Az európai gazdaságból érkező gyenge GDP-adatok miatt esett a héten a Brent árfolyama, ennek ellenére csak a dízel dolláros ára esett. Bár a forint erősödött a dollárral szemben, csak a hazai...
Nőtt a Danubius csoport árbevétele és javult a működési eredménye az első fél évben, ám a pénzügyi eredmény romlása nyomán adózás előtti vesztesége 11 százalékkal nagyobb lett az egy évvel korábbinál – derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentéséből. A Danubius Hotels konszolidáltan 23,7 milliárd forint árbevételt ért el, 4 ...
A kormány egyszeri, kétmilliárd forint támogatást nyújt a székesfehérvári önkormányzatnak, a város polgármestere pénteken az MTI-nek megerősítette, hogy a pénzt a börgöndi repülőtér visszavásárlására fordítják. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány “egyes székesfehérvári stratégiai jelentőségű vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba kerülése érdekében” nyújtja a…
Nőtt a Danubius csoport árbevétele és javult a működési eredménye az első fél évben, ám a pénzügyi eredmény romlása nyomán adózás előtti vesztesége 11 százalékkal nagyobb lett az egy évvel korábbinál - derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentéséből.
Az első bankok benyújtották a kereseteket, augusztus 25-ig érkezhetnek még be. A bankoknak a perekben nincs nagy mozgástere, akár kapásból el is utasíthatják a keresetet. A bíróság a Kúria feltételei alapján vizsgálja a tisztességtelenséget. Várhatóan az év vége felé lezárulhat a perfolyam.
A bankok bevételeinek durván harmada köthető valamilyen fizetési, pénzforgalmi szolgáltatáshoz, ezen a területen azonban bőven akadnak trónkövetelők. A technológia gigászaitól kezdve az apró...
Üdvözölték egyiptomi gazdasági szakértők Ibráhím Mahlab kormányfő bejelentését, miszerint az új Szuezi-csatorna múlt héten megkezdett építését kötvénykibocsátás révén finanszíroznák – írta pénteken az ad-Dusztúr című napilap internetes oldalán. A jövő héten kibocsátandó, ötéves futamidejű értékpapírok tizenkét százalékos kamatot kínálnak, negyedévenkénti osztalékfizetéssel. A magas hozamot…
Hatórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhely belépőoldalán szombat délelőttre a szabadságuk leteltével Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Százhúsz Csongrád megyei cég nyert több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást idén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásait segítő pályázatán – közölte Juhász Tünde kormánymegbízott pénteken Szegeden.
Munkacsoportot hoz létre a kormány a nonprofit közszolgáltatási rendszer előkészítésére - derült ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból.
Egyelőre nem tudja megerősíteni a washingtoni Fehér Ház azokat a jelentéseket, amelyek szerint orosz katonai járművek hatoltak be Ukrajnába, és ezeket az ukrán oldalon harcképtelenné tették. Ezt...
A kormány egyszeri, kétmilliárd forint támogatást nyújt a székesfehérvári önkormányzatnak, a város polgármestere pénteken az MTI-nek megerősítette, hogy a pénzt a börgöndi repülőtér visszavásárlására fordítják.
2014. augusztus 18-tól a közúti fuvarozó cégek maximum 2,2 millió, járművezetőik 800 ezer forint bírságot is fizethetnek, ha egyszerre több szabálysértést is elkövetnek. A kormány egy hónapja...
Több mint 11 tonna fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök Gödön, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség közösen számolt fel egy illegális autóbontót - tette közzé szombaton a NAV.
Visszaemelte az elsőrendű befektetői minősítésnek számító "A" kategóriába Írország államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a javuló ír államháztartási helyzettel indokolva a lépést.
Csaknem félmilliárd forintot fordít csúcstechnológiájú eszközök vásárlására a békési székhelyű Békés Drén Kft., a társaság a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretéből 208,8 millió forint támogatást nyert a fejlesztéshez.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendőrség közösen számolt fel egy gödi illegális autóbontót. A pénzügyőrök a helyszínen több mint 11 tonna fémhulladékot foglaltak le.
Hétfőtől a közúti fuvarozó cégek maximum 2,2 millió, járművezetőik 800 ezer forint bírságot is fizethetnek, ha egyszerre több szabálysértést is elkövetnek. A kormány egy hónapja módosította a közúti áru- és személyszállítással kapcsolatos bírságolásról szóló, eredetileg 2009-ben született rendeletét. A hétfőtől hatályba lépő módosítás az akkortól elkövetett szabálysértésekre vonatkozik. A rendelet…
A Földművelésügyi Minisztérium kormány-előterjesztést készít az almatermesztők megsegítésére, a rekordtermés és az orosz embargó együttes hatása miatt a mélybe zuhant a gyümölcs ára - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
A gombaszedés szabályainak áthágása nem csak az emberre veszélyes, felboríthatja az erdők ökoszisztémáját is - hívja fel a figyelmet közleményében a Pilisi Parkerdő Zrt.
A földgáztranzitról tervezett háromoldalú orosz-ukrán-EU tárgyalások is azt mutatják, hogy Ukrajna mindenképpen szeretné elkerülni a területén keresztül Európába irányuló földgázszállítások fennakadását, a szállítások folyamatosságát azonban így is kockázatok terhelik - vélekedett pénteki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Miután az alkotmánybíróság pénteken elvetette a nyugdíjak megadóztatásának lehetőségét, lemondott a kormány Portugáliában a gyors nyugdíjreformról. Pedro Passos Coelho miniszterelnök péntek este...
Az iparűzési adó kulcsának csökkentése ellenére is közel négy százalékkal emelkedtek Győr első fél éves adóbevételei - közölte Fekete Dávid (Fidesz), a kisalföldi megyeszékhely alpolgármestere.
Az iparűzési adó kulcsának csökkentése ellenére is közel négy százalékkal emelkedtek Győr első fél éves adóbevételei – közölte Fekete Dávid (Fidesz), a kisalföldi megyeszékhely alpolgármestere. Az MTI-nek elmondta: míg a tavalyi év első hat hónapjában 8,82 milliárd, az idén januártól június végéig 9,16 milliárd forintnyi adó érkezett be. Ezen belül az iparűzési adó összege 7,29 ...
Norvégia pénteken bejelentette, hogy az Európai Unió szankcióihoz hasonló büntetőintézkedéseket hoz Moszkva ellen. A lépés súlyosan érinti az Oroszországba irányuló jelentős norvég halexportot
Hét somogyi település ivóvízgondját oldja meg az a program, amelynek keretében az Európai Unió és a magyar állam több mint négyszázmillió forintos támogatásával 2500 lakó ellátását szolgáló...
Hét somogyi település ivóvízgondját oldja meg az a program, amelynek keretében az Európai Unió és a magyar állam több mint négyszázmillió forintos támogatásával 2500 lakó ellátását szolgáló fejlesztést valósítanak meg.
Az Egyesült Államokból, az euróövezetből és Kínából is várható fontos makrogazdasági adat a jövő héten, ami Magyarországon csak négynapos lesz: a gazdasági szereplők dolgát nem könnyíti meg, hogy pont szerdára esik az államalapítás ünnepe. A hét második felében összeülnek Amerika vezető jegybankárai, hogy fontos kérdésekben egyeztessenek - a Wall Street farkasait ezúttal nem hívták el a buliba.
A Magyar Nemzeti Bank a kelet-magyarországi kastélyvásárlással, amely oktatási és szabadidős célokat szolgál, az európai jegybankok gyakorlatát követi azután, hogy a korábbi hét MNB-üdülőből 2009-re...
Hétfőtől a közúti fuvarozó cégek akár maximum 2,2 millió, járművezetőik 800 millió forint bírságot is fizethetnek, ha egyszerre több szabálysértést is elkövetnek.
Az Európai Bizottsághoz fordul az orosz kereskedelmi szankciók miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a nehéz helyzetbe került szektorok kompenzációja érdekében. Az MSZP szombaton az MTI-vel azt közölte: az Európai Parlament külügyi bizottságának tagja azt várja a testülettől, hogy mielőbb dolgozzák ki az importtilalom miatt nehéz helyzetbe kerülő szektorok – így a magyar agráripar –…