Öt terroristagyanús személyt azonosított Olaszországban az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), akik híres épületek, illetve idegenforgalmi nevezetességek ellen tervezhettek merényleteket elkövetni - jelentette az olasz sajtó csütörtökön.
A hondurasi hatóságok szerdán azt közölték, hogy letartóztattak öt szíriai férfit, akik a múlt héten hamisított görög útlevéllel érkeztek Tegucigalpába. A rendőrség közlése szerint ez az első ilyen eset a közép-amerikai országban.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a helyi rendőrség szerint nem jelent fenyegetést New Yorkra az Iszlám Állam közel-keleti dzsihadista szervezet, amely egy videoüzenetében azzal fenyegetőzött, hogy a párizsihoz hasonló terrorakciót hajthat végre az Egyesült Államok legnépesebb városában.
Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön élesen elítélte az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti dzsihadista szervezetet, amiért az kivégezte egy kínai állampolgárságú túszát.
Szerbia és Macedónia korlátozta a beáramló migránsáradatot, és csak a szíriai, iraki és afgán bevándorlókat engedi át - közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) belgrádi irodája.
Ausztriától Macedóniáig minden ország lezárhatja a határát, erről egy héten belül dönthet az Európai Unió - közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva a Danas című szerbiai napilap csütörtökön.
Börtönbe zárná, elektronikusan nyomon követné és megfigyelné az országba visszatérő dzsihádistákat Belgium - jelentette be a szövetési parlament alsóházában csütörtökön elmondott beszédében Charles Michel belga miniszterelnök.
A háború dúlta Szíria nem az Iszlám Állam (IÁ) táptalaja - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök, és a Nyugat szemére vetette, hogy őt okolja a szélsőséges iszlamista szervezet létrejöttéért. "Kijelenthetem, hogy a Daeshnek (az IÁ-t jelölő arab betűszó) nincs természetes, vagy társadalmi táptalaja Szíriában - mondta Aszad a RAI olasz közszolgálati televíziónak.
A Telegram üzenetváltás-szolgáltató létrehozói bejelentették szerda este, hogy lehetőségünk szerint blokkolják az Iszlám Állam (IÁ) minden olyan propagandaüzenetét, amelyet szolgáltatásukon keresztül tud eljuttatni széles közönségéhez a dzsihadista szervezet.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt.
Terrorizmusra utaló elemei is vannak a szarajevói lövöldözésnek, amelynek során egy fegyveres támadó megölt két boszniai katonát - közölte csütörtökön a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) a klix.ba című szarajevói hírportállal.
A francia képviselők jóváhagyták a múlt heti 129 áldozatot követelő párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot.
Hét házkutatást tartott a rendőrség Brüsszelben és környékén csütörtökön a párizsi merényletekkel kapcsolatban, egy embert őrizetbe vettek - közölte a belga ügyészség.
Azonosították Abdelhamid Abaaoud-t, a párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét a Saint-Denisben megölt terroristák között - közölték hivatalos források csütörtökön.
A kedd esti hannoveri Németország-Hollandia barátságos válogatott labadarúgó-mérkőzést azért kellett lemondani, mert terroristák több pokolgépet akartak felrobbantani a mérkőzés helyszínén - írta csütörtökön a Bild című lap egy titkos kormányzati dokumentumra hivatkozva.
Horvátország lezárja határait a gazdasági migránsok előtt, mostantól csak Szíriából, Afganisztánból és Irakból fogad menekülteket - jelentette be csütörtökön Ranko Ostojic horvát ügyvezető belügyminiszter. Szlovénia is visszafordítja a gazdasági migránsokat. Visszafordítja a gazdasági migránsokat Szlovénia a horvát határról - közölte csütörtökön a szlovén rendőrség.
Az Európai Unió belügyminiszterei várhatóan pénteken meg fognak állapodni arról, hogy szigorítják az útlevél-ellenőrzést a schengeni övezet külső határán a párizsi terrorista merényletek miatt. Ez abból a dokumentumtervezetből derül ki, amelyet a Reuters hírügynökség csütörtökön előzetesen ismertetett.
Átkozottaknak nevezte a fegyverkereskedőket és mindazokat, akik anyagi előnyből háborúkat robbantanak ki Ferenc pápa a Vatikánban csütörtökön bemutatott misén.
Egy orosz hadiipari vállalat kifejlesztett egy készüléket az öngyilkos merénylők robbanó mellényeinek kiszűrésére. Az Anker-R nevű berendezés prototípusát a Milipol-2015 biztonságtechnikai kiállításon mutatták be - közölte honlapján a RIA Novosztyi orosz hírügynökség csütörtökön.
Franciaország semmilyen arra vonatkozó információt nem kapott egyetlen európai országból sem, hogy a saint-denis-i rendőri akcióban megölt Abdelhamid Abaaoud, a múlt pénteki 129 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezője Európában lehet - mondta csütörtökön Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
A párizsi terrortámadások óriási csapást mértek a politikai korrektségre, és valóságos földrengést idéztek elő a francia belpolitikában - jelentette csütörtök kora reggel az InfoRádió franciaországi tudósítója, S. Ráduly János.
Oroszországnak az Iszlám Állam állásait kell támadnia Szíriában - mondta a NATO főtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek adott interjújában. Jens Stoltenberg egyúttal méltatta Magyarország szövetségesi szerepét az atlanti szervezetben.