John Kerry amerikai külügyminiszter felszólította pénteken Oroszországot, hogy szüntesse be a "sok nő és gyerek halálát okozó" szíriai bombázásait, tartson tűzszünetet.
Tádzskisztán hitelkeret megnyitásáról tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal, hogy enyhítse az orosz gazdasági válság következményeit - jelentette pénteken kormánykörökre hivatkozva a tadzsik Khovar hírügynökség.
Az Év nemzetközi törvényhozója díjat (International Legislator Award) adták át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek az amerikai székhelyű vadászati világszervezet (SCI) Las Vegas-i konvencióján - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel.
Az unió félreérti a helyzetet, és hónapok óta terméketlen viták zajlanak az Európai Unióban a bevándorlással kapcsolatban a migrációs válság megoldását illetően - hangsúlyozta Szijjártó Péter az uniós külügy- és védelmi miniszterek amszterdami informális találkozójának zárónapján, szombaton az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
Módosította a "műhold" felbocsátásának lehetséges időpontjait Észak-Korea, szombati tájékoztatása szerint arra február 7. és 14. között kerül sor - közölte a japán és a dél-koreai kormány.
Szíria agressziós cselekménynek fog tekinteni bármifajta katonai beavatkozást, amelyet a damaszkuszi kormány beegyezése nélkül hajtanak végre a területén, s ennek megfelelő lesz a válasza is - szögezte le szombaton a szíriai külügyminiszter.
A szomáliai kormányerők és az Afrikai Unió békefenntartói (Amisom) szombaton visszafoglaltak egy, a fővárostól, Mogadishutól délre fekvő stratégiai jelentőségű kikötővárost, amelyet előző nap adtak fel az al-Shabaab szélsőséges iszlamista fegyvereseinek közeledtére - számolt be a hadsereg és több szemtanú.
A pakisztáni biztonsági erők autókonvojának hajtott motorbiciklijén és felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő szombaton Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában, a merényletben tízen meghaltak és legalább negyvenen megsebesültek - számoltak be szombaton helyi lapok.
Ausztria különféle kerülőutakon visszakérné az Európai Uniótól az előző évben a menedékkérőkre fordított többletkiadásait, amelyek Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter szerint 600 millió eurót tesznek ki - számolt be szombaton a Kurier nevű osztrák lap.
Már tizennégy halottja van a szombat hajnali tajvani földrengésnek, a sérültek száma megközelíti az 500-at, 155 ember pontos holléte és állapota egyelőre ismeretlen. A mentők a túlélők utáni kutatást az éjszaka folyamán is folytatják - számolt be a tajvani média helyi idő szerint szombaton késő este.
Iszlámellenes és idegengyűlölő tüntetésre gyűlt össze körülbelül százötven ember szombaton az észak-franciaországi Calais-ban, a rendőrség azonban beavatkozott, húsz embert őrizetbe vett.
Néhány ezer ember az iszlám európai terjedése és a bevándorlás ellen, néhány száz pedig a tolerancia és a menekültek megsegítése, befogadása mellett tüntetett szombaton délután Prágában.
Csaknem 35 ezer szíriai menekült érkezett a szíriai-török határhoz, ellátásukról a határ szíriai oldalán felállított táborban gondoskodnak - mondta a tartomány kormányzója.
Chelsea Clinton véletlenül elnök úrnak szólította édesanyja, Hillary Clinton vetélytársát, Bernie Sanders vermonti szenátort az egyik kampánygyűlésen, nem kis derültséget okozva a közönség körében.
A keddi New Hampshire-i előválasztás előtti utolsó országos vitájukat tartották meg az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok a szövetségi állam legnagyobb városában, Manchesterben. Egyikük, Marco Rubio floridai szenátor szerint a 2016-os elnökválasztás népszavazás lesz az amerikai nemzet identitásáról.
Észak-Korea bejelentette vasárnap, hogy a hajnalban elindított nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állította a műholdat, amelynek a világűrbe juttatását napokkal ezelőtt előre jelezte.
Észak-Korea elindított vasárnap reggel egy nagy hatótávolságú rakétát, dacolva a nemzetközi tilalommal, de összhangban néhány nappal ezelőtti bejelentésével - jelentették hírügynökségek.
A Demokrata Párt tisztségviselői Iowában átvizsgálják a hét eleji jelölőgyűlések eredményeit, s ahol hibát, tévedést találnak, ott korrigálják az eredményt - közölték szombaton a párt illetékesei.
Kolumbiában már 3177 várandós nőt fertőzött meg a zikavírus, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a kisfejűségként ismert születési rendellenesség kapcsolatba hozható a kórokozóval - közölte szombaton Juan Manuel Santos államfő.
Elhunyt szombaton egy damaszkuszi kórházban Bassár el-Aszad szíriai elnök 86 éves anyja, Háfez Aszad néhai államfő özvegye - jelentették be az ország hivatalos médiumai.
Harmincháromra nőtt a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, több mint 100 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban - közölte a helyi média vasárnapi jelentéseiben.
18-ra emelkedett a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma. 152 embert még nem találnak. Elmarad az államfő holdújévet köszöntő beszéde.
Eddig öt embert fogtak el egy brit helikopterpilóta január 29-ei tanzániai lelövésével kapcsolatban - jelentette be szombaton egy vadvédelmi szervezet.
Tunézia befejezte a kétszáz kilométer hosszú akadályrendszer építését a líbiai határ mentén, hogy megállítsa az iszlamista fegyveresek beszivárgását az országban - jelentette be a hét végén Farhát Horsani védelmi miniszter.
Kolumbiában már 3177 várandós nőt fertőzött meg a zikavírus, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a kisfejűségként ismert születési rendellenesség kapcsolatba hozható a kórokozóval - közölte szombaton Juan Manuel Santos államfő.
A nemzetközi közösség erőfeszítését sürgette a Szíriában szembenálló felek tárgyaló asztalhoz való ültetése érdekében Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Az észak-koreai műhold felbocsátására úgy kell tekinteni, mint egy interkontinentális ballisztikus rakétával végrehajtott kísérletre, Phenjan már rendelkezik ilyen rakéták gyártásához szükséges technológiával, jelenleg pedig ötödik kísérleti atomrobbantására készül - közölték vasárnap dél-koreai parlamenti képviselők, miután tájékoztatást kaptak a titkosszolgálattól az Észak-Korea által vasárnap…
Peking vasárnap "mély aggodalmának" adott hangot, amiért Dél-Korea és az Egyesült Államok úgy döntött, megkezdi tárgyalásait egy fejlett amerikai rakétavédelmi rendszer (THAAD) Dél-Koreába telepítéséről.