Francois Hollande üdvözölte, hogy a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok vezetői kedden beleegyeztek abba, hogy a jövő évre halasszák a helyhatósági választásokat a Donyec-medencében. A francia elnök szerint ezzel lehetővé vált a minszki békefolyamat folytatása.
Az Európai Unió pénzügyi forrásokkal és egyéb intézkedésekkel segítené Törökországot, Ankara pedig ezért cserébe erősítené határvédelmét és javítana menekültügyi eljárásain egy új, kedden közzétett uniós akcióterv értelmében.
Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden kijelentette, nem szeretné, hogy a kelet-jeruzsálemi és ciszjordániai erőszak fokozódása újabb fegyveres konfliktusba torkolljon Izraellel.
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó." (1990)
A görögországi Leszbosz szigetére látogatott kedden az osztrák kancellár, aki biztosította görög kollégáját arról, hogy Bécs segíteni fog Athénnak a menekültválság kezelésében, amelyre szerinte "egyetlen ország sem képes egyedül".
Jimmy Carter volt amerikai elnök közvetít Martin Luther King gyermekei között, akik két éve marakodnak a meggyilkolt polgárjogi harcos hagyatékának két jeles darabján, a mindenhová magával vitt bibliáján és 1964-es Nobel-békedíján, az afroamerikaiak egyenjogúságáért vívott harca jelképein. King fiai el akarják adni a vélhetően magas áron értékesíthető emlékeket, lánya azonban nem, mondván, hogy…
Két ember maradványai, köztük koponyáik kerültek elő a kabuli elnöki palotában végzett munkálatok során - jelentették be kedden afgán illetékesek, akik arra céloztak, hogy a maradványok esetleg egykori afgán vezetők vagy családtagjaik csontjai lehetnek.
Közel tizennégymillió, szélsőséges szervezetekhez való toborzással vagy terrorista tevékenységgel kapcsolatos felvételt töröltek a Youtube videomegosztó oldalról az utóbbi két évben - közölte Jean-Paul Laborde, az ENSZ Terrorellenes Bizottságának vezetője.
Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia köztársasági elnök közös felszólalására kerül sor ma az Európai Parlament plenáris ülésének keretében Strasbourgban. Az esemény történelmi jelentőségűnek is mondható, mert 26 éve nem volt példa rá.
Több ezer szarvasmarha fulladt a tengerbe, amikor felborult az állatokat szállító hajó a brazil partoknál - közölte a brazil húsfeldolgozó vállalat, a Minerva SA, az állatok tulajdonosa helyi idő szerint kedden.
Veszélyes hiba lenne figyelmen kívül hagyni a 2,6 millió afgán menekültet, akik a világ hetven országában várják, hogy döntés szülessen a sorsukról - mondta António Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője.
A Volskwagen (VW) januárban kezdheti a dízelbotrányban érintett kocsik visszahívását, az esetek többségében csak egy szoftverfrissítésre lesz szükség - mondta a német társaság vezérigazgatója egy szerdai lapinterjúban.
A kedden tiltott határátlépés miatt elfogott hatezer ember közül a magyar-szerb határszakaszon 18, míg a magyar-horvát határszakaszon 5982 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorfolyamában.
Az orosz védelmi minisztérium úgy véli, Oroszország számára elfogadhatóak azok az amerikai javaslatok, hogy a két ország hangolja össze akcióit az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott harcban - közölte szerdán Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője.
Megnyitották az összes határátkelőt Horvátország és Szerbia között szerdán, így helyreállhat a személy- és teherforgalom, egyik átkelőhelynél sem kell hosszabb várakozásra számítani - közölte a szerbiai autós szövetség.
Rossz dolog volt, hogy a menekültkvóták kérdésében a visegrádi országcsoport nem egyhangúlag szavazott, viszont kiderült az is, közös fellépéssel nyerni is tudnának, s érveikről másokat is meggyőzhetnének - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök abban az exkluzív interjúban, amelyet Varsóban adott az MTI-nek a visegrádi négyek államfőinek csütörtöki balatonfüredi csúcstalálkozója előtt.
Németországban tovább csökkent, és idei mélypontjára süllyedt Angela Merkel kancellár népszerűségi mutatója egy szerdán ismertetett felmérés alapján, amely azt is kimutatta, hogy a konzervatív CDU/CSU pártszövetség támogatottsága is visszaesett, és elkezdett erősödni a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli erő, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali populista párt.
Három hét leállás után csütörtöktől részlegesen újra járnak a helyi vonatok Salzburg és Bajorország között, erről az osztrák vasúttársaság (ÖBB), a Meridian német vasúttársaság és a német rendőrség egyezett meg szerdán.
Az érzelemszegény kortárs társadalomnak "családi injekcióra" van szüksége - fogalmazott Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.
Magyarország kezdeményezni fogja, hogy az Európai Unió (EU) nyújtson azonnali 300 millió dolláros (83 milliárd forint) támogatást az iraki Kurdisztánnak a menekültek ellátására, mert ennek hiányában az ott menedéket kereső kétmillió ember hamarosan megindul Európa irányába - közölte Szijjártó Péter az MTI-nek Erbílből telefonon adott szerdai nyilatkozatában.
Nagyszabású szárazföldi hadműveletet indítottak a szíriai kormányerők az országban beavatkozó orosz hadsereg légi támogatásával szerdán Szíria központi részében - jelentették katonai források.