A török rendőrség őrizetbe vette pénteken az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet húsz feltételezett tagját az ország délnyugati részén található Antalya tartományban, ahol egy hét múlva rendezik a G20-ak csúcstalálkozóját.
Vádlottként hallgatta ki pénteken a román legfelső bíróság Victor Ponta volt román miniszterelnököt az úgynevezett Turceni-Rovinari perben, amelyet többek között ellene és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen indított szeptemberben a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A pénteki brit sajtó szerint a brit és az amerikai hírszerzés olyan adatokhoz jutott, amelyek egyértelműen arra vallanak, hogy pokolgépes merénylet okozta a múlt szombaton Egyiptomban lezuhant orosz repülőgép katasztrófáját.
Brit biztonsági szakértők szerint a szerencsétlenül járt orosz Metrojet gép poggyászterébe csempészett valaki pokolgépet. Az Iszlám Államnak a Sínai-félszigeten jelenlévő csoportja kétszer is közölte, hogy emberei okozták a katasztrófát. De kik is ezek a Szíriától és Iraktól távol harcoló szélsőségesek?
Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke elégedett a német koalíciós pártok vezetőivel közösen összeállított menekültügyi intézkedéscsomaggal.
A Boeing-737-es repülőgépek hatósági engedélyének felfüggesztése nem jelenti az ilyen gépek leállítását Oroszországban - jelentette be pénteken az orosz polgári repülésügyi hatóság, a Roszaviacija.
A Lufthansa német légitársaság törölte a pénteken délután 14 óra után Frankfurtból Budapestre érkező, illetve Budapestről Frankfurtba induló két-két járatát a légitársaság légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt.
A magyar-horvát zöldhatár október 16-án történt lezárása óta 153 755 illegális bevándorló lépett be Horvátországból Szlovéniába - közölte pénteken honlapján a szlovén rendőrség.
A legutóbbi német koalíciós tárgyalások nyomán nem várható, hogy a közeljövőben tovább gyengülne Angela Merkel kancellár pozíciója - mondta a ReggelInfónak Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. A tárgyalás eredményeként nem hoznak létre tranzitzónákat a német határ mentén, ám országszerte regisztrációs központokat alakítanak ki.
Az egyházat is átszövő karrierizmus és korrupció veszélyéről beszélt Ferenc pápa pénteken, most először utalva a Vatikánban kirobbant botrányra, amely egy magas rangú vatikáni pap őrizetbe vételéhez vezetett.
Az Irakban kitört kolerajárvány már átterjedt a szomszédos Szíriára, Kuvaitra és Bahreinra is, és az egész közel-keleti régiót fenyegeti - hangsúlyozta az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) iraki igazgatója.
Globális verseny zajlik kereskedelmi és gazdasági téren. Ebben a versenyben Európa lemaradt, mivel az Egyesül Államok és másik tizenegy ország aláírta a Csendes-óceáni Partnerségi megállapodást - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Luxembourgban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte pénteken az Egyiptomba tartó orosz légi járatok felfüggesztését, és utasította a kormányt, hogy dolgozza ki az Egyiptomban tartózkodó orosz állampogárok hazahozatalának mechanizmusát.
Magyarország "teljes mellszélességgel" támogatja Montenegró meghívását a NATO-ba, az ország csatlakozásával ugyanis megkezdődik a nyugat-balkáni térség betagolása a szervezetbe, amin keresztül az egész észak-atlanti közösség biztonsága növekedni fog - mondta el pénteken az MTI-nek telefonon Podgoricából az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, aki a montenegrói kormány tagjaival…
A tervezett huszonkilencből mindössze nyolc repülőgépet tudnak indítani pénteken Sarm-es-Sejk városából Nagy-Britanniába azokkal az utasokkal a fedélzeten, akik a múlt héten történt légi katasztrófa miatt rekedtek Egyiptomban - közölte Hoszám Kamál, a polgári légi közlekedésért felelős egyiptomi miniszter.
Biztonsági okokból felfüggesztette sarm-es-sejki járatait az Air Baltic - közölte Janis Vanags, a lett légitársaság vállalati kommunikációért felelős alelnöke.
Gettóstratégiának, undorítónak és bohózatnak nevezte az olaszországi és európai bevándorlási politikát Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány elnöke pénteken, teljesen új migrációs intézkedéseket szorgalmazva.
Szijjártó Péter szerint Horvátország belügyminiszterét elvakította a választási kampány hajrája, és nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy egy interjún belül több hazugságot is megfogalmazott Magyarországgal szemben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Az albán rendőrség pénteken őrizetbe vette egy embercsempész-hálózat három vezetőjét a tiranai nemzetközi repülőtéren, a csoport a feltételezések szerint török állampolgárokat csempészett az Európai Unióba.