Izomsorvadással küzdő gyermekek és családjuk életét segíti a Gyógyító Jószándék Alapítvány, amely szombat este jótékonysági koncertet rendez az Óbudai Társaskörben - mondta az InfoRádióban Oberrecht Gabriella, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Egyre több az elhízott gyerek Magyarországon; a legutóbbi OECD-felmérés szerint arányuk 28 százalékra nőtt - mondta az InfoRádióban Luczay Andrea endokrinológus. A Semmelweis Egyetem adjunktusa hozzátette: a túlsúly a különféle betegségeken túl korai serdüléshez is vezethet.
Gyors tippek, ha már-már úgy érzed, ideje feladni, amit már évek óta csinálsz. 1. Reggel arra ébredsz, hogy fáradt vagy. 2. Nincs meg benned az a motiváció, ami régebben még megvolt. 3. Túl sokat panaszkodsz. 4. Hullámzóbb a teljesítményed, mint korábban volt. 5. Otthon is a munkád miatt aggódsz. 6. Már harmadszor vagy beteg ezen a télen. 7. Úgy érzed, a megtöbbszörözött erőfeszítésednek…
Ha nem vagy a hagyományos Valentin-nap híve, de azért megajándékoznád valamivel a párodat, íme néhány meglepően eredeti ötlet. Sokan ünneplik a Valentin-napot Magyarországon is, és rengeteg embernek borsózik a háta tőle. Itt a szerkesztőségben legalábbis vegyes érzéseink vannak a szerelmesek ünnepével kapcsolatban. Most olyan ajándékokat gyűjtöttünk össze, amelyekkel meglepheted a szerelmedet…
Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, aki gondozóitól az Ikinya nevet kapta. A hím zsiráf első lábraállásakor 170 centi magas volt, öt nap alatt azonban több mint tíz centit nőtt.
Ott sem könnyű ám bekerülni az önkormányzati óvodába. Még rengeteg infó a február 17-én megjelenő márciusi Évában! Tudtátok, hogy Norvégiában a szülési szabadságból 10 hét az apát illeti? Márciusi számunkban (megjelenés 2015. február 17-én) szerzőnk részletesen elmeséli, milyen az élet egy norvég oviban. Most pedig arról is szó esik, hogy hogyan lehet bekerülni a rendszerbe. Milyennek találjátok…
A Vanity Fair évi rendes Hollywoodról szóló lapszámához művészi kivitelű videó is készült. Hollywood filmklasszikusainak újra-felidézésével tiszteleg a filmvilág előtt a Vanity Fair magazin, amely mint minden évben, most is elkészítette hollywoodi témájú lapszámát. Az elegáns ruhákban és bizarr környezetekben fotózott (by Annie Leibovitz) címlap és képanyag mellé... Fotó: Annie Leibovitz /…