Kétmilliárd hrivnyára (kb. 24 milliárd Ft) becsüli a hétvégi áradások következtében Kárpátalján keletkezett károkat Hennagyij Moszkal, az ukrajnai megye kormányzója, aki szerint egy hét alatt felszámolják az árvíz következményeit.
Börtönbüntetésre ítélték Teheránban Jason Resaiant, a The Washington Post kémkedéssel vádolt tudósítóját - jelentette vasárnap az IRNA iráni hírügynökség, de a börtönbüntetés időtartamát nem közölte.
Százötvenhárom ember helyeztek megfigyelés alá Libériában, miután három embert fertőzött meg az ebola vírusa a két hónapja már ebolamentessé nyilvánított nyugat-afrikai országban.
Több mint három héttel az október 30-i tűzvész után újabb halálos áldozatot követelt a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia. Az Agerpres ronán hírügynökség vasárnapi jelentése szerint meghalt egy Ausztriában kezelt sérült, így 60-ra emelkedett az áldozatok száma.
A lengyel demokráciát féltik a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása első napjai után annak az akciónak kezdeményezői, akik a Facebook közösségi hírportálon egy Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) nevű csoportot alapítottak - számol be róla vasárnap a lengyel média.
A belga rendőrség őrizetbe vett tíz embert, akik a gyanú szerint a párizsihoz hasonló merényletsorozatra készültek Brüsszelben - írta az Rtl.be - közli az index.hu.
A franciák elsöprő többsége támogatja a kormánynak a 130 áldozatot követelő múlt heti merényleteket követően kihirdetett intézkedéseit - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Dimanche Ouest-France regionális lap ismertetett vasárnap.
Nem várható rövid távon katonai győzelem az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) felett - mondta Pierre de Villiers francia vezérkari főnök a Le Journal du Dimanche című francia lapban vasárnap megjelent interjúban.
Meghosszabbították a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget Brüsszelben - jelentette be Charles Michel belga miniszterelnök vasárnap délután a nemzetbiztonsági tanács ülését követően.
Érezhetően kevesebb menekült érkezett az Ausztria déli határrészén fekvő spielfeldi átkelőhöz vasárnap - közölte a stájerországi rendőrség vasárnap délután. Az elmúlt időszakban naponta több ezren lépték át itt az osztrák-szlovén határt.
Meghosszabbították a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget Brüsszelben - jelentette be Charles Michel belga miniszterelnök vasárnap délután a nemzetbiztonsági tanács ülését követően. Késő este rendőrségi művelet kezdődött Brüsszel központjában.
A francia rendőrség szemtanúk segítségét kérte vasárnap este a múlt heti párizsi merényletek során a Stade de France nemzeti stadionnál felrobbant harmadik öngyilkos merénylő azonosításához. Ennek érdekében közzétették az elkövető fotóját.
Rendőrökkel csaptak össze vasárnap délután a balti-tenger parti kikötővárosban, Gdanskban szervezett migránsellenes tüntetés résztvevői; egy rendőr megsérült, négy nemzeti radikális tüntetőt őrizetbe vettek.
Aggályát fejezte ki vasárnap az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke amiatt, hogy a Pentagon hírszerzési jelentései a valóságos helyzetnél pozitívabb képet mutatnak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harc állásáról Szíriában és Irakban.
Az egyiptomi parlamenti választások második szakasza is többnyire a választópolgárok mérsékelt lelkesedése mellett zajlik; a kétnapos voksolás vasárnapi, első napja különösebb rendbontások nélkül ért véget.
Az egyiptomi parlamenti választások második szakasza is többnyire a választópolgárok mérsékelt lelkesedése mellett zajlik; a kétnapos voksolás vasárnapi, első napja különösebb rendbontások nélkül ért véget.
Egy embert előállítottak a Brüsszeltől 55 kilométerre délre fekvő Charleroi-ban a vasárnapi esti rendőrségi akció során, amely nem sokkal éjfél előtt ért véget - jelentette a belga média. Hétfőn Brüsszelben az iskolák zárva maradnak, a metró nem közlekedik. A nagy számú látogatót vonzó rendezvényeket korlátozzák.
A vasárnap este Brüsszelben és két belga városban indított rendőrségi razziák során tizenhat embert őrizetbe vettek, de Belgium első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat egyik feltételezett elkövetője, Salah Abdeslam még szökésben van - tájékoztatott a belga főügyészség hétfőn kora hajnalban.
Vegyvédelmi eszközök tűntek el a minap egy párizsi közkórházból - jelentette az AP amerikai hírügynökség, emlékeztetve arra, hogy Manuel Valls francia miniszterelnök csütörtökön kijelentette a nemzetgyűlésben: a november 13-án végrehajtott párizsi merényletek után fennállhat a vegyi, illetve baktériumtámadás veszélye.
Brüsszelben meghosszabbították a legmagasabb szintű terrorfenyegetettségi készültséget. Éjszaka rendőrségi razziák tartottak, ezek során tizenhat embert őrizetbe vettek.
Újabb fenyegetést kapott Párizs az Iszlám Államtól egy videóüzenetben. Közben megérkezett Szíria partjaihoz a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó, mától fokozza a dzsihadisták elleni légi akcióit Franciaország.
Feltartóztatják a macedón hatóságok a gazdasági bevándorlókat, ezért ezrek torlódtak fel a görög-macedón határon - jelentette hétfőn a helyszínről az M1 aktuális csatorna tudósítja.
A nyugat-balkáni útvonal lezárása után egyre inkább új útvonalakra, így a nyugat-afrikai és a nyugat-mediterrán útvonalra terelődik a migránsok áradata - jelentette ki a Migráció Kutató Intézet vezető kutatója hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Letartóztatási parancsot adott ki a Dominikai Köztársaság igazságszolgáltatása három francia állampolgár, köztük Aymeric Chauprade európai parlamenti képviselő ellen, amiért segítettek megszökni a börtönből két, kábítószer-kereskedelem vádjával elítélt francia pilótának - közölte helyi idő szerint vasárnap a dominikai főügyészség.
Francois Hollande francia államfő és David Cameron brit miniszterelnök együtt emlékezett meg hétfő reggel Párizsban a Bataclan koncertterem előtt a 130 áldozatot szedő, november 13-i merényletek áldozatairól, mielőtt a terrorizmus elleni közös fellépésről és a szíriai helyzet rendezéséről kezdtek megbeszélést.
David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában.
Idén is sepsiszentgyörgyi felvonulásra hívja híveit december elsejére, a román nemzeti ünnepre a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal román szervezet - írta hétfőn a Székely hírmondó című napilap.