2015. február 6. péntek

febr. 6
17:23
Életfogytiglant kapott a regenyei gyilkos (Kripto Akadémia)
Az asszonyt 20-25 percen keresztül ütötte, rúgta, feszítővassal ütlegelte.
febr. 6
17:54
Mindkét hajtóműve állt a tajvani repülőgépnek a baleset pillanatában (Infostart)
A balesetet megelőző pillanatokban mindkét hajtóműve állt annak a repülőgépnek, amely egy folyóba zuhant szerdán Tajpejben - erősítették meg pénteken a tajvani hatóságok.
febr. 6
18:33
Emberi csontokat találtak a Széll Kálmán téren (Kripto Akadémia)
A HM hadisírgondozó szakemberei megkezdték a csontok feltárását.
febr. 6
19:06
Felfokozott várakozások mellett kezdődött meg a német-francia-orosz csúcstalálkozó (Infostart)
A moszkvai Kremlben megkezdődött Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök hatszemközti találkozója. A felfokozott várakozások szerint ezen a pénteki hármas csúcstalálkozón eldőlhet, sikerül-e diplomáciai úton véget vetni az eddig több mint 5300 halálos áldozatot követelő délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapásoknak, és megkezdődhet-e a valódi…
febr. 6
19:09
Jogerős: az MSZP nyert Pilisen (Kripto Akadémia)
"A benyújtott bizonyítékok nem elegendőek a január 25-ei eredmény megsemmisítéséhez, illetve ismételt voksolás tartásához."
febr. 6
19:27
Szombaton már kisüt a nap, de szeles idő lesz (Kripto Akadémia)
Délután -1, +4°C várható.
febr. 6
20:03
MSZP: A közmédia nem lehet áldozata a jobboldali sajtó válságának! (Kripto Akadémia)
"A Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió vezetői eddig is szolgalelkűen apportíroztak a Fidesznek és Orbán Viktornak."
febr. 6
20:05
Megszegte a KRESZ-t, meghalt az ütközésben - Fotó! (Kripto Akadémia)
Az autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget a kisteherautónak.
febr. 6
20:21
Elfogták a bécsi operaház "fantomját" (Kripto Akadémia)
Feljelentést tesznek ellene, az operából örökre kitiltották.
febr. 6
22:06
Ezek az amerikai nemzetbiztonsági stratégia irányai (Infostart)
Az Egyesült Államok vezető szerepének igényét és az óvatosság fontosságát egyszerre hangsúlyozta Barack Obama elnök a frissített amerikai nemzetbiztonsági stratégiában: a 29 oldalas dokumentumot pénteken tették közzé Washingtonban.
febr. 6
23:18
Befejeződött a moszkvai Merkel-Hollande-Putyin csúcs (Infostart)
Befejeződtek a moszkvai Kremlben Angela Merkel német kancellárnak, Francois Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz államfőnek az ukrajnai válság megoldását célzó tárgyalásai, de a minszki megállapodások végrehajtásával kapcsolatos lehetséges közös nyilatkozatról még folyik az egyeztetés - jelentette be az orosz elnöki szóvivő.
febr. 6
23:36
Betiltották az oktatók és a hallgatók közti szexet a Harvardon (Infostart)
Tételesen is megtiltották az amerikai Harvard Egyetemen, hogy az oktatók és a hallgatók "romantikus kapcsolatba" bonyolódjanak egymással.
febr. 6
23:38
Guineában megduplázódott az ebolások száma (Infostart)
Egy hét alatt megkétszereződött Guineában a nyilvántartott ebolás fertőzöttek száma, mert sok újabb betegről kiderült, hogy e ragálytól szenvednek, nem pedig más betegségtől - közölték pénteken guineai egészségügyi tisztségviselők.

2015. február 7. szombat

febr. 7
1:06
Merkel és Hollande 5 órán keresztül győzködte Putyint Moszkvában (Infostart)
Közös nyilatkozat nélkül fejeződtek be a moszkvai Kremlben Angela Merkel német kancellárnak, Francois Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz államfőnek az ukrajnai válság megoldását célzó hatszemközti tárgyalásai. Egy, a minszki megállapodások végrehajtásával kapcsolatos lehetséges közös dokumentumról - már az állami vezetők nélkül - még a folyik az egyeztetés - jelentette be az orosz elnöki…
febr. 7
5:21
Ceglédi: "az ellenzéknek meg kell keresnie saját gyömbérjét" (Kripto Akadémia)
A Republikon Intézet vezető tanácsadója szerint a baloldali pártok egyre érdektelenebbé válnak.
febr. 7
5:23
Egy rabbi, aki maga volt a csoda (Kripto Akadémia)
Életének 93. évében, csütörtök éjjel elhunyt Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi.
febr. 7
5:25
7-en a 7-ről (Kripto Akadémia)
Ön mit zárna be a kapukon kívül?
febr. 7
5:27
Milyen a jó állampolgár? (Kripto Akadémia)
A válaszadók többsége a televízióból szerez politikai jellegű információt.
febr. 7
5:29
Kevesebb a baleset (Kripto Akadémia)
Sok tragédia a rossz útviszonyok miatt következik be.
febr. 7
5:31
Motorhiba volt a repülőn (Kripto Akadémia)
A gép egy többszintes híd korlátjának ütközött, végül a sekély vizű Kilung folyóba zuhant.
febr. 7
6:12
Újabb takonykóros panda pusztult el Kínában (Infostart)
Újabb óriáspanda pusztult el egy takonykórjárvánnyal sújtott északnyugat-kínai tenyésztőtelepen, ahol december óta ez volt a negyedik példány, amely belehalt a veszélyes betegségbe.
febr. 7
8:00
Már két Empire State Building van New Yorkban (Infostart)
Már két Empire State Building található New Yorkban, a második azonban jóval szerényebb híres testvérénél: egy kilencemeletes bankszékházat neveztek el így a Broadwayn.
febr. 7
8:57
Két rendőr is meghalt a szörnyű karambolban (Kripto Akadémia)
A szolgálati autóban utazó két rendőr olyan sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
febr. 7
9:15
Simicska elhagyta az országot (Kripto Akadémia)
A médiabotrány kirobbanása után Rogán úgy nyilatkozott, egyáltalán nem biztos, hogy kiterjesztik a reklámadót.
febr. 7
10:06
Elégetett három iraki kémet az Iszlám Állam (Infostart)
Az Iszlám Állam terrorszervezet élve elégetett három iraki férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy a bagdadi kormány számára kémkedett - jelentette szombaton al-Vaszat című bahreini újság iraki katonai forrásokra hivatkozva.
febr. 7
10:08
Megkezdődött a népszavazás Szlovákiában (Infostart)
Csaknem ötezer szavazóhelyiség nyílt meg szombaton reggel Szlovákiában, és ezzel kezdetét vette az ország történetének nyolcadik népszavazása. A voksolás ezúttal a család védelméről szól.
febr. 7
10:45
Mi történik ma? Felborult kocsi alá szorult egy ló (Kripto Akadémia)
febr. 7
10:47
Simicska a Népszavának: a család az szent (Kripto Akadémia)
"Sosem kértem olyat, hogy Orbán családját támadják, de még csak azt sem, hogy a személyét kritizálják."
febr. 7
11:03
Halálra égett egy ember az autójában - Fotók! (Kripto Akadémia)
A tűzoltók már csak a sofőr tetemét tudták kiemelni a roncsból.
febr. 7
11:05
Fába rohant a kocsi, ketten meghaltak (Kripto Akadémia)
Az 5-ös főút balesettel érintett szakaszán félpályás útzár van érvényben.
febr. 7
11:36
Felszínre hozták az AirAsia-gép egyik pilótájának holttestét (Infostart)
Indonéz búvárok felszínre hozták a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép egyik pilótájának holttestét.
febr. 7
12:12
Belső vizsgálat indított az NBC (Infostart)
Belső vizsgálatot indított az NBC a híradós műsorvezetőjének hamis állítása miatt - közölt pénteken Deborah Turness, a televíziós társaság igazgatója.
febr. 7
12:30
A szakadárok üdvözölték Merkel és Hollande erőfeszítéseit (Infostart)
Üdvözölték az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok a német kancellárnak és a francia elnöknek a béke megteremtésére irányuló erőfeszítéseit, amelyek lehetséges eredményeivel kapcsolatban az ukrán elnök is derűlátóan nyilatkozott a müncheni biztonságpolitikai konferencián.
febr. 7
12:48
Hollande: az utolsó esélyek egyike a német-francia törekvés (Infostart)
Az utolsó esélyek egyikének nevezte a francia államfő a német kancellárral közös törekvéseit a kelet-ukrajnai válság rendezésére és a háború elkerülésére.
febr. 7
13:24
Támogatást ígért Ukrajnának a NATO (Infostart)
Politikai és gyakorlati támogatást ígért Ukrajnának a NATO. Erről Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára biztosította a müncheni biztonságpolitikai konferencián Petro Porosneko ukrán elnököt. Merkel nmémet kamcellár, Porosenko és Joe Biden amerikai alelnök részvételével háromoldalú találkozót is tartanak.
febr. 7
13:27
Veszprém - LMP: legyen átlátható a fejlesztéspolitika! (Kripto Akadémia)
febr. 7
13:29
Fába rohant a kocsi, ketten meghaltak - Fotók! (Kripto Akadémia)
Az 5-ös főút balesettel érintett szakaszán félpályás útzár van érvényben.
febr. 7
14:00
Ukrán válság - Tíz halott és több mint 20 sebesült egy nap alatt (Infostart)
Fokozták a kormányerők elleni támadásaikat a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok szombati kijevi tájékoztatások szerint, miközben 10 ember meghalt és több mint 20 megsebesült 24 óra leforgása alatt az egyre feszültebbé váló konfliktusban.
febr. 7
15:12
Merkel szerint Putyint nem lehet fegyverrel elijeszteni (Infostart)
Politikai és gyakorlati támogatást ígért Ukrajnának a NATO. Erről Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára biztosította Münchenben Petro Porosenko ukrán elnököt. Nem tudni azonban, pontosan mit is jelent a gyakorlati kategória. Angela Merkel német kancellár, Porosenko és Joe Biden amerikai alelnök külön is tárgyaltak. Az ukrajnai békére azonban - a német-francia közös közvetítés ellenére - a jelek…
febr. 7
15:51
Korrupciós ügyek: Polt visszatartja a vizsgálatokat? (Kripto Akadémia)
El sem indítja vagy szinte azonnal megszünteti a politikai korrupciós ügyekben indított eljárásokat a Legfőbb Ügyészség.
febr. 7
15:53
Fának rohant a kocsi, ketten meghaltak - Fotók! (Kripto Akadémia)
Az 5-ös főút balesettel érintett szakaszán félpályás útzár van érvényben.
febr. 7
15:55
Bankkártyacsalók a VII. kerületben - Videó! (Kripto Akadémia)
febr. 7
16:09
Tömegével rohamozták meg a határsértők a Homokhátságot (Fotók!) (Kripto Akadémia)
Sokan csecsemővel vagy óvodáskorú gyermekekkel érkeztek, utóbbiak az apjuk nyakában ülve utaztak.
febr. 7
17:54
Putyin: Oroszország nem készül senkivel háborúzni (Infostart)
Oroszország nem készül senkivel sem háborúzni, és kész mindenkivel együttműködni - jelentette ki szombaton Vlagyimir Putyin.
febr. 7
17:57
Az EU-s frakcióvezető is az Orbán-rendszer ellen szólt - Fotók! (Kripto Akadémia)
Gianni Pittella az elmúlt évek rossz kormányzását jelölte meg a magyar válság okaként.
febr. 7
18:15
Baleset a 6-oson, egy férfi meghalt (Kripto Akadémia)
A műszaki mentés és a helyszínelés ideje alatt az érintett szakaszon fél pályán haladt a forgalom.
febr. 7
20:00
Biden: Putyin megfizeti az árát, ha nem változtat (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek meg kell értenie, hogy ha nem változtat az ukrán válságban követett politikáján, akkor továbbra is számolnia kell a Nyugat Oroszország számára költségeket okozó nyomásgyakorlásával - mondta az amerikai alelnök szombaton Münchenben.
febr. 7
20:03
Hat éve gyilkolták meg Marian Cozmát (Fotók) (Kripto Akadémia)
Az MKB Veszprém egykori játékosára gyertyagyújtással emlékeztek.
febr. 7
20:18
Újabb államosítást rendelt el a venezuelai elnök (Infostart)
A Venezuelában kialakult általános gazdasági válság és az élelmiszerhiány közepette Nicolás Maduro elnök elrendelte egy általa árufelhalmozással megvádolt szupermarketlánc államosítását.
febr. 7
21:12
Nagyszabású terrorellenes műveletek Pakisztánban (Infostart)
Több mint 10 ezer embert vettek őrizetbe december vége óta a pakisztáni hatóságok a különböző terrorellenes akciók során.

Keresés