Dzsihadista nőknek szóló kiáltvány bukkant fel Nagy-Britanniában, amely többek között azt tartalmazza, hogy a lányokat már 9 éves korukban férjhez lehet adni.
2016 körül állhat szolgálatba az a NATO integrációs egység, amely a tervek szerint Székesfehérváron állomásozna majd. Erről Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélt a brüsszeli védelmi miniszteri tanácskozás után. A brüsszeli találkozón jóváhagyták egy 48 órán belül bevethető, 5000 fős dandár felállítását. Ennek bevetését segítheti a 6 - köztük a magyarországi - integrációs egység.
Sztálin, Churchill és Roosevelt híres 1945. februári találkozójáról készült fotó nyomán megformált emlékművet avattak csütörtökön az Európa sorsát fél évszázadra meghatározó jaltai értekezlet 70. évfordulója alkalmából a Krím félszigeti üdülőhelyen.
Számítógépes kalózok betörtek az Egyesült Államok második legnagyobb egészségbiztosító társaságának informatikai rendszerébe, és nem kevesebb mint 80 millió ügyfél számlaadatait lopták el.
Litvánia átadott Ukrajnának bizonyos fegyvereket, amelyeket Kijev kért - közölte csütörtökön Brüsszelben újságírókkal a litván nemzetvédelmi miniszter.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter aggodalmát fejezte ki csütörtökön amiatt, hogy szakadás keletkezhet a NATO-n belül, mivel a szövetség északi országai a növekvő orosz fenyegetésre akarnak összpontosítani, míg a szövetség déli tagjait inkább az Észak-Afrikából érkező külföldi harcosok beáramlása aggasztja.
Nem született döntés eddig az Ukrajnába irányuló esetleges amerikai fegyverszállításokról - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
Legkevesebb 91 civilt lemészárolt és további ötszázat megsebesített a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet a nigériai-kameruni határon fekvő Fotokol városára mért, második napja tartó támadásában, amelyet amiatt indítottak, mert néhány napja összehangolt hadműveletben Nigéria, valamint a szomszédos Csád és Kamerun erői csapást mértek a Boko Haramra - közölték helyi tisztségviselők.