2015. november 27. péntek

nov. 27
14:45
Két embert állított elő a belga rendőrség a párizsi támadásokkal összefüggésben (Infostart)
Két embert állított elő a belga rendőrség a két héttel ezelőtti párizsi terrorcselekményekkel összefüggésben - közölte pénteken a belga ügyészség.
nov. 27
14:47
Az év végéig elkészül az ausztriai kerítés (Infostart)
Az év végéig elkészül az Ausztria déli határrészére tervezett 3,7 kilométer hosszúságú drótkerítés - jelentették be az osztrák hatóságok, akik a napokban folytatnak tárgyalásokat az érintett földterületek tulajdonosaival.
nov. 27
14:49
A holland pénzügyminiszter szerint "mini Schengen" jöhet (Infostart)
Kívül rekedhetnek egy jövőbeli "mini schengeni övezeten" azok az európai uniós tagországok, amelyek nem megfelelően őrzik az uniós külső határokat, és nem vesznek részt a menekültek igazságos elosztásában - jelentette ki egy pénteken megjelent lapinterjúban Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurózóna pénzügyminiszteri tanácsának elnöke.
nov. 27
15:03
Nem adja ki Lengyelország Polanskit az Egyesült Államoknak (Infostart)
A lengyel államügyészség nem nyújt be fellebbezést a krakkói körzeti bíróság korábbi határozata ellen és így nem adja ki Roman Polanski filmrendezőt az Egyesült Államoknak - közölte pénteken a hatóság.
nov. 27
15:21
Feltételezett terroristát fogtak el Szkopjéban (Infostart)
Őrizetbe vették az Iszlám Állam terrorszervezet egyik feltételezett tagját a hatóságok pénteken Szkopjéban - jelentette a lider.mk macedón hírportál a szkopjei belügyminisztérium közleménye alapján.
nov. 27
15:21
PM: földrablás ötmilliárdért, a cehhet mi fizetjük (Kripto Akadémia)
Simicska nagyot bukik, miután nem számít földművesnek, nem jogosult vásárlásra.
nov. 27
15:23
Jóváhagyta terrorellenes törvénymódosítási javaslatait a szlovák kormány (Infostart)
Jóváhagyta pénteki rendkívüli ülésén a szlovák kormány a biztonsági kabinet által előirányzott törvénymódosítási javaslatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Pozsony szigorúbb biztonsági intézkedéseket foganatosítson a terrorizmus elleni harc jegyében.
nov. 27
15:57
Oroszország felfüggeszti a törökök vízummentességét (Infostart)
Oroszország január 1-jétől felfüggeszti a törökök vízummentességét - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában.
nov. 27
16:15
Nógrádi: "Megjósolhatatlan, meddig tart az orosz-francia szövetség" (Infostart)
A Nyugat és Oroszország együttműködése rövid távon működhet Szíriában, ám annak hosszú távú sorsa azon múlik, meg tudnak-e egyezni Aszad elnök jövőjéről - mondta a Putyin-Hollande találkozót értékelve Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az InfoRádiónak.
nov. 27
16:33
Nariskin: Oroszországnak joga van katonai válaszlépésre is a vadászgép miatt (Infostart)
Oroszországnak joga van katonai válaszlépésre is azt követően, hogy Törökország lelőtte az orosz légierő egyik gépét - vélekedett Szergej Nariskin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken.
nov. 27
16:51
Putyin nem beszél a török elnökkel, Erdogan találkozni szeretne (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem akar beszélni Recep Tayyip Erdogan török államfővel, mivel Ankara nem hajlandó bocsánatot kérni a lelőtt Szu-24-es vadászbombázó lelövéséért - közölte pénteken Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó Moszkvában.
nov. 27
17:27
Mintegy négyezer menekült érkezett komppal az athéni kikötőbe (Infostart)
Mintegy négyezer, zömmel Nyugat-Európába igyekvő menekült érkezett pénteken két nagy komppal az athéni kikötőbe, Pireuszba.
nov. 27
17:45
Megkezdődött a roham az Egyesült Államokban (Infostart)
Több helyről érkeztek idén is az üzleteket megrohamozó vásárlók közötti tettlegességről szóló jelentések, miután az Egyesült Államokban a hagyományos "fekete pénteki" árleszállításokkal megkezdődött a karácsonyi vásárlási szezon.
nov. 27
18:03
Németországból vásárolhattak fegyvereket a párizsi merénylők (Infostart)
Több fegyvert Németországból szerezhettek be az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet két héttel ezelőtti párizsi támadásait elkövető merénylők - írta a Bild című német lap pénteken.
nov. 27
18:05
Hamis útlevéllel utazó újabb szíriaiakat tartóztattak le Olaszországban (Infostart)
Három hamis útlevéllel utazó szíriait tartóztattak le az olaszországi Anconában, és gyorsított eljárással egy évre ítélték őket - közölték az olasz hatóságok pénteken.
nov. 27
18:21
Újabb feltételezett terrorista ellen emeltek vádat Belgiumban (Infostart)
Újabb feltételezett terroristát helyeztek vád alá a belga hatóságok a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben pénteken, ez már a hatodik belgiumi vádemelés az ügyben.
nov. 27
18:23
Mérföldkő lehet az EU-török csúcstalálkozó az unió külső határainak védelmét illetően (Infostart)
Csúcstalálkozót tartanak vasárnap Brüsszelben az Európai Unió és Törökország vezetői azzal a szándékkal, hogy elfogadják az október óta készülő közös akciótervet a menekültválság kezeléséről és Ankara európai integrációjának felgyorsításáról.
nov. 27
18:25
Az AIDS az afrikai tinédzserek leggyakoribb haláloka (Infostart)
Az AIDS az afrikai tinédzserek leggyakoribb haláloka.
nov. 27
18:39
Hollandiában 24 ezer menekültnek biztosítanak lakást (Infostart)
Hollandiában 24 ezer menekültnek biztosítanak lakást - közölte pénteken Mark Rutte miniszterelnök.
nov. 27
19:33
Exhumálták III. Sándor maradványait a Romanovok meggyilkolása ügyében újraindított vizsgálat során (Infostart)
Felnyitották pénteken III. Sándor orosz cár szentpétervári sírját, és szakértők exhumálták maradványait, hogy még pontosabban azonosíthassák fiának, az 1918-ban meggyilkolt II. Miklós utolsó orosz cárnak és családjának maradványait.
nov. 27
19:35
Elengedték a Berlinben terrorgyanú miatt őrizetbe vett embereket (Infostart)
Szabadlábra helyezték azt a három férfit, akit terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön Berlinben.
nov. 27
20:09
Szinte üresek a befogadóállomások Horvátországban és Szlovéniában (Infostart)
A görögországi rossz időjárás miatt nem érkeznek illegális bevándorlók Horvátországba és Szlovéniába, ezért szinte üresek a befogadóállomások - közölte a két ország sajtója pénteken.
nov. 27
20:09
Önt hol taposták meg a Fekete Pénteken? - Bunyó az áruházban (Kripto Akadémia)
A felvételt a "nagy napon" egy üzletben rögzítették. Csak erős idegzetűeknek!
nov. 27
20:11
Balog miniszter ismét beszólt gyermekéhezés-ügyben (Kripto Akadémia)
Szerinte nem pénzkérdés az ingyenes gyermekétkeztetés megteremtése.
nov. 27
20:27
Csökkent a Németországba belépő menedékkérők száma (Infostart)
Csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma a pénteken megjelent hivatalos adatok szerint.
nov. 27
21:03
Oroszországban több helyen tüntettek Törökország ellen (Infostart)
Oroszországban több helyen tüntettek Törökország ellen az orosz vadászbombázó e heti lelövése miatt, a pénteki megmozdulásokról aktivisták az interneten tettek közzé videofelvételeket.
nov. 27
21:57
Szolidaritásra kérte a brit képviselőket a terrorizmus elleni harcban Hollande (Infostart)
Szolidaritásra kérte pénteken a brit parlamenti képviselőket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban Francois Hollande francia köztársasági elnök.

2015. november 28. szombat

nov. 28
0:03
Az olasz kormány bezáratná az illegális muszlim imahelyeket (Infostart)
Az olasz kormány azt tervezi, hogy bezáratja az illegálisan működő muszlim imahelyeket a terrorizmus elleni intézkedések keretén belül - közölte pénteken Angelino Alfano olasz belügyminiszter.
nov. 28
6:21
A first lady fogadta az elnöki hivatal hivatalos karácsonyfáját (Infostart)
Csaknem nyárias melegben Michelle Obama first lady fogadta pénteken a washingtoni Fehér Háznál az elnöki hivatal idei hivatalos karácsonyfáját és annak szállítóit.
nov. 28
6:39
Putyin továbbra sem áll szóba a török elnökkel (Infostart)
Oroszország január 1-jétől felfüggeszti a török állampolgárok vízummentességét - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában, három nappal azután, hogy Törökország lelőtte az orosz légierő egyik gépét a szíriai határnál. Az orosz parlament alsóházának elnöke úgy vélekedett, Moszkvának joga van katonai válaszlépésre is. Törökország pénteken leállította szíriai…
nov. 28
7:33
Egy filozófus versei - egy költő filozofálása (Kripto Akadémia)
Az alkotó harminckilenc évesen robbant a hazai irodalom élvonalába.
nov. 28
7:35
Saul napló (Kripto Akadémia)
Egy hétvége alatt négy rangos fesztiváldíjat nyert Nemes Jeles László filmje.
nov. 28
7:37
Vihar egy kupicában (Kripto Akadémia)
Szabálysértésnek minősült, ha a gazda a kerítésen átnyújtva adta a szomszédnak a kóstolót.
nov. 28
7:51
Bérkép, bértérkép (Kripto Akadémia)
A legkisebb havi munkabér mindenkori összege jelzésértékű mutatószám.
nov. 28
8:45
Elfogták a Colorado Springs-i fegyveres támadót (Infostart)
Több mint ötórás szembenállás és többször kiújult lövöldözés után a rendőrség elfogta azt a fegyveres férfit, aki pénteken behatolt egy Colorado Springs-i egészségügyi intézménybe és több emberre rálőtt.
nov. 28
9:03
Lövöldözés az abortusz klinikán - Elfogták a gyilkost (Kripto Akadémia)
Az egészségügyi intézmény ölt meg három embert.
nov. 28
9:05
Lesz magyarországi startup állásbörze (Kripto Akadémia)
A szervezők célja, hogy a program rendszeres platformjává váljon a menedzsment világnak.
nov. 28
10:15
Vajhiány lehet Japánban (Infostart)
A csökkenő termelés miatt felment a vaj ára Japánban, és a kormány márciusig átmenetileg enyhíti a vaj magánimportjának korlátozását, hogy mérsékelje a hiányt - írja a Nikkei című gazdasági napilap
nov. 28
10:33
Veszélyes a légszennyezettség Pekingben (Infostart)
Veszélyes szintet ért el a légszennyezettség szombaton Pekingben, miután szmog borította el az ország nagy részét, a hatóságok környezetvédelmi intézkedései ellenére - jelentette az AP hírügynökség.
nov. 28
10:33
Szijjártó: "az Európa Tanács emberi jogi biztosa téved". (Kripto Akadémia)
Nils Muiznieks szerint, indokolatlan módon kriminalizálták a menedékkérőket Magyarországon.
nov. 28
10:51
Már kétezren rekedtek a görög-macedón határon (Infostart)
Már mintegy kétezer ember rekedt a görög-macedón határ görög oldalán a macedón hatóságok intézkedései miatt - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli tudósításában.
nov. 28
12:21
Pápa: a szenteket tanúságtételük továbbvitelével tudjuk helyesen tisztelni (Infostart)
Ferenc pápa ugandai látogatásán arra kérte a híveket, hogy gondoskodjanak az idősekről, a szegényekről és az elhagyottakról, ezek révén legyenek Krisztus misszionáriusai.
nov. 28
12:21
Felrobbantották Putyin képviselőnőjét (Kripto Akadémia)
Az asszony férjével ült az autóban, mindketten félmeztelenek voltak.
nov. 28
12:39
Drótkerítést épít a macedón hadsereg a görög-macedón határon (Infostart)
Drótkerítést kezdett el felhúzni a macedón hadsereg szombaton a macedón-görög határon, ahol a bevándorlók igyekeznek bejutni az országba és folytatni útjukat Nyugat-Európa felé. Egy kormányszóvivő szerint azonban nem zárják le az utat a háborúk elől Nyugat-Európába menekülő emberek előtt.
nov. 28
12:57
Dönteni kell a felmelegedés korlátozásáról (Kripto Akadémia)
Az új globális klímavédelmi egyezmény a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel.
nov. 28
12:59
Meggyilkoltak egy rendőrt és egy ügyvédet egy sajtóeseményen (Kripto Akadémia)
Egy férfi hirtelen lőni kezdett az összegyűltekre Törökországban.
nov. 28
13:15
Dönteni kell a felmelegedés korlátozásáról, a terhek elosztásáról (Infostart)
A Föld hőmérséklet-emelkedésének korlátozása, a terhek nemzetek közti elosztása, a kitűzött célok finanszírozása mind olyan kérdések és témák, amelyek a november 30-án kezdődő párizsi klímakonferencián megvitatásra várnak.
nov. 28
13:15
Végrehajtást kértek az MSZP-s székházcég ellen (Kripto Akadémia)
A liftek szállítója nyújtotta be igényét.
nov. 28
13:17
Rosberg hasított Abu-Dzabiban (Kripto Akadémia)
A Mercedes német pilótája érte el a legjobb köridőt a harmadik szabadedzésen.
nov. 28
13:19
Lángokban állt egy hotel Hajdú-Bihar megyében (Kripto Akadémia)
Az épület tetőszerkezete 10 négyzetméteren teljesen leégett.

Keresés