Az idei év lesz az, amikor az Európai Unió (EU) vagy megoldja a migránsválságot, vagy maga is összeomlik - szögezte le Robert Fico szlovák kormányfő a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) gazdasági-közéleti napilapban kedden megjelent véleményírásában.
Megkezdődött annak a 29 feltételezett terroristának a pere Macedóniában, aki a vád szerint kapcsolatba hozható az utóbbi évek legvéresebbnek számító terrortámadásával, amely tavaly 18 halálos áldozatot követelt - közölte kedden a vesti.mk macedón hírportál.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arra kötelezte kedden Oroszországot, hogy fizessen összesen mintegy 380 ezer euró kártérítést feltehetőleg orosz katonák által megölt csecsenföldi polgári lakosok hozzátartozóinak.
Csak a fekete dobozok adatainak elemzésével lehet megállapítani a Bajorországban kedden történt vonatszerencsétlenség okát, a három berendezés közül kettőt kiemeltek a roncsok közül, a harmadikat még keresik - hangzott el a legújabb adatok szerint tíz halálos áldozatot követelő balesetről a helyszín közelében fekvő Bad Aiblingban tartott sajtótájékoztatón.
A francia szenátus jelentős többséggel elfogadta kedden a február 26-ig érvényben lévő rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet, amelyet a fokozottnak ítélt terrorfenyegetettséggel indokolnak.
Csehország számára kifizetődő az európai uniós tagság: Prága tavaly 151,8 milliárd koronával kapott többet Brüsszeltől, mint amennyit a közös kasszába befizetett. Az úgynevezett tiszta pozíció így tavaly volt a legmagasabb 2004, az ország EU-ba lépése óta - közölte a cseh pénzügyminisztérium kedden Prágában.
Legalább hárman meghaltak és hatan megsebesültek az Orvosok Határok Nélkül (MSF) egyik kórházát ért légicsapásban a dél-szíriai Daraa tartományban - közölte a nemzetközi segélyszervezet kedden.
John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Washingtonból ismét arra szólította fel Oroszországot, hogy csatlakozzon az azonnali szíriai tűzszünet megvalósítását célzó erőfeszítésekhez.
A kollektív védelem és az elrettentési képességek erősítéséről is tárgyalnak a NATO védelmi miniszterei, akik szerdán ülnek össze kétnapos tanácskozásra Brüsszelben. A találkozón Magyarországot Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára képviseli.
Az ügy előzménye, hogy az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője szerint nem tekintki terrorszervezetnek a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártját.
A vizsgálat első eredményei szerint emberi mulasztás okozta a keddi bajorországi vonatbalesetet, amelyben tíz ember meghalt - írta a dpa német hírügynökség kedden este, "megbízható forrásból" származó értesülésre hivatkozva.
Nem idegenellenesség áll a hátterében annak a kézigránátos támadásnak, amelyet egy menekültszállás ellen követtek el a németországi Baden-Württemberg tartományban január végén - közölték kedden az esetet vizsgáló hatóságok.
A török külügyminisztérium kedden bekérette az Egyesült Államok ankarai nagykövetét az amerikai külügyi szóvivőnek a szíriai kurd szervezettel kapcsolatos megnyilatkozása miatt - közölte az Anadolu török állami hírügynökség.
Barack Obama kedden délelőtt terjesztette elő és küldte át a kongresszusnak a 2017-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervet. Ebben különös figyelmet szentelt - és magas összeget kért - a kiberbiztonságra.