2017. május 19. péntek

máj. 19
3:39
Őszintén mesélt Mourad atya, akit fogságba ejtett az ISIS (Blikk)
Hónapokig tartotta rabságban az Iszlám Állam (ISIS) egy pár négyzetméteres, sötét helyiségben Jacques Mourad atyát.
máj. 19
6:06
A Nyugat meghátrálásra késztette Orbán és Putyin macedón barátait (444.hu)
Eddig nem adták át a hatalmat, azt mondták, hogy féltik az országot Sorostól és az albán pártoktól. Valószínűbb, hogy a korrupciós botrányok utáni felelősségre vonástól féltek inkább.
máj. 19
6:30
Trump komoly fegyverüzletre készül Szaúd-Arábiával (ATV)
Ismét több mint százmilliárd dollár értékben készül fegyvereket eladni az Egyesült Államok Szaúd-Arábiának.
máj. 19
6:54
Visszavonul Trump egyik tekintélyes kollégája (ATV)
Tekintélyes republikánus törvényhozó jelentette be visszavonulását Washingtonban.
máj. 19
7:06
Irakba és a Baltikumba küld katonákat Szlovákia (Infostart)
Szlovákia speciálisan kiképzett katonákat küldene Irakba, hogy segítséget nyújtsanak az aknamentesítésben vagy tankok javításában. További hivatásos szlovák katonáknak a Baltikumba való kiküldése is tervben van. Itt a NATO-tagországok keleti határainak védelmébe kapcsolódnának be.
máj. 19
7:48
Újabb megszorítások lesznek Görögországban (Infostart)
Újabb kemény gazdasági megszorító intézkedéscsomagot fogadott el a görög parlament csütörtök este.
máj. 19
7:51
Eltűnhet a Földről az élővilág egyik legbájosabb állata (Kripto Akadémia)
Tíz év múlva egyetlenegy sem marad belőlük Ausztráliában.
máj. 19
8:00
Trump tagadta, hogy leállítatta a Flynn elleni vizsgálatot (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök csütörtöki sajtókonferenciáján tagadta, hogy arra kérte James Comeyt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nemrég elbocsátott igazgatóját, állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn orosz kapcsolatainak ügyében zajló vizsgálatot.
máj. 19
8:12
Hetes cikkely, eljárás, jogsértés (HírTV)
Egymás után kapja a pofonokat a magyar kormány az EU-s fórumokon.
máj. 19
8:18
Hangokat hallott a New York-i gázoló (Infostart)
A csütörtökön a New York-i Times Square közelében a gyalogosok közé hajtó férfi azt mondta a rendőröknek, hogy hangokat hallott, és a halált várta - mondták el pénteken név nélkül nyilatkozó rendőrségi források.
máj. 19
8:24
Soros, Brüsszel, migráns, etc. - Orbán "imprinting" beszéde az állami rádióban (Kripto Akadémia)
A propaganda egyik lényeges eleme a "bevésődés" elérése a megcélzott csoportban.
máj. 19
8:42
Molotov-koktélt dobtak a görög parlamentre, lángolt az őrbódé (ATV)
Újabb kemény gazdasági megszorító intézkedéscsomagot fogadott el a görög parlament csütörtök este.
máj. 19
8:45
Újabb károkat okozott a zsarolóvírus: már a mindennapi életünkre is hatással lehet (Blikk)
Fizetős teremgarázsokat bénított meg a WannaCry zsarolóvírus, amelyről még mindig nem tudni biztosan, hogyan terjedt el ilyen gyorsan.
máj. 19
8:48
"Hangokat hallottam" - Megdöbbentő részletek a New York-i gázolóról (ATV)
A csütörtökön a New York-i Times Square közelében a gyalogosok közé hajtó férfi azt mondta a rendőröknek, hogy hangokat hallott, és a halált várta - mondták el pénteken név nélkül nyilatkozó rendőrségi források.
máj. 19
8:54
Trump: Nem játszottam össze az oroszokkal (HírTV)
Boszorkányüldözésnek nevezte Donald Trump az FBI vizsgálatát.
máj. 19
9:06
Nem terrorista volt, de "ölni akart" a New York-i autós (Infostart)
A hasonló esetek miatt világszerte idegesen fogadták a hírt, hogy New York-ban egy autó nagy sebességgel járókelők közé hajtott. Többen megsebesültek és egy ember meghalt. A hatóságok azonban nem beszélnek terrortámadásról.
máj. 19
9:18
Nyitás vagy elszigetelődés: Nagy tétje van az iráni választásnak (ATV)
Új elnököt választanak ma Iránban: a két fő esélyes az újabb négyéves ciklusra pályázó, hivatalban levő Haszan Róháni és a klérus körében nagy befolyással rendelkező, keményvonalas konzervatívként számon tartott Ebrahim Raiszi.
máj. 19
9:21
Pofátlan módon akart biciklit lopni, de csúnyán ráfázott - videó (Blikk)
Alighanem minden idők legpofátlanabb biciklitolvaját vette fel egy autó fedélzeti kamerája.
máj. 19
10:12
Tanácsadói szerint eljött az ideje, hogy Trump ügyvédet fogadjon (444.hu)
Szüksége lesz rá most, hogy a szedán kinevezett független ügyész már azt is vizsgálhatja, hogy az elnök megpróbálta-e akadályozni az igazságszolgáltatást.
máj. 19
10:36
Hibás légzsákok: Kártérítést fizetnek (ATV)
A Toyota három másik autógyárral együtt kártérítés fizetésében állapodott meg a Takata légzsákok cseréje miatt ellenük az Egyesült Államokban indított gyűjtőperben.
máj. 19
10:51
Hajszálra a háborútól? Amerikai repülőre csaptak le kínai vadászgépek, hadihajók vonulnak Japán felé (Blikk)
Közeleg a III. világháború? Az amerikai légierő beszámolója szerint egy WC-135-ös, Constant Phoenix típusú amerikai felderítő repülőgép a nemzetközi légtérben, a nemzetközi jognak megfelelő módon végezte szokásos küldetését, amelynek során mintákat vett a levegőből. Ezzel egy időben két kínai Szu-30-as vadászgép közelítette meg.
máj. 19
11:00
Szijjártó Péter Szergej Lavrovval tárgyalt (444.hu)
Fotó: KKM/MTI/MTVAA magyar és az orosz külügyminiszter az Európa Tanács külügyminiszteri értekezletén, Nicosiában ült asztalhoz. Szijjártó jelezte, Magyarország szeretne egyeztetni a 2021 utáni időszakra vonatkozó esetleges gázszállítási szerződésről, az oroszok nyitottak erre.
máj. 19
11:06
Hiába tüntettek a görögök, újabb megszorítások jönnek (HírTV)
Újabb megszorításokat fogadott el a görög parlament cserébe az újabb nemzetközi hitelért. Röviddel a voksolás előtt tüntetők csaptak össze a rendőröket, akik könnygázzal oszlatták a tömeget.
máj. 19
11:06
A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára bukkantak (ATV)
A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára bukkantak magyar és amerikai csillagászok - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
máj. 19
11:18
Durva lincselések történnek Indiában (ATV)
Meglincseltek legalább hat embert Indiában hamis gyerekrablási váddal - közölték pénteken helyi tisztségviselők.
máj. 19
11:27
Szenzációs felfedezés: új holdat talált egy magyar kutató (Blikk)
Új holdat talált naprendszerünkben egy magyar kutató, ezen ámul most a tudományos világ.
máj. 19
11:29
Siker, vagy sem? Így fogadták Mundruczó új filmjét Cannes-ban (Blikk)
A szerdán kezdődött 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál második napján, azaz csütörtökön mutatták be Mundruczó Kornél újabb filmjét, a Jupiter holdját. Az ítészek szerint zavaros a története, de látványvilága annál szebb.
máj. 19
11:36
Császár még nem tett olyat, mint Akihito (HírTV)
Lemondhat a japán császár, miután a kormány elfogadta az ezt lehetővé tevő törvényjavaslatot.
máj. 19
11:45
Hivatalos: visszavonul a republikánus politikus (Blikk)
Washington - Tekintélyes republikánus törvényhozó jelentette be visszavonulását Washingtonban.
máj. 19
12:03
Titokzatos objektumot találtak magyar csillagászok az űrben (Blikk)
Új holdat talált naprendszerünkben egy magyar kutató, ezen ámul most a tudományos világ.
máj. 19
12:21
Döbbenetes: őrangyalát fotózta le a hétéves beteg kisfiú? - fotó (Blikk)
Texas - A fotós apuka meglepődött, amikor 7 éves Down-szindrómás kisfia egy látványos képet készített egy repülő ablakából, őrangyaláról.
máj. 19
12:23
Villám csapott le az autók mellett, majd hihetetlen jelenségnek lehettek szemtanúi - videó (Blikk)
Kína - Tűzeső zúdult egy forgalmas kínai úton az autókra.
máj. 19
12:48
Fellélegezhet és mégsem a Wikileaks alapítója (Infostart)
A svéd ügyészség pénteken bejelentette, hogy megszünteti a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója, Julian Assange ellen nemi erőszak gyanúja miatt zajló nyomozást.
máj. 19
13:12
Nemi erőszak: Megszüntették a nyomozást Assange ellen (ATV)
A svéd ügyészség pénteken bejelentette, hogy megszünteti a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója, Julian Assange ellen nemi erőszak gyanúja miatt zajló nyomozást.
máj. 19
13:12
Nem kapta meg a biztonsági igazolást a Roszatom Finnországba tervezett atomerőműve (444.hu)
A nagyon-nagyon gyanús finanszírozású projekt miatt már két kormányválság is kirobbant, most pedig még meg is csúszhat a kivitelezése.
máj. 19
13:15
Nemi erőszakkal vádolták - nem nyomoznak tovább a Wikileaks vezetőjével szemben (Blikk)
Befejezte a nemi erőszak miatti vizsgálódását Julian Assange ellen, jelentette be pénteken a svéd ügyészség. Ezzel egy hétéves huzavona érhet véget.
máj. 19
13:24
Megússza a kiadatást Assange (HírTV)
Ejtik a nemi erőszak vádját a WikiLeaks alapítójával szemben, a svéd ügyészség kérésére.
máj. 19
13:48
Putyin: „Az Egyesült Államokban politikai skizofrénia van kialakulóban” (ATV)
Egyre dagad a botrány a Fehér Házban: először Michael Flynn távozott, majd Trump kirúgta James Comey FBI-igazgatót, most pedig már az elnöki kampány orosz befolyásolását vizsgálják.
máj. 19
13:54
Most már lemondhat a japán császár (Infostart)
A japán kormány pénteken elfogadta a császár lemondását lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely engedélyezi, hogy Akihito átadja a krizantémtrónt legidősebb fiának, Naruhitónak.
máj. 19
14:09
Ez Trump hadüzenete Észak-Koreának? (Blikk)
Az amerikai haditengerészet újabb repülőgép-hordozó anyahajója indult útjára a Koreai-félsziget felé. A Ronald Reagan repülőgép-hordozó már a második, amely Észak-Korea partjai felé veszi az irányt.
máj. 19
14:12
Putyin exneje dollármilliókat zsebel be évente egy moszkvai ingatlanból (444.hu)
Amit korábban állami pénzen újítottak fel, és amit most állami bankok bérelnek.
máj. 19
14:54
Fenyegető jelenség az egykori NDK területén (Infostart)
A kelet-német tartományok felkarolásával megbízott berlini kormánytag - egy most készült tanulmányt ismertetve - kijelentette, hogy az egykori NDK-ban tapasztalható szélsőjobboldali megnyilvánulások veszélyeztetik a társadalmi békét és visszavetik a térség gazdasági felzárkózását is. A megbízott szerint a közel fél évszázados kommunista uralom idej
máj. 19
15:00
Több mint félmilliárd dollárt fizettek az autógyárak (HírTV)
Kártérítést fizet négy autógyár a Takata légzsákok cseréje miatt egy, az Egyesült Államokban indított gyűjtőper nyomán.
máj. 19
15:54
Az oroszok szerint amerikai lapok beleavatkoztak az ország belügyeibe, amikor megírták, hogy a választások nem voltak demokratikusak (444.hu)
Ez a válasz arra, hogy az Egyesült Államokban az FSZB-hez köthető hackerek tényleg beleavatkoztak az elnökválasztásba.
máj. 19
16:12
Szaúd-Arábia, Izrael, Vatikán: Megkezdi első hivatalos külföldi körútját Trump (ATV)
Szaúd-Arábiában kezdi meg szombaton Donald Trump amerikai elnök első hivatalos külföldi körútját, amely során felkeresi Izraelt, a Vatikánt, Brüsszelben részt vesz a NATO-csúcson, majd a G7-es országcsoport szicíliai csúcsértekezletén.
máj. 19
16:30
Oroszország szerint az amerikai médiumok beavatkoztak az ország belügyeibe (ATV)
Olyan információkat közvetített az Amerika Hangja, a Szabadság Rádió és a CNN a 2016-os orosz alsóházi parlamenti választások idején, "amelyek kétségbe vonták Oroszország választási rendszerének demokratikus természetét", amivel beavatkoztak az ország belügyeibe - jelentette ki Leonyid Levin, az Állami Duma tájékoztatáspolitikai bizottságának elnök
máj. 19
16:33
Breaking: a levegőben küldött vészjelzést egy utasszállító gép (Blikk)
Egy Párizsból Birminghambe tartó utasszállító repülőgép a levegőben küldött vészjelzést a légiforgalmi irányítóknak.
máj. 19
16:54
Itt a kiskapu: így menthetők meg a fájlok (Infostart)
Francia kutatók találtak egy kiskaput a világon végigsöprő WannaCry zsarolóvírus által zárolt Windows-fájlok megmentésére - közölték a kutatók Frankfurtban.
máj. 19
17:24
Forradalmi megoldás az orvosok megtartására (Infostart)
Jövő évtől adómentességet élveznek az orvosi bérek Romániában, így próbálják meg maradásra ösztönözni az orvosokat - mondta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea.
máj. 19
17:24
27 ezer éves japán emberi csontvázmaradványt találtak (ATV)
Az eddigi legősibb, 27 ezer éves japán emberi csontvázmaradványt találták meg Okinaván egy beomlott barlangban.

Keresés