Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfő sajtóértekezletén a holokauszt idején az üldözötteket mentő lengyel, magyar és más európai hazafiak tetteinek méltatásával reagált James Comey FBI-igazgató azon állításaira, amelyek tiltakozást váltottak ki Varsóban.
A nők kedélyét borzoló nyilatkozatot tett minden idők egyik legsikeresebb brit sakkozója: Nigel Short kijelentette, hogy a nők nem tudnak jól sakkozni, mert nem úgy van összerakva az agyuk.
Joe Biden amerikai alelnök hétfőn 17,7 millió dolláros pótlólagos humanitárius segélyt - élelmiszert, vizet és menhelyként használható alkalmatosságokat - ajánlott fel Petro Porosenko ukrán elnöknek a folytatódó kelet-ukrajnai válság miatt.
Húsz év szigorított szabadságvesztésre ítélte a kairói büntetőtörvényszék kedden Mohamed Murszi megbuktatott iszlamista elnököt, akit tizennégy társával együtt békés tüntetők meggyilkolásában való részvétel vádjával fogtak perbe.
Nem motorhiba, hanem az államfőt szállító repülőgép másodpilótájának kilöttyentett kávéja miatt kellett lemondani Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök péntekre tervezett vatikáni látogatását - derült ki az esettel kapcsolatos vizsgálatból, amelynek eredményeit kedden a belgrádi közszolgálati televízió (RTS) is ismertette.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban nagyobb átláthatóságra lenne szükség, fontos, hogy a tagállamok - így Magyarország is - a nemzeti érdekeiket határozottan érvényre juttassák - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden Rómában, az EU-tagállamok parlamenti elnökeinek konferenciáján.
A hatóságok szerint a 27 éves tunéziai és a 25 éves szíriai férfi kormányozta az illegális bevándorlókkal teli hajót, amely vasárnap éjszaka felborult.
Őrizetbe vették az olasz hatóságok annak a menekülteket szállító hajónak a feltételezett kapitányát, amely múlt hétvégén borult fel a Földközi-tengeren, 800 ember halálát okozva.
Négyszáz számítógépes szakember vesz részt a NATO kibervédelmi gyakorlatán a héten Észtországban, a hangsúly az esetlegesen nagy kárt okozó hackertámadások elhárításán lesz - közölték az esemény szervezői kedden.
Jean-Claude Juncker a menekültügy finanszírozása kérdéseinek megoldását reméli a csütörtökre összehívott rendkívüli uniós csúcstól - közölte a politikus kedden Bécsben.
Lengyelország az ukrán válságra tekintettel felgyorsítja rakéta- és légvédelmi rendszerének fejlesztését, Varsó amerikai rakéták és francia helikopterek beszerzéséről tárgyal - jelentette be Bronislaw Komorowski lengyel elnök kedd délutáni varsói sajtóértekezletén.
Hétfőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium tiltakozó jegyzéket adott át az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének az FBI vezetőjének holokausztról szóló kijelentései miatt. Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt is elmondta, hogy a washingtoni magyar nagykövet szóban is ismertette Budapest álláspontját az amerikai külügyminisztériumban.
Lengyelországi tanulmányútra hívta meg az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) főnökét, James Comey-t a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) elnöke és több múzeum igazgatója a holokauszttal kapcsolatos kijelentései miatt, a meghívást tartalmazó levelet kedden az IPN honlapján tették közzé.
Megdöntötte a gyorsasági világrekordot kedden a japán mágnesvasút, miután egy tesztszakaszon 603 kilométer/órás sebességgel száguldott - jelentette be a japán vasúttársaság.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt akarta, hogy Steven Seagal akciófilm-hőst és harcművészt Oroszország és Washington közötti közvetítőnek tegyék meg - állította tényfeltáró írásában négy volt és jelenlegi amerikai tisztségviselőre hivatkozva a BuzzFeed News hírportál.
A lemondás mellett döntött az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) vezetője, miután nyilvánosságra került, hogy a testület ügynökei Kolumbiában szexpartikon vettek részt. Michele Leonhart nem értett egyet azzal sem, hogy Barack Obama kormányzata elfogadta a marihuána legalizálását több tagállamban.