2014. február 2. vasárnap

febr. 2
9:50
Elhunyt Karl Erik Böhn (Kripto Akadémia)
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
febr. 2
10:57
EP-választás - A liberálisok csúcsjelöltje Verhofstadt, a néppártban német sajtóértesülés szerint Juncker a befutó (Infostart)
Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) európai parlamenti (EP-) frakciója a hét végén hivatalosan is megerősítette, hogy Guy Verhofstadt lesz az ALDE jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjának a májusi EP-választások nyomán esedékes betöltésére. Német lapértesülés szerint a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppártban Jean-Claude Juncker volt luxemburgi…
febr. 2
13:03
Havazás és esőzés bénítja meg Olaszországot (Infostart)
Az eső és hó miatt megbénult a vasúti forgalom Olaszország északkeleti részén a hét végén. Szicíliában egy megduzzadt patak magával sodort egy utasokkal teli gépkocsit.
febr. 2
13:39
Müncheni konferencia - Szaúd-Arábia népirtással vádolja a szíriai kormányt (Infostart)
Népirtással vádolta meg a szíriai kormányt a szaúd-arábiai uralkodó család egyik legtekintélyesebb tagja vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
febr. 2
14:15
Feszült légkörben kezdődtek meg a választások Thaiföldön (Infostart)
Feszült légkörben kezdődött meg vasárnap Thaiföldön az előre hozott parlamenti választás, és már a szavazás első óráiban kiderült, hogy sok helyütt nem tudják lebonyolítani a voksolást a szavazócédulák hiánya vagy a választási illetékesek lemondása miatt.
febr. 2
14:54
4-es metró: csúszhat a március végi átadás (Kripto Akadémia)
Az átadás után úgynevezett biztonságkritikus hibák már nem lehetnek.
febr. 2
15:27
Szlovénia jég alatt, 200 ezren áram nélkül (Infostart)
Jeges idő sújtja továbbra is Szlovéniát, súlyosbodik az áramellátási helyzet: országszerte sok tízezer háztartás, mintegy 200 ezer ember van áram nélkül.
febr. 2
16:39
Újabb ellenzéki tüntetés Kijevben - az elnök holnap már dolgozik (Infostart)
Újabb nagyszabású tüntetés kezdődött vasárnap az ukrán fővárosban. A Függetlenség terén összegyűlt mintegy ötvenezer ember hatalmas üdvrivalgással fogadta a Németországból visszatért vezetőiket.
febr. 2
18:12
Tüntetés Moszkvában: a kijevi példát követnék (Kripto Akadémia)
Több ezren tüntettek vasárnap az orosz fővárosban.
febr. 2
19:03
Elraboltak és összevertek egy orosz újságírót és operatőrét Kijevben (Infostart)
Elrabolták és összeverték Nyikita Perfiljev független orosz újságírót és operatőrét a hét végén Kijevben - adta hírül vasárnap az ukrán média az újságíró saját közlésére hivatkozva.
febr. 2
19:57
Kicsit nőtt a függetlenedni vágyó skótok tábora (Infostart)
Valamelyest gyarapodott az Egyesült Királyságtól függetlenedni vágyó skótok tábora, de még mindig határozottan többen szavaznának az elszakadás ellen - mutatja a legfrissebb, vasárnap közzétett felmérési eredmény.
febr. 2
20:51
Izraeli védelmi miniszter: tartós forrongás várható a Közel-Keleten (Infostart)
A közel-keleti térség tartósan instabil, forrongó része marad a világnak, konfliktusait a síiták és a szunniták ellentéte határozza meg - mondta az izraeli védelmi miniszter vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
febr. 2
21:30
Boross: érthetetlen a megszállás emlékmű körüli ellenkezés (Kripto Akadémia)
Mint mondta, 1941-ben azokat az embereket Magyarországról "kitoloncolták", és "sajnálatos módon halál lett a sorsuk".
febr. 2
22:03
Viharciklon okoz súlyos károkat Észak-Spanyolországban, tízméteres hullámok (Infostart)
Tíz métert is elérő óriáshullámokat keltett egy viharciklon vasárnap az Atlanti-óceán északspanyol partjain, súlyos károkat okozva.

2014. február 3. hétfő

febr. 3
5:15
Földrengés rázta meg Görögország nyugati partvidékét (Infostart)
Erős földrengés volt hétfőn hajnalban Görögország nyugati partvidéke közelében - jelentette az Egyesült Államok földtani szolgálata (USGS).
febr. 3
5:33
Parádés lovas felvonulással köszöntötték a kínai új évet Sydneyben (Infostart)
Parádés lovas felvonulással köszöntötték a kínai új év, a ló évének kezdetét Sydneyben vasárnap.
febr. 3
5:35
Ukrajna válsága nem oldható meg nemzetközi segítség nélkül - Elemzés (Infostart)
Ukrajna válsága nem oldható meg hatékony külső, nemzetközi segítség nélkül - állapította meg Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
febr. 3
5:36
Menekülnek Kínából a milliárdosok (Kripto Akadémia)
Vang Csien-lin elképesztő gyorsasággal araszol felfelé a világ legtehetősebb személyiségeinek listáján.
febr. 3
5:38
Egymásnak estek a szerb király unokái (Kripto Akadémia)
Visszaadná a szerb kormány a királyi családnak Kradjordjevic Sándor vagyonát, de nem könnyű elosztani azt.
febr. 3
5:40
Kiszelly Zoltán politológus (Kripto Akadémia)
febr. 3
5:51
Elraboltak egy német férfit Jemenben (Infostart)
Elraboltak egy német állampolgárságú férfit a jemeni fővárosban, Szanaában, s egy onnan keletre fekvő törzsi területre hurcolták - közölte vasárnap a jemeni külügyminisztérium egy illetékese.
febr. 3
6:09
Obama összetűzött Fox News tévécsatorna műsorvezetőjével (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök vasárnap este összetűzött a Fox News televízió műsorvezetőjével, és tévénézők milliói előtt azzal vádolta meg a konzervatív csatornát, hogy az olyan botrányokat tart életben, amelyeket a Fehér Ház szerint már sikerült lezárni.
febr. 3
6:12
Köt-tv (Kripto Akadémia)
Mi történik egy ilyen helyzetben a közpénzből eltartott televíziónál?
febr. 3
6:14
Isten veletek, régi jó bárzongoristák! (Kripto Akadémia)
A bárzongorázás nemes hagyományát időről időre próbálják meg feléleszteni, ahogy mamutot is talán már klónoznak.
febr. 3
6:45
Ashton: az EU és Washington segélytervet dolgoz ki Ukrajna számára (Infostart)
Az Európai Unió és az Egyesült Államok egy Ukrajnának szánt rövidtávú pénzügyi segélycsomag összeállításán dolgozik - közölte Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
febr. 3
7:21
A szárazság már az ivóvízellátást fenyegeti Kaliforniában (Infostart)
Helyenként már az ivóvízellátást is veszélyezteti a Kaliforniát sújtó történelmi aszály - közölte vasárnapi számában a The New York Times.
febr. 3
7:23
Irán külügyminisztere tragédiának nevezte a holokausztot egy berlini interjúban (Infostart)
Egyértelműen elítélte a zsidók második világháborúban történt tömeges elpusztítását Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter vasárnap egy Berlinben adott interjújában.
febr. 3
8:00
Ukrajnai - Hatékony külső segítségre van szükség (Kripto Akadémia)
Janukovics elnök egyelőre húzni akarja az időt, a hatalom kivárásra játszik.
febr. 3
8:33
Ukrajna - Jacenyuk: az ellenzék készen áll a kormányzásra (Infostart)
Az ukrán ellenzék kész kormányt alakítani, és vállalni a felelősséget az ország helyzetéért - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt jelenlegi vezetője hétfői média jelentések szerint egy éjjel sugárzott televíziós interjúban.
febr. 3
8:54
Kiterjesztenék az elnök jogköreit? (Kripto Akadémia)
Fico szerint így is elegendő jogkörrel rendelkezik az államfő.
febr. 3
9:45
Nem fogadják el a választási eredményt a tüntetők Thaiföldön (Infostart)
Továbbra is a miniszterelnök megbuktatása a cél Thaiföldön - a kormányellenes tüntetők az általuk megzavart választások után jelezték, hogy nem fogadják el a választási eredményt. A kormányfőnek távoznia kell és egy "népi tanácsnak" kell átvennie a hatalmat.
febr. 3
10:06
Kiterjesztenék a köztársasági elnök jogköreit? (Kripto Akadémia)
Fico szerint ebben a kérdésben soha nem lenne egyetértés a parlamentben.
febr. 3
10:21
Fegyveres támadás egy moszkvai iskolában - halottak (Infostart)
Egy fegyveres férfi behatolt hétfőn egy moszkvai iskolába. Lelőtt egy rendőrt és túszokat ejtett - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. Az orosz belügyminisztérium szóvivője nem sokkal később közölte: a 263. számú moszkvai középiskola egyik felső osztályos tanulója követte el a fegyveres támadást saját tanintézményében, és ölt meg két embert.
febr. 3
10:39
Woody Allen ezt válaszolta nevelt lánya erőszak-vádjaira (Infostart)
Hamisnak és szégyenletesnek nevezte Woody Allen a nemi erőszak vádját, amelyet nevelt lánya, Dylan Farrow hozott fel ellene nyílt levelében - írta e-mailjében az AP amerikai hírügynökségnek a filmrendező szóvivője.
febr. 3
11:54
Paks: Perrel préselik ki az adatokat a minisztériumból (Kripto Akadémia)
A tárca szerint tíz évig titkosak a részletek és pont.
febr. 3
13:06
Tíz góllal nyert a Fradi - remek képek! (Kripto Akadémia)
febr. 3
13:39
Érkeznek a Fekete-tengerre az amerikai hadihajók (Infostart)
A hét közepére várják azoknak az amerikai hadihajóknak a Fekete-tengerre érkezését, amelyek a szocsi téli olimpia idején tartózkodnak majd a térségben - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
febr. 3
13:57
Nincs korrupciómentes övezet Európában (Infostart)
A korrupció továbbra is kihívást jelent Európa számára - állapítja meg hétfőn közzétett, első korrupcióellenes jelentésében az Európai Bizottság.
febr. 3
14:00
A hűtőszekrényből került elő a körözött garázda (Kripto Akadémia)
A 14 éves fiút hónapok óta keresték a rendőrök. Kis híján most is megúszta, az egyik rendőr azonban benézett az előszobai hűtőszekrénybe.
febr. 3
14:51
Két halott a moszkvai túszdrámában (Infostart)
Egy rendőrt és egy tanárát megölte az orosz főváros északkeleti részén található 263. számú középiskola tanulója, akit az apja segítségével sikerült rövid idő alatt ártalmatlanná tenni. A hétfői túszdrámában egy másik rendőr súlyosan megsérült.
febr. 3
15:09
Megegyezés Kijevben (Infostart)
"Fegyverszünetet" kötöttek a kijevi tüntetők a belügyminisztériummal és az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) bebörtönzött aktivisták kiengedéséért cserébe, egy ellenzéki vezető pedig kijelentette, hogy kész kormányt alakítani, és vállalni a felelősséget az ország helyzetéért.
febr. 3
15:48
A „márka szíve” (Kripto Akadémia)
A 2014-es „Év Autója” szavazás döntőjében az új ŠKODA Octavia.
febr. 3
16:06
Magyarország korrupcióból: jeles (Kripto Akadémia)
Magyarországon száz megkérdezett emberből nyolcvankilenc gondolja úgy, hogy a korrupció komoly probléma.
febr. 3
17:33
Átalakították a dán kormányt (Infostart)
A dániai miniszterelnök átalakította kormányát: a hétfői bejelentés szerint a változás 11 miniszteri tárcát érint.
febr. 3
17:36
Megválasztották a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és tagjait (Kripto Akadémia)
A testület elnöke Földváryné Kiss Réka történész-néprajzkutató lett.
febr. 3
18:09
"Folytatja küzdelmét" az elrabolt és megkínzott ukrán ellenzéki aktivista (Infostart)
A korábban elrabolt és megkínzott ukrán ellenzéki aktivista, Dmitro Bulatov, akit vasárnap este óta egy litván kórházban kezelnek, hétfőn úgy nyilatkozott, hogy folytatja a demokráciáért vívott küzdelmét.
febr. 3
19:57
A szlovén háztartások negyede még mindig áram nélkül (Infostart)
A hétvégi ítéletidő miatt a szlovén háztartások negyede áram nélkül maradt hétfőn, az elektromos hálózat helyreállítása heteket vehet igénybe.
febr. 3
20:00
John McCainnel tárgyalt Mesterházy Attila (Kripto Akadémia)
A két politikus hosszasan tárgyalt a transzatlanti- valamint az európai és uniós kapcsolatok építéséről.
febr. 3
20:15
Elhalasztja a francia kormány az új családpolitikai törvényt (Infostart)
Elhalasztja a francia kormány az új családpolitikai törvénytervezet megvitatását, amely ellen több mint százezren tüntettek vasárnap Párizsban.
febr. 3
20:18
Már a negyedik rezsicsökkentést is megígérte a Fidesz (Kripto Akadémia)
Kocsis Máté szerint nem kizárt egy negyedik rezsicsökkentés.

Keresés