2015. szeptember 2. szerda

szept. 2
12:29
Prőhle: a realitásokat kellene számba venni migránsügyben (Infostart)
Ez egy kicsit olyan, mint a berlini falnál címmel jelent meg interjú a Süddeutsche Zeitungban az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekkel foglalkozó államtitkárával. Prőhle Gergely a menekültválságról és Magyarország hozzáállásról beszél.
szept. 2
12:31
Basescu: Romániának el kell utasítania a migránsok befogadását (Infostart)
Traian Basescu volt államfő szerint Romániának el kell utasítania a migránsok átvételét más uniós országoktól, mert nem lesz képes integrálni őket, ahogy a "romákat sem tudta integrálni annyi évtizeden keresztül" - közölte szerdán a Mediafax hírügynökség a volt elnök egy televíziós interjúját idézve.
szept. 2
12:45
Juncker: A falépítés nem megoldás (Kripto Akadémia)
Ahogyan már korábban is jeleztük, készek vagyunk segíteni – közölte a Népszava megkeresésére a bizottsági elnök irodája.
szept. 2
12:47
Az Erste felvásárolja a Citibankot (Kripto Akadémia)
Az ügylet részletei nem nyilvánosak.
szept. 2
12:49
Az Ab soron kívül vizsgálja a "Férfi 40"-et (Kripto Akadémia)
A népszavazási kezdeményezés kapcsán benyújtott alkotmányjogi panasz ügyében rendelték el az eljárást.
szept. 2
12:51
Gyerekek is meghaltak a lángokban álló lakóházban (Kripto Akadémia)
Az első vizsgálatok szerint gyújtogatás történt.
szept. 2
13:21
"Szabadjegyként" értelmezték a menekültek a német döntéseket (Infostart)
A bajor belügyminiszter szerint a Magyarországon tartózkodó menekültek úgy értelmezték a német menekültügyi hatóságnak azt a döntését, hogy a szír menedékkérőket nem küldik vissza abba az országba, ahol beléptek az EU-ba, hogy szabadon továbbmehetnek Németország felé.
szept. 2
13:23
Texasi rangerek képeznek ki ukrán rendőröket (Infostart)
Tíz texasi ranger érkezik várhatóan szeptember végén az Egyesült Államokból Ukrajnába, hogy képzésben részesítse a Szokil (Sólyom) különleges rendőri alakulat 25 tagját. Erről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter és a texasi rangerek küldöttségének kijevi találkozóján állapodtak meg - közölte szerdán a tárca sajtóosztálya.
szept. 2
13:25
Hétfőn bejelenthetik, mennyi támogatást ad Brüsszel Magyarországnak (Infostart)
Az Európai Bizottság szóvivője szerdán arra utalt, hogy jövő hétfőn jelenthetik be, mennyi támogatást kap Magyarország az unió menekültügyi alapjából.
szept. 2
13:57
Gyanúsítottként jelent meg az ügyészség előtt a volt román államfő (Infostart)
Gyanúsítottként jelentkezetett kihallgatásra szerdán a legfőbb ügyészségen Traian Basescu volt román államfő, aki ellen Gabriela Firea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjének feljelentése alapján, zsarolás gyanújával indult bűnvádi eljárás.
szept. 2
14:15
70 éve ért véget a csendes-óceáni fronton a második világháború (Metropol)
Japán 1945. szeptember 2-án írta alá a feltétel nélküli kapitulációról szóló megállapodást az amerikai Missouri csatahajó fedélzetén.
szept. 2
14:33
Románia: képtelenség lezárni a határokat (Kripto Akadémia)
"Amikor a románok szabadon utazhattak Európába, az tetszett, igaz?"
szept. 2
14:35
DNS-t mindenkinek! (Kripto Akadémia)
Jó, persze, tudom, hogy van mindenkinek, csak még nem tudjuk pontosan, melyik kié.
szept. 2
15:27
Nyugodt a helyzet az osztrák vasúti pályaudvarokon (Metropol)
Nyugodt a helyzet az osztrák vasúti pályaudvarokon, csaknem kétszáz ember töltötte az éjszakát a bécsi Westbahnhofon és a salzburgi főpályaudvaron - közölte az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szóvivője szerdán.
szept. 2
15:27
Nyugaton már fellélegezhetnek (Kripto Akadémia)
Keleten még tíz fokkal melegebb van.
szept. 2
16:21
Olaszország kész visszaállítani az ellenőrzést az osztrák határon (Infostart)
Olaszország a migránsáradat sújtotta Németország kérésére hajlandó visszaállítani az ellenőrzést az olasz-osztrák határon, Brennerónál (Brenner) - jelentették be szerdán az érintett Bolzano tartomány illetékesei.
szept. 2
16:23
Magyarország így áll helyt schengeni határországként (Infostart)
Magyarországot ugyan túlterhelik az érkező menekülthullámok, az ország mégis ellenáll annak, hogy a kérdésben közös európai megoldás szülessen - írta szerdai kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap.
szept. 2
16:25
Majmokat és sólymokat is bevetnek a pekingi katonai parádé biztosítására (Infostart)
Madárfészkek elpusztítására kiképzett makákókat és sólymokat is bevet a kínai légierő, hogy biztosítsák a szeptember 3-i pekingi katonai parádé zökkenőmentességét - közölte a China News Service kínai hírügynökség.
szept. 2
16:39
Majmokat és sólymokkal biztosítják a parádét (Metropol)
Madárfészkek elpusztítására kiképzett makákókat és sólymokat is bevet a kínai légierő.
szept. 2
16:57
Magyar Levente: Krízishelyzet van Magyarországon (Infostart)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerint krízishelyzet van Magyarországon a migránsok miatt. Magyar Levente az InfoRádiónak adott interjújában elvi kérdésnek nevezte, hogy Budapest nem fogadja el az uniós kvótarendszert.
szept. 2
17:15
A Fidesz nekiment Junckernek (Kripto Akadémia)
Németh Szilárd: a baloldal bevándorláspárti.
szept. 2
17:51
Paprikaspray-vel támadt a menedékkérőkre (Metropol)
A német férfi ittasan és kábítószer hatása alatt követte el tettét.
szept. 2
17:51
Tragédia felé sodródunk! - figyelmeztet a Migration Aid (Kripto Akadémia)
"Az én nevemben ne" - Ezrek tüntettek a Kossuth téren.
szept. 2
18:09
Csehország továbbengedi a szír menekülteket Németországba (Infostart)
Csehország szerdától kezdve nem veszi őrizetbe azokat a szír állampolgárokat, akik korábban menedéket kértek Magyarországon, és továbbengedi őket Németországba - közölte Katerina Rendlová, a cseh idegenrendészet szóvivője.
szept. 2
18:27
Visszatért a gyermekbénulás vírusa Európába (Infostart)
Megfertőződött két gyermek a gyermekbénulásért felelős polio vírussal Délnyugat-Ukrajnában, s ezzel öt év után újra felütötte fejét a kór Európában - közölte a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.
szept. 2
18:29
Kevés migráns kaphat menekültstátuszt (Infostart)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerint a kormányzat a Magyarországra érkezők többségét nem menekültnek, hanem illegális migránsnak tekinti. Magyar Levente az InfoRádiónak azt mondta: Budapest azért választott saját utat, mert Brüsszel nem tud egységes álláspontot megjeleníteni.
szept. 2
18:45
Cameron megint tett egy menekültellenes nyilatkozatot (Metropol)
A brit miniszterelnök szerint az Európai Unióban kialakult migrációs válságra "nem az újabb és újabb menekültek" befogadása a helyes válasz.
szept. 2
18:45
Új fegyver a migráció ellen: reklámkampányt indít a kormány (Kripto Akadémia)
Hirdetményeket helyeznek el az illegális migráció által leginkább érintett küldő-, illetve tranzitországokban.
szept. 2
18:47
Visszatért a gyermekbénulás vírusa Európába (Metropol)
Két gyermek is megfertőződött Ukrajnában. Öt éve nem volt regisztrált eset Európában.
szept. 2
18:47
A Jobbik hermetikusan lezárná a határt (Kripto Akadémia)
"A határ lezárásához a hadseregre van szükség."
szept. 2
19:21
Csehországban filctollal számozta meg a menekülteket a rendőrség (Infostart)
Csehországban jogászok és emberjogvédők tiltakoztak szerdán amiatt, hogy a rendőrség előző nap a regisztráció részeként filctollal számozta meg az országba érkezett menekülteket.
szept. 2
19:39
Párizs traktoros blokádjára készülnek a francia gazdák (Infostart)
A francia gazdák hatalmas erődemonstrációra készülnek csütörtökön: már egy hete elindultak több mint ezer traktorral az ország több pontjáról, hogy Párizsban tiltakozzanak az árfolyamesések ellen.
szept. 2
19:39
A Keleti nyitás (Kripto Akadémia)
szept. 2
19:41
Orbán Viktor megszólalt (Kripto Akadémia)
"Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni" - olvasható a kormányfő FAZ-ban megjelent vendégkommentárjában.
szept. 2
19:57
A menekülthelyzet kezelését segíti az átmeneti kormány Görögországban (Infostart)
A Görögország keleti szigetein lévő több tízezer menekült és migráns körülményeit javító, és a helyiek támogatását fokozó intézkedéseket jelentett be az új átmeneti görög kormány szerdán.
szept. 2
19:59
Orbán Viktor: "Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni" (Infostart)
"Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) csütörtöki számában megjelenő vendégkommentárjában, amelyből a konzervatív német lap szerdán közölt részleteket online felületén.
szept. 2
20:01
Németországban paprikaspray-vel támadt egy férfi menedékkérőkre (Infostart)
Németországban paprikaspray-vel támadt menedékkérőkre egy férfi kedd késő este. A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint az őrizetbe vett gyanúsított ittasan és kábítószer hatása alatt követte el tettét.
szept. 2
20:33
Orbán a jövőt posztolta Facebook-oldalára (Kripto Akadémia)
"Új idők - Magyar Idők".
szept. 2
20:51
Szerda késő délutánig száz menekült érkezett a bécsi pályaudvarra (Infostart)
A rendőrség közlése szerint szerda késő délutánig száz menekült érkezett a bécsi Westbahnhof pályaudvarra menetrendszerinti járaton Budapestről. Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) azzal számol, hogy a pályaudvaron lévő migránsok száma tovább növekszik.
szept. 2
21:09
Száz menekült érkezett a bécsi pályaudvarra (Metropol)
Szerdától már kétszáz ágy várja a Bécsben éjszakázó migránsokat.
szept. 2
21:27
Új katonai doktrínát javasolt az ukrán védelmi tanács (Infostart)
Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) szerdai ülésén olyan új katonai doktrínát hagyott jóvá, és javasolt megerősítésre Petro Porosenko államfőnek, amely Oroszországot katonai ellenségnek minősíti - tájékoztatott az RNBO sajtószolgálata.
szept. 2
21:27
Háromezer migráns mentettek ki a líbiai partoknál (Metropol)
Több száz nő és gyermek, közöttük igen sok apróság is a kimentettek között van.
szept. 2
21:29
"Kemény választ" követel az EU-tól az olasz, német és francia külügyminiszter (Infostart)
"Kemény választ" követel az Európai Uniótól a migránsválság ügyében az olasz, német és francia külügyminiszter, akik szerint a menekültekre vonatkozó uniós szabályok felülvizsgálatára és a migránsok "tisztességes" elosztására van szükség a tagállamok között.
szept. 2
22:03
Több órás napsütés csütörtökön (Kripto Akadémia)
Hajnalban 13-18, délután 26-32 fokra készülhetünk.
szept. 2
22:57
Sikerrel megműtötték Helmut Schmidtet (Infostart)
Sikeres műtéten esett át szerdán Helmut Schmidt. A volt német kancellár kancellár jobb lábából vérrögöt távolítottak el - közölték a hamburgi Asklepios Klinikán.
szept. 2
23:51
Kész támogatni Magyarországot az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (Infostart)
A német belügyminiszter szerint nem szabad mindig csak bírálni Magyarországot, hanem segítséget is fel kell kínálni a menekültügyi helyzet kezeléséhez.

Keresés