2015. október 6. kedd

okt. 6
10:50
Kutyákkal várják az oregoni lövöldözés után visszatérő diákokat (Infostart)
Egyebek közt lelki terápiát segítő kutyákkal várják a visszatérő diákokat az Egyesült Államokban azon a főiskolán, ahol a múlt csütörtökön az egyik hallgató agyonlőtt kilenc embert, majd magával is végzett.
okt. 6
11:06
Bevándorlás - Ismét sok ezer embert vitt az utcára a Pegida mozgalom (Infostart)
Németországban a menekülthullám hatására ismét sok ezer embert mozgat meg az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom, amelynek hétfő esti drezdai tüntetésén független becslés szerint csaknem 10 ezren vettek részt.
okt. 6
11:24
Európai Bíróság: érvénytelen az amerikai-európai adatvédelmi egyezmény (Infostart)
Az Európai Unió legfelsőbb szintű bírósága érvénytelennek nyilvánította kedden a "biztonságos kikötő" (safe harbor) egyezményt, amelynek alapján amerikai vállalatok hozzáférhetnek uniós polgárok adataihoz, ha a cégek vállalják, hogy betartják az EU adatvédelmi előírásait.
okt. 6
11:42
Ankara kétszer is bekérette az orosz nagykövetet légtérsértés miatt (Infostart)
A török külügyminisztériumba másodszor is bekérették az orosz nagykövetet egy újabb, vasárnap történt légtérsértés miatt - közölte kedden egy minisztériumi tisztségviselő.
okt. 6
11:48
Húzd meg, ereszd meg - Most jó hírt közölt Lázár (Kripto Akadémia)
Módosították a a villamos energiáról szóló törvényt is.
okt. 6
11:50
Nem jár a Libegő a köd miatt (Kripto Akadémia)
Az éjjel képződött köd a délutáni órákra ritkul, illetve megszűnik.
okt. 6
12:36
Stoltenberg: aligha volt véletlen a török légtér megsértése (Infostart)
Aligha volt véletlen, hogy orosz katonai gépek a hét végén két alkalommal is megsértették Törökország légterét - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden, az atlanti szövetség brüsszeli székházában tartott sajtótájékoztatóján.
okt. 6
12:54
Bagdad kérésére Oroszország kész megfontolni iraki légicsapások végrehajtását (Infostart)
Oroszország kész megfontolni, hogy a szíriai légicsapásokat kiterjessze Irakra, ha erre a bagdadi kormány hivatalosan kéri - jelentette ki kedden az orosz parlament felsőházának elnöke.
okt. 6
13:36
Air France vezetők bántalmazása - Mérges a francia elnök (Kripto Akadémia)
A cég a következő két évben ismét 2900 állás felszámolására készül.
okt. 6
13:38
Disznóólban nevelte a gyerekeket egy miskolci pár (Kripto Akadémia)
A szülők is a hajdan ólként szolgáló, romos épületben laktak.
okt. 6
13:48
Orosz légicsapás az Iszlám Állam állásai ellen Palmürában (Infostart)
Orosz harci gépek első alkalommal bombázták az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásait a szíriai Palmüra ókori romváros közelében - közölte a szíriai állami televízió kedden.
okt. 6
13:50
Ilyen bizonyítványt kapott a magyarországi hospice ellátás (Infostart)
Az Egyesült Királyságban találta a világon a legjobbnak a hospice ellátást a brit Economist Intelligence Unit. Magyarország a 41. helyen végzett. A felmérés készítői azonban kiemelik azt is, hogy a szigetországban is vannak hiányosságok e területen.
okt. 6
13:54
Szijjártó cáfolja a fejlesztési tárca bekebelezését (Kripto Akadémia)
Sosem kérte Orbántól, hogy leadhassa diplomáciai feladatait.
okt. 6
13:56
A szemét (Kripto Akadémia)
Zötyögünk a 11-es buszon, mellettem egy középkorú férfi beszélget a feleségével, miközben egy stanicliből eszeget valamit.
okt. 6
13:58
Meghalt Göncz Árpád (Kripto Akadémia)
A volt köztársasági elnök 94. évében, családja körében hunyt el.
okt. 6
14:00
VW-botrány - "Egyelőre" nincsenek veszélyben a munkahelyek (Kripto Akadémia)
A társaság üzemi tanácsának elnöke ezt 20 ezer munkás előtt mondta, így van tanú bőven.
okt. 6
14:06
A menekültkérdés állt a bécsi polgármesterjelöltek vitájának középpontjában (Infostart)
A menekültkérdés állt a bécsi polgármesterjelöltek vitájának középpontjában néhány nappal a vasárnapi tartományi, illetve önkormányzati választások előtt.
okt. 6
14:12
A kormány megint elővette a hajléktalankártyát (Kripto Akadémia)
540 milliót fordítanak az utcai szolgálatokra.
okt. 6
14:24
Brit belügyminiszter: nemzetállami szinten kell megoldást keresni a menekültválságra (Infostart)
A menekültválságra nem az Európai Unió, hanem az érintett tagállamok szintjén lehet csak megoldást találni - mondta kedden a brit belügyminiszter.
okt. 6
15:18
Külföldiek is szolgálhatnak az ukrán hadseregben (Infostart)
Az ukrán parlament olyan törvénymódosítási javaslatot fogadott el keddi ülésén, amely lehetővé teszi, hogy külföldiek és állampolgársággal nem rendelkezők, azaz hontalanok szolgálhassanak az ukrán fegyveres erők kötelékében.
okt. 6
15:42
Quaestor - Csak "jó erkölcsbe" ütköző ügyleteknél perel a felszámoló (Kripto Akadémia)
Miért csak a kétes ügyletek miatt indít pert a felszámoló? És mi alapján döntik majd el, mi számít kétesnek?
okt. 6
15:44
Meggyilkoltak egy férfit Szabolcsban - Őt keresi a rendőrség (fotó) (Kripto Akadémia)
Az áldozat holttestére napközben találtak rá otthonában.
okt. 6
15:46
Áder: mi, magyarok nem engedünk a 48-ból (Kripto Akadémia)
A köztársasági elnök a nemzeti gyásznap alkalmából szólalt fel az aradi vértanúkra emlékezve.
okt. 6
16:00
Gyurcsány: sok millió demokrata fogja őt gyászolni (Kripto Akadémia)
DK-elnök: a harmadik köztársaság alapító atyáinak egyik legkiválóbbika volt Göncz Árpád.
okt. 6
16:02
Meggyilkoltak egy idős férfit - Őt keresi a rendőrség (fotó) (Kripto Akadémia)
Az áldozat holttestére napközben találtak rá otthonában.
okt. 6
16:04
Ismét tojással dobálták meg a kormányfőt (Kripto Akadémia)
Az akciót magára vállalta az Önrendelkezés nevű párt.
okt. 6
16:06
Nem járnak a villamosok az Új köztemetőig (Kripto Akadémia)
Rövidített útvonalon járnak a szerelvények.
okt. 6
16:18
Tragédia! Két tonna vas zúzta halálra a kamionost (Kripto Akadémia)
A kivizsgálás végéig a cégvezetés nem nyilatkozik.
okt. 6
16:20
Bajnai így búcsúzott el Göncz Árpádtól (Kripto Akadémia)
A volt miniszterelnök az elmúlt huszonöt év egyik legértékesebb közéleti alakjának tartja a volt államfőt.
okt. 6
16:22
"Orbán gusztustalan törekvései" - Szanyi durván üzent (Kripto Akadémia)
Szabadítsuk ki a magyar államot a Fidesz-maffia fogságából!
okt. 6
16:24
Gyászolnak a Liberálisok (Kripto Akadémia)
MLP: Göncz valódi liberális demokrata volt.
okt. 6
16:48
Ismét tojással dobálták meg a koszovói miniszterelnököt (Infostart)
Ismét tojással dobálták meg ellenzéki aktivisták Isa Mustafa koszovói kormányfőt kedden, az akciót magára vállaló Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt keddi közleményében azzal indokolta tettüket, hogy a miniszterelnök a szerb kisebbség mellett áll ki.
okt. 6
16:54
Kiderült, hány milliárd az első kilenchavi hiány (Kripto Akadémia)
okt. 6
17:12
19 év fegyházra ítélték a fóti kettős gyilkost (Kripto Akadémia)
okt. 6
17:14
Feloszlatta magát a testület - Új képviselőket választanak (Kripto Akadémia)
A hat képviselői helyre 21-en pályáznak, köztük egy jobbikos van.
okt. 6
17:16
A mumus, a mókár és a migráns (Kripto Akadémia)
Nem lehet elég korán kezdeni az agymosást.
okt. 6
17:18
Letartóztatták az ETA-vezető fiát - 12 éve bujkált (Kripto Akadémia)
A férfit kétszer is elítélték a terrorszervezethez köthető cselekmények miatt.
okt. 6
17:20
"Hiba volt a kórházra mért csapás" - Amerika visszavonul? (Kripto Akadémia)
Mélyreható kiképzést rendeltek el a hasonló incidensek elkerülése érdekében.
okt. 6
17:30
Áder: politikai nemzetünk gyászolja Gönczöt (Kripto Akadémia)
Már első beszédében elmondta, nem fogja véka alá rejteni a véleményét.
okt. 6
17:32
Semjén minősíthetetlen magyarellenes támadásokról beszélt (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök-helyettes az ünnepi megemlékezésen is menekültellenes hangot ütött meg.
okt. 6
18:00
A németek már hibának tartják a menedékkérők beengedését (Infostart)
A németek többsége már hibának tartja a Magyarországról elindult menedékkérők regisztráció nélküli beengedését, és úgy véli, hogy a menekülteket az útjukba kerülő első biztonságos országnak kell befogadnia, Németországban pedig befogadási moratóriumot kell bevezetni - mutatta ki egy felmérés, amelyet kedden ismertetett a német sajtó.
okt. 6
18:42
Az ügyészség felmentené Messit (Kripto Akadémia)
Szerintük a futballsztár mit sem tudott a bűncselekményről.
okt. 6
18:44
Fél, hogy önt is érinti a VW-botrány? Itt kiderítheti! (Kripto Akadémia)
Saját maguk ellenőrizhetik, hogy járművükön el kell-e végeztetni az utólagos javítást.
okt. 6
18:46
Orbán után szabadon - Semjénnek is jól megy az uszítás (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök-helyettes az ünnepi megemlékezésen is menekültellenes hangot ütött meg.
okt. 6
18:54
Moszkva az Iszlám Államra vonatkozó hírszerzési adatok megosztását javasolja (Infostart)
Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjainak meg kellene osztaniuk Moszkvával az Iszlám Állam (IÁ) szíriai állásainak helyzetére vonatkozó hírszerzési információikat - jelentette ki kedden Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes.
okt. 6
19:12
Megfoszt francia állampolgárságától öt terroristát a francia kormány (Infostart)
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter kedden bejelentette, hogy kezdeményezte öt olyan, kettős állampolgárságú ember francia állampolgárságától történő megfosztását, akiket terrorizmus miatt ítéltek el. Az intézkedés nagyon ritka Franciaországban.
okt. 6
19:14
Rio 2016 - Csökkentik az olimpia költségvetését (Infostart)
A jövő évi riói olimpia szervezői a Brazíliát sújtó mély gazdasági recesszió miatt úgy döntöttek, csökkentik a játékok költségvetését.
okt. 6
19:18
Megöltek egy idős férfit - Elfogták a gyilkost? (fotók) (Kripto Akadémia)
Az áldozat holttestére napközben találtak rá otthonában.
okt. 6
19:30
Brókerek ellen indult bírósági eljárás Londonban (Infostart)
Hat egykori bróker ellen indult bírósági eljárás kedden Londonban, azzal a váddal, hogy részesei voltak a Libor-manipulációs botránynak.
okt. 6
20:06
A Volkswagen tájékoztató internetes oldalt indított (Infostart)
A Volkswagen online felületet hozott létre, hogy ügyfelei saját maguk ellenőrizhessék, járművükön el kell-e végeztetni a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos utólagos javítást; az internetes oldal magyar nyelven is elérhető - tájékoztatta a konszern márkáinak magyarországi forgalmazója, a Porsche Hungaria (PH) az MTI-t kedden.

Keresés