A török és a görög légierő is vadászgépeket riasztott a két ország határán egy pénteki incidens során, amelyet az új görög védelmi miniszter váltott ki azzal, hogy egy helikopter fedélzetén átrepült egy vitatott hovatartozású, korábban kis híján háború kiváltó okául szolgáló sziget felett a török partoknál.
Ukrajnába látogat a jövő héten John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy megerősítse a kijevi vezetést Washington támogatásáról az oroszbarát szeparatisták elleni harcban - közölte pénteken a washingtoni külügyminisztérium.
Csaknem húszévi börtön letöltése után feltételesen szabadlábra helyezik a "Főgonoszként" (Prime Evil) ismert Eugene de Kock volt dél-afrikai rendőrezredest, aki egy halálbrigádot vezetett az apartheid rendszer idején. Legalább negyedévezredet elengedtek büntetéséből, mivel eredetileg kétszeres életfogytiglanra és 212 év börtönre ítélték.
Nagyon sok helyen havazik mostanában, az egyik legszerencsésebb régiónak a francia síterepek számítottak az elmúlt napokban. Nemcsak az Alpok síterepeire érkezett meg a fehér áldás, hanem a Pireneusokba, sőt, ide még újabb méteres havazást várnak.
Álompizzáért fizetett 140 kanadai dollárt (30 ezer forint) egy kanadai pár. A drága fogást az amerikaifutball-bajnokság döntőjét nézve, a tévé előtt fogyasztják el.
Egy fegyveres férfi behatolt a NOS holland közszolgálati televízió székházába csütörtökön, és azt követelte, hogy megszólalhasson a tévé élő adásában. Az illetőt őrizetbe vették - közölte a holland média.
Egy ötvenötezer éves koponya a bizonyíték arra, hogy a homo sapiens Afrikából rajzott ki és a Közel-Keleten keveredett a neandervölgyi emberrel. A lelet még 2008-ban került elő egy észak-izraeli barlangból, de a tudósok csak most fejezték be a vizsgálatát, amelynek eredményeit a Nature folyóiratban ismertették.
Kanyaró elleni védőoltás beadatását sürgető felhívással fordult az amerikai szülőkhöz pénteken a Fehér Ház, miután a vírus Disneylandből kiindulva, hat államban legalább 90 embert betegített meg, főleg gyerekeket.
India nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet szombaton - derült ki az indiai kormányfő hivatalának közleményéből.
A görög adósság elengedése ellen foglaltak állást német politikusok hétvégi sajtónyilatkozataikban. Angela Merkel kancellár nem lát lehetőséget az adósság további csökkentésére, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter pedig felelőtlenségnek tartana egy ilyen lépést.
Meghalt a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet 123 fegyverese a csádi hadsereggel való összecsapásokban Kamerun északi részén, és három csádi katona is elesett a harcokban - jelentette be szombat hajnalban a csádi hadsereg.
Párizsba szállították szombaton azt az öt iszlamistát, akit a hét elején, kedden Franciaország déli részén őrizetbe vettek, mert szíriai szélsőségesekhez fűződő kapcsolatokkal gyanúsítják őket - közölték igazságügyi források.
Még hevesebbé váltak az összecsapások a kijevi erők és az oroszbarát szeparatisták között Kelet-Ukrajnában szombaton, ahol az elmúlt 24 órában 15 ukrán katona meghalt, 30 megsebesült - közölte Sztepan Poltorak védelmi miniszter.
Egy japán miniszterhelyettes szerint zsákutcába jutottak a túszokról folyó tárgyalások az Iszlám Állam (IÁ) egy csoportjával, amely azzal fenyegetőzik, hogy kivégzi a fogságában lévő jordániai pilótát és egy japán újságírót - írta szombaton a japán sajtó.
Sokkoló médiakampányt indított a francia kormány a dzsihádisták ellen. Megkínzott gyerekek, keresztre feszített, lefejezett és tömegsírba dobott holttestek láthatóak az "Állítsuk meg a dzsihádizmust" című francia videóban.