Egymásra vigyáznak, önvédelmi eszközöket hordanak maguknál, még éjjeli őrszolgálatot is szerveznek a tatabányai hajléktalanok, miután a 15 éves kamasz két sorstársukat agyonverte.
Két lyukkal a szívében született Kevin, az orvosok szerint viszont azért sírt olyan sokat, mert jött a foga – állítják Kissék, akik legkisebb gyermekük születése óta kórházról kórházra járnak.
Fővárosi szintre kúsztak fel az ingatlanárak a Balaton mellett. A legtöbben új építésű nyaralót keresnek - a szakemberek azt mondják, hogy 10-20 millió forinttal nem érdemes partmenti ingatlant keresni, ennyiért csak a tótól 15-20 km-re lehet házat venni.
Leginkább iskolai verekedések, lopás és rongálás miatt kértek segítséget az oktatási intézmények az iskolarendőrtől. A program a legtöbb általános és középiskolában működik. Az iskola rendőrét a pedagógusok, diákok és szülők is kereshetik - közölte Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának kiemelt főreferense
Csobbanás a Balatonba, napfürdőzés a csillogó fehér homokon, aktív pihenés, passzív ejtőzés, koktélozás a napozóstégen és az estétől hajnalba nyúlóan lazulós, táncos éjszakák a csillagos ég alatt.
Két, a legkorszerűbb technológiával felszerelt tűzszerész robotot szerez be a július 14-én kezdődő budapesti vizes-világbajnokságra a Készenléti Rendőrség, az állomány hat tagja pedig különleges kiképzést kap a kezelésükre - írja pénteki számában a Magyar Hírlap az Európai Unió friss közbeszerzési értesítőjére hivatkozva.
A gödi speciális otthon munkatársai úgy érzik, őket tették felelőssé az intézményben uralkodó állapotok miatt, miközben a munkavégzés alapvető feltételeit sem biztosítják számukra. Azt üzenik: szeretik a gyerekeket, és soha nem ártanának nekik. Ugyanakkor elismerik, hogy lenne min változtatni.
Jelenleg 77-en várakoznak szívátültetésre, ráadásul egyre többen vannak rajta ezen a listán az Országos Vérellátó Szolgálat szerint: idén 35 beteg került fel rá.
Ma folytatják a költségvetés általános vitáját a parlamentben és megkezdik annak a javaslatnak a megvitatását is, amely megteremtené nyugdíjas szövetkezeteket létrehozásának lehetőségét.
Mintegy 7 százalékponttal, 40 százalékra csökkent májusra a Fidesz támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében – derül ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából.
Nem arról van szó, hogy nem akar, sokkal inkább arról, hogy ha akarna sem tudna fizetni Budaörs az államnak - ezt Wittinghoff Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy "Soros-jelentésről" van szó. A kormányfő beszélt egy 10 éves gazdasági tervről is, amelyet még 7 éve dolgoztak ki Varga Mihállyal és Matolcsy Györggyel.
Közös fogkefét használtak a gödi speciális otthonban élő fogyatékosok, saját ruháik pedig azért nem voltak, mert az adományként kapott ruhaneműket az ott dolgozók hazavitték.
Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy "Soros-jelentésről" van szó.
Orbán azt mondta, lehangoló, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet „az európai intézményekben dolgozó emberektől”. Pedig a határozatot a nemzetállamok EP-képviselői szavazták meg.
No ilyen se volt még. Az egyik baloldali politikus lesifotókkal akarja lejáratni a másikat. Lengyel Lászlót a közismert baloldali publicistát mindeközben szélhámosnak nevezték. A baloldali belháború a paparazzoképek bevetésével új fejezethez érkezett el.
Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy "Soros-jelentés" elkészítéséről van szó.
Egyetértenek a kormány migrációs politikájával, ezért nem szavazták meg a Magyarországot elmarasztaló EP-határozatot a Jobbik európai parlamenti képviselői.
Székely László ombudsman a jelentésében azt írja, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, az intézmény fenntartójához és az otthon vezetőjéhez fordult.