Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban hajtott végre pokolgépes merényletet hétfőn az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet egyik tagja - jelentette a szélsőségesekhez közel álló Amak hírügynökség.
A szíriai kormány foglyai tömegével halnak meg, aminek alapján már állami politikának minősíthető a polgári lakosság "megsemmisítése". Mindezzel emberiesség elleni bűnt követ el Damaszkusz - áll az Egyesült Nemzetek Szervezetének hétfőn közzétett jelentésében.
Londoni stratégiai elemzők szerint az európai menekültválság nyomán a piac ismét árazni kezdheti a Grexitet, vagyis annak kockázatát, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből.
Kölnben és térségében 45-re emelkedett a szexuális bűncselekmény miatt tett feljelentések száma a karneváli szezon kezdete óta a németországi nagyváros rendőrségének hétfői összesítése szerint.
A visegrádi szövetség további erősítéséről állapodott meg egyebek mellett Orbán Viktor magyar kormányfő és Beata Szyd³o lengyel miniszterelnök. A brit uniós reformjavaslatokról még nem alakult ki a felek között végleges álláspont, a lengyel kormányfő azonban hangsúlyozta: a szociális juttatások korlátozása ebben a formában elfogadhatatlan számukra.
Több mint 60 órával a szombat hajnali tajvani földrengés után túlélőket mentettek ki a romok alól a mentők Tajnan városában. Az elmúlt három napban a környéken 68 utórezgést jeleztek a műszerek - számolt be a helyi média a hétfő esti órákban.
Az észak-írországi békefolyamatot ellenző, szélsőséges ír nacionalisták azt állítják, ők állnak a dublini Regency Hotelben pénteken, egy bokszmeccs előtti mérlegelés során történt fegyveres támadás mögött - jelentette hétfőn a BBC brit közszolgálati média.
A február 15-i határidőre megkezdik működésüket a menekülteket fogadó regisztrációs központok (úgynevezett hot spotok) a görög égei-tengeri szigeteken, illetve a kontinensen befejezik két, úgynevezett áthelyezési központ felállítását is - közölte hétfőn Panosz Kammenosz védelmi miniszter.
Nagyszabású tüntetésre készülnek jövő hétfőn a bajban lévő európai iparágak képviselői az ellen a brüsszeli terv ellen, hogy a piacgazdaságú ország státuszát megadva könnyebb bejutást enged a kínai áruknak az unió piacára.
Kanada február 22-ig befejezi az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet iraki és szíriai állásai elleni légicsapásait az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció keretein belül - jelentette be hétfőn Justin Trudeau kanadai kormányfő.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Oroszországot hibáztatja a szíriai konfliktus rendezését célzó genfi béketárgyalások felfüggesztéséért - tette szóvá az orosz külügyminisztérium hétfői közleményében.
A palermói bíróság hat eritreai állampolgárt ítélt börtönre hétfőn illegális bevándorlás és emberkereskedelem vádjával. Ez az első alkalom, hogy az olasz igazságszolgáltatás emberkereskedőket ítél el.
Egy gépesített dandár 46 katonája hagyta el szolgálati helyét hétfőn az ukrajnai Sirokij Lan lőtéren és gyalog indultak el a Nyikolajevszkbe, hogy panaszt tegyenek a katonai ügyésznél ellátásuk és elszállásolásuk rossz körülményeiről - közölte a Presztupnosztyi.net helyi hírportál.
Oroszországban többszörösére emelik az üzemanyagok jövedéki adóját április 1-től. Az erről szóló döntést már elfogadta az illetékes kormányzati bizottság - közölték orosz források.
Újabb államban tart ma előválasztási fordulót az Egyesült Államok demokrata és republikánus pártja. New Hampshire után, ahogy Iowa esetében is, tovább szűkülhet a mezőny - mondta az InfoRádiónak Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.
A demokraták elnökjelölt-aspiránsai közül Bernie Sanders, a republikánusoknál John Kasich nyerte a New Hampshire-i előválasztás első voksolását Dixville Notchban.