Kenyai taxisofőrök azt kérték szerdán a kormánytól, hogy tiltsa be az Uber közösségi személyszállító szolgáltatást, amely olcsó fuvardíjai miatt az afrikai országban is egyre népszerűbb.
Másfél hét után gyakorlatilag kifulladt a Szlovákiában a múlt héten elindított pedagógussztrájk, az oktatásügyi minisztérium adatai szerint szerdán már csak a tanintézmények 0,7 százaléka maradt zárva. A sztrájkoló tanárok ugyanakkor szerdán az ugyancsak bérrendezést sürgető kórházi nővérekkel közösen rendkívüli parlamenti ülés összehívását kérték.
Az oktatási tárca vezetését is átvette szerdán Meglena Kuneva bolgár miniszterelnök-helyettes, miután a török hódoltság oktatására vonatkozó új tantervekkel kapcsolatos viták miatt hétfőn lemondott posztjáról Todor Tanev addigi oktatási és tudományügyi miniszter.
Több tucat romát, köztük gyerekeket küldtek el a rendőrök szerdán Párizsban egy, a francia vasúttársaság (SNCF) tulajdonába tartozó területen illegálisan kialakult cigánytelepről. Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára az emberek megfelelő elhelyezésére kérte a francia hatóságokat.
A belga hatóságok által jól ismert antwerpeni fiatalembert azonosítottak az Iszlám Állam terrorszervezet legújabb nyilvánosságra került fenyegető videóüzenetében - jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap szerdán.
Ellenezte Francois Hollande francia elnök szerdán, hogy az európai vezetők bármiféle újabb tárgyalásokat folytassanak a brit reformigényekről a soron következő, február 18-19-re tervezett EU-csúcson
Volt élettársát és négy gyermekének anyját, Ségolene Royal francia környezetvédelmi minisztert tervezi kinevezni Francois Hollande államfő február közepén külügyminiszternek - értesült szerdán a tárca várományosához közeli forrásból a Paris Match című hetilap honlapja.
A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette új menekültügyi reformjavaslatát. A menedékkérők számának csökkentését szolgáló intézkedéscsomag várhatóan március elején lép hatályba.
Ellenezte Francois Hollande francia elnök szerdán, hogy az európai vezetők bármiféle újabb tárgyalásokat folytassanak a brit reformigényekről a soron következő, február 18-19-re tervezett EU-csúcson.
Oroszország Bajorországgal fennálló különleges viszonyát méltatta, és köszönetet mondott az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása érdekében tett erőfeszítéseiért Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moszkva melletti, novo-ogarjovói elnöki rezidencián tartott szerdai találkozójukon.
A visegrádi országok (V4) Schengen barátai, ezért olyan értelmes alternatívát kell tudniuk felmutatni, amellyel megvédhető a schengeni övezet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.
Az iszlám vallás elleni támadás egyben támadás az összes hit ellen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, amikor hivatalba lépése óta először ellátogatott egy amerikai mecsetbe.
Leállították a Lubomír Strougal volt csehszlovák kommunista miniszterelnök és belügyminiszter elleni büntetőeljárást, akit az ügyészség szerint felelősség terhel azért, hogy a hatvanas évek első felében emberek haltak meg, amikor megpróbálták átlépni a Csehszlovákia nyugati határain kiépített vasfüggönyt - közölte a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal szerdán Prágában.
Rick Santorum, volt pennsylvaniai kongresszusi képviselő bejelenteni készül, hogy nem kampányol tovább, már nem pályázik pártja elnökjelöltségére - jelentették szerda este a CNN-re hivatkozva az amerikai televíziók.
A görögországi menedékkérő-regisztrációs központok (hotspotok) február 15-re készülnek el az Égei-tengeren fekvő szigeteken, hogy fogadhassák a menekülteket - jelezte szerdán Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter.
Megkétszerezi a brit kormány a szíriai konfliktus következményeitől szenvedő menekültek és az őket befogadó térségi országok megsegítésére szánt segély összegét, amely így meghaladja a kétmilliárd fontot.
A magyar-lengyel és a visegrádi együttműködés mindig is a magyar külpolitika fókuszában volt, és ez így lesz a jövőben is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután lengyel kollégájával egyeztetett Budapesten.
Görögországban az állami és a magánszektor dolgozóit képviselő két legnagyobb szakszervezeti tömörülés közel 2 millió tagja 24 órás sztrájkba lépett csütörtökön.
Úgy tűnik nem lehet megállítani Venezuela államcsődjét. A dél-amerikai államnak úgy sikerült a tönk szélére jutnia, hogy a világ legnagyobb olajtartalékát birtokolja és az egyik legnagyobb olajexportőr.
Bukarest továbbra is elutasítja a magyar konzuli iroda nyitását Nagyváradon és Marosvásárhelyen. Erről Szijjártó Péter látogatása után a Krónika című erdélyi magyar napilap internetes kiadásában írt.
A WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója bejelentette, hogy elhagyja pénteken Ecuador londoni nagykövetségét, ahol 2012 júniusában kapott menedéket Svédországnak történő kiadatása elől, és elfogadja, hogy a brit rendőrség letartóztassa, ha az ügyét vizsgáló ENSZ bizottság ellene ítél.
Kórházépítéssel és -üzemeltetéssel járulna hozzá Magyarország Szíria újjáépítéséhez - derül ki abból a kormányhatározatból, amely a Szíriát és a környező régiót támogató, csütörtöki nemzetközi konferencián felajánlandó magyar hozzájárulásról szól.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a szélsőségesek elleni globális partnerség létrehozása mellett érvelt abban az írásában, amelyet egy magyarországi napilap is közölt.
Megtalálták Kairó közelében annak az olasz diáknak a holttestét, aki tíz nappal ezelőtt tűnt el nyomtalanul az egyiptomi fővárosban - jelentette csütörtökön az egyiptomi sajtó biztonsági forrásokra hivatkozva.
Az ENSZ főtitkára szerint csak az idén legalább nyolcmilliárd dollárra lenne szükség a szíriai konfliktus következményeitől szenvedő menekültek és az őket befogadó térségi országok megsegítésére.