Az elmúlt napok diplomáciai pengeváltásai következtében kiéleződni látszik az évek óta lappangó ellentét Irán és Szaúd-Arábia között. A Közel-Kelet legerősebb helyi szereplőinek számító országok prominensei rendkívül kemény nyílt üzeneteket fogalmaztak meg egymásnak, behozva a háborús retorikát a két állam regionális befolyásért folytatott küzdelmé
Nem számít a személyi szabadság jogellenes megvonásának a menedékkérők elzárása a repülőtéri tranzitzónákban a német szövetségi legfelsőbb bíróság egy hétfőn ismertetett határozata szerint.
Rendőrök lepték el, evakuálták és zárták körbe kedd hajnalban a párizsi Gare du Nord vasúti pályaudvart, amelyet fél kettőkor elkezdtek újra megnyitni.
Robbanás történt kedd reggel a kelet-afganiszáni Parván tartomány egyik iszlám iskolájában, életét vesztette nyolc diák, illetve az iskola egyik tanára, aki egyben helyi vallási vezető is volt – jelentette a Tolo News afgán hírügynökség.
Leicester, Anglia – Egy tucatnyi járókelő fogott össze pillanatok alatt, hogy felemeljenek egy kéttonás autót és kiszabadítsanak alóla egy hétéves kisfiút.
Robbanás történt kedd reggel a kelet-afganiszáni Parván tartomány egyik iszlám iskolájában, életét vesztette nyolc diák, illetve az iskola egyik tanára, aki egyben helyi vallási vezető is volt - jelentette a Tolo News afgán hírügynökség.
A közvélemény-kutatások szerint egyesélyes a mai koreai elnökválasztás, azt Mun Dzsae In, a liberális Koreai Demokrata Párt jelöltje nyeri meg. Első számú ellenlábasa An Cseol Szu, a középutas Néppárt vállalkozóból lett politikus-vezetője, valamint harmatos reményekkel indul Hong Dzsu Pjo, a jelenlegi kormánypárt képviselője.
Donald Trump amerikai elnök tíz szövetségi bíró kinevezésére tett javaslatot hétfő este, és megkezdődött a beutazási tilalomról szóló elnöki rendelet kapcsán indított per.
Robbanás történt kedd reggel a kelet-afganiszáni Parván tartomány egyik iszlám iskolájában, életét vesztette nyolc diák, illetve az iskola egyik tanára, aki egyben helyi vallási vezető is volt - jelentette a Tolo News afgán hírügynökség.
Istenkáromlás, az iszlám megsértése miatt elítélte és kétéves börtönbüntetéssel sújtotta kedden Indonéziában a bíróság Jakarta keresztény kormányzóját.
Istenkáromlás, az iszlám megsértése miatt elítélte és kétéves börtönbüntetéssel sújtotta kedden Indonéziában a bíróság Jakarta keresztény kormányzóját.
Hiába aratott földcsuszamlásszerű győzelmet, nagy kihívások állnak Franciaország frissen megválasztott elnöke, Emmanuel Macron előtt. A rekordfiatalon, mindössze 39 éves korában hatalomra kerülő politikusnak elsősorban a köztársaságba vetett bizalmat kell visszaállítania.
Az év első négy hónapjában mintegy nyolcvan százalékkal több menekültet küldtek vissza Ausztriából származási országába, mint a tavalyi év hasonló időszakában - számolt be a belügyminisztérium közlésére hivatkozva a Die Presse című osztrák lap kedden.
Száztizenhat sebesültje volt az újabb kormányellenes tüntetésnek hétfőn Caracasban, egy nyugat-venezuelai városban pedig több száz embert kellett kimenekíteni egy idős- és gyermekotthonból, miután tömegoszlatáskor a biztonsági erők könnygázgránátokat dobtak az épületbe.
Az izraeli külügyminisztérium közleményben utasította vissza Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn elhangzott vádjait - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.
Az orosz fegyveres erők képesek visszaverni minden agressziót, ám a terrorizmus és más fenyegetések elleni harchoz nemzetközi összefogásra van szükség - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 72. évfordulója alkalmából kedden megtartott moszkvai díszszemlén.
Egy apácát azzal gyanúsítanak, hogy öt papnak segített süket gyermekeket megerőszakolni. A papok, akiket már elfogtak, hüvelyi, anális és orális szexre kényszerítették áldozataikat. Az apáca egy hónap bujkálás után saját magát adta fel.
Orosz nyelvű videofelvételt tett közzé az interneten az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, melyben a dzsihadisták állítása szerint egy orosz hírszerző tiszt lefejezése látható.
Egyre többször fordul elő Romániában, hogy medvék támadnak háziállatokra, sőt emberre is. Bár a helyzet Székelyföldön immár tarthatatlanná vált, az illetékes hatóságok és a zöldszervezetek nem képesek közös nevezőre jutni - írta a Magyar Nemzet.
Emmanuel Macronnak sikerült a szimpatikus politikus imázsát kiépítenie, illetve ráérzett arra a történelmi szükségszerűségre, hogy a két nagy hagyományos párt erkölcsi és politikai válságba keveredett, vagyis arra, hogy vákuum alakult ki a politikai spektrum közepén – értékelte a francia elnökválasztás második fordulójának eredményét Cseke Bence.
Az izraeli külügyminisztérium közleményben utasította vissza Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn elhangzott vádjait - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.