A New York Times szerint több tízmillió dollárnyi támogatás került az érintettektől a Clinton Alapítványhoz, amikor a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat felvásárolta a kanadai Uranium One céget, amely az Egyesült Államok uránbányászati kapacitásának egyötödét is kézben tartotta. Az ügylet befolyásolhatja Hillary Clinton mostani demokrata elnökjelölt-aspiráns kampányát is.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete pénteken üdvözölte, hogy az Európai Unió azt tervezi, megháromszorozza a Földközi-tengeren az illegális bevándorlók után kutató flottáját.
Egy gyanús csomag miatt kiürítették péntek délután a New York jelképének számító Szabadság-szobrot és az emlékműnek otthont adó szigetet - közölte a helyi média.
Nemzetközi és rendkívüli lesz a gasztronómiai kínálat a milánói világkiállítás pavilonjaiban. A május elsején nyíló Expo2015-ön fél év alatt 26 millió tál ételt készítenek majd el.
Örményország semmit nem felejt - hangsúlyozta pénteken Szerzs Szargszján államfő az egykori Oszmán Birodalom területén az örmények ellen elkövetett tömeggyilkosságok kezdetének századik évfordulóján tartott jereváni megemlékezésen.
A kínai rendőrség felszámolt egy gyerekkereskedelemmel foglalkozó bűnbandát, a hat tartományra kiterjedő razzia keretében 64 csecsemőt sikerült megmenteni - közölte a közbiztonsági minisztérium.
Magas radioaktivitási szintet észlelt egy lakos a japán főváros egyik játszóterén - számoltak be pénteken a hatóságok, miközben nyugalmuk megőrzésére szólították fel az aggódó környékbelieket.