Jó kapcsolatokra és átfogó együttműködésre törekszik az Egyesült Államok Kínával - hangsúlyozta helyi idő szerint vasárnap esti állásfoglalásában az amerikai külügyminisztérium.
Szerbia a nyugat-balkáni régió stabilitásának megőrzésére törekszik - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettes, miután a bosznia-hercegovinai tüntetésekről tartott megbeszélést vasárnap Belgrádban Milorad Dodikkal és Mladen Bosiccsal, a boszniai Szerb Köztársaság két legnagyobb pártjának vezetőjével.
Az elfogott jelentés (The Intercept) címmel hírportált indítottak hétfőn az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtő tevékenységét leleplező Edward Snowden újságíró társai.
Bombafenyegetést kapott hétfőn reggel öt lengyel minisztérium és több kormányintézmény. Néhány épületet evakuáltak, másokba nem engedték be a dolgozókat - közölte honlapján a Gazeta Wyborcza.
Taxisofőrök sztrájkja nehezítette ismét a városi közlekedést Franciaországban, akik az előre megrendelhető személyszállító járművek szerintük tisztességtelen konkurenciája ellen tiltakoznak hétfőn.
A csontozat erősségét alapvetően az öröklött (genetikai) hajlam határozza meg, de befolyásolhatják a környezeti hatások, a táplálkozás, vagy valamilyen tartós betegség.
Oroszország márciusra remélhetően feloldja az Európai Unió tagállamaira, így Magyarországra is vonatkozó élősertés, sertéshús, valamint sertéshúsból készült termékek behozatali tilalmát - nyilatkozta Kardeván Endre magyar vidékfejlesztési államtitkár hétfőn a moszkvai Prodexpón.
Pénzbírságot szabott ki Traian Basescu román államfőre az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amely hétfői ülésén az emberi méltóságot sértő hátrányos megkülönböztetésnek minősítette az elnök egy korábbi, a romákkal kapcsolatos kijelentését.
A végéhez közelít a görög válság, és a végkifejlet nem a kivonulás lesz az euróövezetből, hanem a nagy visszatérés a versenyképes, gyarapodó országok közé - mondta a görög kormányfő a Bild című német lapban hétfőn közölt interjúban.
Nem jutottak hétfőn megállapodásra a román kormánykoalíciót alkotó szociáldemokraták és liberálisok arról, hogy átalakítják-e vagy sem a kabinetet, ami újabb parlamenti bizalmi szavazást tesz szükségessé.
Lemondott hétfőn a német autóklub (ADAC) elnöke. Peter Meyer a több mint 18 milliós tagságú szervezet hitelességét megkérdőjelező sajtóleleplezésekbe bukott bele.
A világsajtó élesen reagált a svájci népszavazásra, amelyen az alpesi ország lakosságának szűk többsége megszavazta az Európai Unióból Svájcba irányuló bevándorlás korlátozását.
Ismael Moreno spanyol bíró, a legfelsőbb bíróság tagja elrendelte hétfőn öt egykori kínai vezető, köztük Csiang Cö-min volt elnök és Li Peng egykori miniszterelnök letartóztatását a Tibetben végrehajtott népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával.
Irán sikeresen tesztelt két "új generációs" rakétát az iszlám forradalom győzelmének 35. évfordulója alkalmából - jelentette hétfőn az Irna állami hírügynökség.
Politikusi pályára léphetnek a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai: mint egyikük, Nagyezsda Tolokonnyikova egy hétfői berlini sajtótájékoztatón bejelentette, elképzelhetőnek tartják, hogy induljanak a következő önkormányzati választásokon Moszkvában.
A más uniós országokba áttelepülő EU-munkavállalók "óriási többsége" dolgozik, és nem csupán a szociális juttatásokért költözik külföldre - mondta a Bristoli Egyetemen tartott hétfői előadásában Andor László.
Legalább nyolc jelölést kapott a Nobel-békedíjra Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési programját kiszivárogtató informatikus - írta az International Business Times amerikai üzleti hírportál.
A kapitány a felelős azért, hogy a Bounty elnevezésű vitorlás hajó elsüllyedt a Sandy hurrikán következtében, és emiatt ketten életüket vesztették - állapította meg hétfőn közzétett jelentésében az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB).
Történészek és jogvédők részvételével a kommunizmus magyarországi üldözötteinek társadalmi és jogi helyzetéről tartottak kerekasztal-beszélgetést hétfő este a nemzetközi Memorial Társaság moszkvai központjában.
Megfelelő pozicionálással a globális ötcsillagos turizmus egyik vezető célpontja lehet Budapest a BDO Magyarország tanácsadó cég legfrissebb elemzése szerint.
Hivatalos tárgyalásokat kezdett kedden a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokért felelős szervezetek szárazföldi kínai és tajvani vezetője. Ez az első ilyen találkozó 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása és a Kínai Köztársaság kormányának Tajvan szigetére menekülése óta.
Pekingben ülésezett kedden a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság, amelynek magyar társelnöke, Szijjártó Péter szerint - a tavalyi 10 százalékos bővülés után - tovább folytatódhat a Kínába irányuló magyar export növekedése.
Újrakezdték kedden Ciprus görög és török vezetői - Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök, illetve Dervis Eroglu észak-ciprusi államfő - a 2012-ben megszakadt tárgyalásokat a sziget egyesítéséről.
Elhunyt 85 esztendős korában Shirley Temple Black, a harmincas évek rajongott hollywoodi gyereksztárja, aki később több poszton képviselte az Egyesült Államokat nagykövetként.
Lezuhant egy katonai szállító repülőgép Algéria keleti részén kedden, a balesetben az első információk szerint 103 ember vesztette életét - jelentette az an-Nahar algériai televízió.
Viktor Janukovics ukrán elnök kész vitát folytatni Vitalij Klicskóval, az ellenzéki Ütés (UDAR) elnökével valamelyik országos televízióban - közölte kedden az elnöki sajtószolgálat vezetője.
Németországban csaknem ezer euróval emelik a törvényhozás alsóháza, a Bundestag tagjainak fizetését, a parlamenti képviselők így pontosan annyit keresnek majd, mind a szövetségi bíróságok bírái.
A keddi nap is különösebb sikerek nélkül zárult a szíriai polgárháborúban egymás ellen harcoló felek közt folytatott genfi béketárgyalásokon - mondta Lahdar Brahími, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja.
Folytatódtak a kormányellenes tüntetések kedden Bosznia-Hercegovina több városában. Szarajevóban népgyűlést hívtak össze, a bosnyák-horvát országrész kormányfője pedig lépéseket tett az előre hozott választások kiírása felé.
Lemezeladási listatörténelmet írt Nagy-Britanniában a Queen együttes Greatest Hits című CD-je, amely az első hatmillió eladott példányszámú album lett a szigetországban.