2015. június 28. vasárnap

jún. 28
6:36
Lagarde: jogilag nincs értelme a görög népszavazásnak (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint a görög kormány által a hivatalos hitelezők javaslatairól kiírt népszavazásnak jogilag nincs értelme.
jún. 28
6:54
Tízezer ember előtt ítéltek halálra kábítószercsempészeket Kínában (Infostart)
Körülbelül 10 ezer ember előtt vonultatta fel két Kuangtung tartományi bíróság azokat a kábítószer-kereskedőket- és elosztókat, akiket azután rögtön helyben el is ítéltek. A 38-ból 13-ra halálos ítéletet szabtak ki - jelentette a kínai média pénteken.
jún. 28
9:18
Ötszázra nőtt a tajvani aquapark sérültjeinek száma (Infostart)
Ötszáztizenhatra nőtt vasárnapra azoknak a száma, akik égési sérüléseket szenvedtek előző nap egy tajvani aquaparkban, közülük 410-en vannak kórházban, ezen belül 194-en intenzív osztályon, és nyolc ember állapota válságos - közölték a hatóságok.
jún. 28
9:21
Elkezdett beszélni a dzsihadista gyilkos (Metropol)
Elkezdett beszélni a történtekről a franciaországi Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzemében elkövetett dzsihadista támadás feltételezett elkövetője.
jún. 28
9:39
"Szardíniasztrájkba" kezdtek az izraeli szülők (Metropol)
Az izraeli szülők a hét első tanítási napjának számító vasárnap nem engedték iskolába gyermeküket tiltakozásul a nagy osztálylétszámok miatt.
jún. 28
9:54
Elkezdett beszélni a franciaországi merénylet gyanúsítottja (Infostart)
Kihallgatása során szombat este elkezdett beszélni a történtekről a franciaországi Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzemében elkövetett dzsihadista támadás feltételezett elkövetője - közölte egy rendőrségi forrás, aki részleteket azonban nem mondott.
jún. 28
10:12
"Szardíniasztrájkba" kezdtek az izraeli szülők (Infostart)
"Szardíniasztrájkba" kezdett vasárnap az izraeli szülők egy része, a hét első tanítási napjának számító napon nem engedték iskolába gyermeküket tiltakozásul a nagy osztálylétszámok miatt.
jún. 28
10:48
Ezrek tüntettek Tel-Avivban (Kripto Akadémia)
"Az izraeli kormány meglopja a népet."
jún. 28
11:06
Csökkentették Kínában az alapkamatot (Infostart)
A kínai központi bank 25 bázisponttal 4,85 százalékra csökkentette az alapkamatot és 0,5 százalékponttal mérsékelte a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját a gazdaság élénkítése céljából.
jún. 28
11:42
Osztrák miniszter: a görögöknek először az EU-ból kell kilépniük (Infostart)
Görögország csak úgy léphet ki az euróövezetből, ha először elhagyja az Európai Uniót - vélte az osztrák pénzügyminiszter.
jún. 28
12:18
Gyászmenetet tartanak Grazban (Infostart)
Gyászmenetet tartanak a grazi ámokfutó áldozataira emlékezve, az osztrák város főterére mintegy húszezer embert várnak vasárnap késő délután.
jún. 28
12:54
BBC: az EKB beszünteti a görög bankok likviditási támogatását (Infostart)
A BBC vasárnapi értesülése szerint az euróövezeti jegybank (EKB) várhatóan beszünteti a görög bankok likviditási támogatását.
jún. 28
13:33
Az EKB kiszállhat, a franciák és olaszok tovább tárgyalnának (Metropol)
Értesülések szerint az Európai Központi Bank vasárnapi rendkívüli ülésén a görög bankok likviditási támogatásának a beszüntetéséről dönt.
jún. 28
14:06
Egy szaúdi követte el a kuvaiti merényletet (Infostart)
A 27 halálos és 227 sebesült áldozatot követelő minapi kuvaitvárosi öngyilkos merényletet egy szaúdi állampolgár követte el, és a kuvaiti hatóságok őrizetbe vették azt az embert, aki autón a támadás helyszínére vitte a merénylőt - jelentette be vasárnap a kuvaiti belügyminisztérium.
jún. 28
14:27
Ezer rendőr védi a tunéziai nyaralóhelyeket (Metropol)
Terrorveszély miatt ezer újabb rendőrt vezényelnek a tunéziai nyaralóhelyek védelmére.
jún. 28
15:00
Az EKB folytatja a görög bankok likviditási támogatását (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsa vasárnap úgy döntött, hogy pénteki szinten tartja a sürgősségi likviditási támogatásból (ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára.
jún. 28
15:18
Péksében akart rabolni - Rálőtt a vagyonőr (Kripto Akadémia)
Egy maszkos férfi hatolt be a veszprémi egyetemvárosi pékségbe.
jún. 28
15:21
Óriási a terrorveszély Franciaországban (Metropol)
Franciaországnak "óriási terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie, amely ellen hosszú távon kell harcolnia".
jún. 28
15:36
A bankok hétfői zárva tartásáról dönthet a görög kormány (Infostart)
A görög kormány a betétkiáramlás megfékezésére tőkekorlátozás bevezetéséről és a bankok hétfői zárva tartásáról dönthet vasárnap éjszaka - mondta el a görög pénzügyminiszter, akit a BBC Radio idézett.
jún. 28
16:12
Mogherini: nem lehetetlen megegyezni az iráni atomprogramról (Infostart)
Nehéz, de nem lehetetlen egyezségre jutni a vitatott iráni atomprogramról szóló nagyhatalmi tárgyalásokon, a megállapodás politikai akarat kérdése - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap.
jún. 28
16:12
Az LMP feljelentést tesz a plakátkampány miatt (Kripto Akadémia)
Nyílt pályázatot kellett volna kiírni.
jún. 28
16:30
Ezer rendőr védi a tunéziai nyaralóhelyeket (Infostart)
Terrorveszély miatt ezer újabb rendőrt vezényelnek a tunéziai nyaralóhelyek védelmére - jelentette be Nadzsem Gharszali belügyminiszter, két nappal a harminckilenc, többségében külföldi áldozatot követelő szúszai merénylet után.
jún. 28
16:30
Paksfüggöny és zsírzópumpa (Kripto Akadémia)
A MÁV elfelejtett kerekeket venni öt éve beszerzett új mozdonyaihoz.
jún. 28
16:48
Késnek a győri vonatok (Kripto Akadémia)
Egy mozdony áramszedője elszakította a felsővezetéket.
jún. 28
17:06
Valls: óriási a terrorveszély Franciaországban (Infostart)
Franciaországnak "óriási terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie, amely ellen hosszú távon kell harcolnia" - mondta vasárnap Manuel Valls francia miniszterelnök, aki szerint a dzsihadisták "az egyetemes emberi értékek" ellen "civilizációs háborút" folytatnak.
jún. 28
18:00
Magyarországon találkozhat a pápa és a moszkvai pátriárka (Infostart)
Kirill pátriárka és Ferenc pápa első találkozóját egy "semleges ország" láthatná vendégül, például Ausztria vagy Magyarország - nyilatkozta Hilarion volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarchátus külügyi vezetője a Corriere della Sera olasz napilap vasárnapi számában.
jún. 28
18:03
Leállították a legrégebbi németországi atomreaktort (Metropol)
A terveknek megfelelően végleg lekapcsolták a hálózatról vasárnapra virradó éjjel Németország legrégebbi működő atomreaktorát.
jún. 28
18:18
Németország: vigyenek sok készpénzt a Görögországba utazók (Infostart)
A német és a holland külügyminisztérium az tanácsolta vasárnap a Görögországba utazóknak, hogy vigyenek magukkal "elegendő készpénzt".
jún. 28
18:36
Szlovénia hatalmas összeget veszíthet a görög államcsőd miatt (Infostart)
A szlovén kormány több mint 1,8 milliárd eurót veszíthet, ha Görögországban a jövő hét végére kiírt népszavazáson a hitelezőkkel kötendő megállapodást elutasítók kerülnének többségbe és az ország távozna az euróövezetből.
jún. 28
18:54
Beiktatta hivatalába az új kormányt a dán királynő (Infostart)
II. Margit dán királynő beiktatta hivatalába vasárnap a nemrégiben megválasztott Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök új kormányát.
jún. 28
18:54
Ez nem a legszerencsésebb hétvége (Kripto Akadémia)
jún. 28
19:30
Erőszakkal oszlatták fel a melegfelvonulást Isztambulban (Infostart)
A török rendőrség gumilövedékeket, könnygázt és vízágyút vetett be vasárnap az Isztambul központjában rendezett melegfelvonulás feloszlatására - jelentette a Reuters brit hírügynökség helyszíni tudósítója.
jún. 28
20:24
Ötletek (Kripto Akadémia)
Pápai Gábor karikatúrája.
jún. 28
20:26
Jakabos történelmi sikere (Kripto Akadémia)
Hosszú Katinka nem indul több számban.
jún. 28
21:00
Feloldották a zárást a 82-es úton (Kripto Akadémia)
Az ütközésben vétlen autó vezetője halt meg.
jún. 28
21:18
Szakértő: nem lesz elég készpénz a görögországi automatákban (Infostart)
Az Európai Központi Bank egyelőre fenntartja a görög bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási támogatást, de nem fogják tudni pénzzel feltölteni az ország összes bankautomatáját - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója vasárnap este az M1 aktuális csatornán.
jún. 28
22:12
Leállították a legrégebbi németországi atomreaktort (Infostart)
A terveknek megfelelően végleg lekapcsolták a hálózatról vasárnapra virradó éjjel Németország legrégebbi működő atomreaktorát.
jún. 28
22:48
Szakértő: a görög probléma az eurózóna válságát jelzi (Infostart)
A görög gazdasági problémák valójában az eurózóna konstrukciójának válságát jelzik - mondta Artner Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
jún. 28
23:24
Tizenöt év után újra lesznek oroszlánok Ruandában (Infostart)
Tizenöt évvel a kiirtásuk után újra meghonosítják Ruandában az oroszlánokat, amelyekből hét példányt szállítanak hétfőn a Dél-Afrikai Köztársaságból az Akagera Nemzeti Parkba, a kelet-afrikai ország híres szavannai rezervátumába.

Keresés