Tavaly csaknem 13 500 terrorcselekményt követtek el világszerte, 35 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és ezekben közel 33 ezren haltak meg az amerikai külügyminisztérium pénteken közzétett éves jelentése szerint.
Görögországnak hamarosan a hitelezők ajánlata és a csőd között kell döntenie, kezd kritikusra fordulni a helyzet, az országnak folyósított mentőprogram 11 nap múlva véget ér, és az egyeztetések négy hónap után sem vezettek eredményre - figyelmeztetett pénteken közzétett videoüzenetében Donald Tusk, az Európai Tanács és az eurózóna-csúcstalálkozó elnöke.
Jövőbeni megosztott külképviseleti együttműködésről tárgyalt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel pénteken Pozsonyban a Globsec kül és biztonságpolitikai fórum keretében tartott kétoldalú találkozójukon.
A második világháború óta nem volt ekkora népvándorlás a világban, mint ezekben az években - áll az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentésében. Simon Ernő, a szervezet magyarországi szóvivője szerint a megfelelő eljárások lefolytatását követően a magyar alaptörvény is biztosítja a menekültek számára a befogadást.
Hosszú idő óta kiváló a katonai együttműködés a visegrádi négyek (V4) között - jelentette ki Milan Maxim, a szlovák hadsereg vezérkari főnöke pénteken, miután cseh, lengyel és magyar kollégájával tárgyalt a szlovákiai Vysoké Tatryban.
További menekültbefogadó helyeket hoznak létre négy osztrák tartományban - jelentette be az osztrák belügyminiszter a tartományok képviselőivel Sankt Pöltenben tartott többórás megbeszélése után pénteken.
Az Európai Unió pénteken úgy döntött, hogy további 18 millió eurót folyósít az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelőmissziójának támogatására - jelentették be Brüsszelben.
Etiópiába látogat július végén Barack Obama amerikai elnök, és találkozik az Afrikai Unió vezetőivel - jelentette be a Fehér Ház Washingtonban pénteken.
Oroszországnak joga van ahhoz, hogy a fejlődés önálló útjára lépjen, és tragikus hiba lenne, ha ezért éppen most kizárnánk Európából - jelentette ki Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök pénteken a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon.
Előbbre hozhatják a parlamenti választásokat Oroszországban, miután a törvényhozás alsóháza pénteken első olvasásban elfogadta az erre vonatkozó törvényjavaslatot.