2017. május 23. kedd

máj. 23
4:15
Újabb részletek a vésztői balesetről - apjuk drogját ették meg a gyerekek (Blikk)
Majdhogynem végzetessé vált öt kiskorú gyermek számára egy egyszerű hétvégi délután a Békés megyei Vésztőn.
máj. 23
5:18
„Gyárfás ezekhez képest úriember volt” Bírósághoz fordul több egyesület (ATV)
Több úszóklub is bírósághoz fordul a Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közgyűlésén tapasztalt formai hibák miatt, tudta meg az atv.hu. Szerintük alapszabállyal ellentétes, hogy az ülésen nem szavaztak a levezető elnök személyéről, és azt is sérelmezik, hogy több napirendi pontot úgy szavaztak meg, hogy a voksoláskor nem volt jelen elegendő számú küld
máj. 23
5:51
Kiderült a lányait megrontó vérfertőző borsodi apa hátborzongató titka (Ripost)
A férfi nem az idén állt először bíróság elé, korábban is elítélték már, szintén gyerek megrontása miatt.
máj. 23
6:03
Fekete-Győr: Újra megtennénk (HírTV)
A Momentum Mozgalom elnöke szerint az origós szembesítésük elérte a célját.
máj. 23
6:39
Viharos és záporos időnk lesz (hirado.hu)
Délelőtt elszórtan, majd délután már több helyen várható zápor, zivatar.
máj. 23
6:45
Habony elveszi Vajna reklámbevételeit (HírTV)
A kaszinóbiztos Rádió 1-e olyan rádiókat kötött magához, amelyek reklámidejét Habony cége értékesíti.
máj. 23
6:51
Elképesztő, mit tett a vésztői apa, 5 gyerek került kórházba miatta (Ripost)
Apjuk kábítószere miatt lettek rosszul a gyerekek.
máj. 23
6:57
Őt gyanúsítják a rendőrök a lezuhant kistarcsai gyermek ügyében (Blikk)
Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök egy 25 éves nőt a Kistarcsán kizuhant hároméves kislány ügyében.
máj. 23
6:59
Korábban is ült már börtönben a gyermekeit erőszakoló apa (Blikk)
Miskolc - Elképesztő, amit a borsodi férfi tett a lányaival.
máj. 23
7:03
Szijjártó: nem vonják vissza a kifogásolt törvényeket (HírTV)
A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy Budapest számít Lengyelország támogatására minden Magyarország elleni szankció megvétózása érdekében.
máj. 23
7:15
Kiderült: ezek a legfontosabbak a munkáltató számára egy pályakezdő felvételekor (Blikk)
A munkaadók szerint a cég hírneve, míg a diákok szerint a versenyképes fizetés a legfontosabb tényező az ideális munkahely kiválasztásakor - írta a Világgazdaság kedden a i Metropolitan Egyetem (Metu) kutatását ismertetve.
máj. 23
7:18
Kiderülhet, mit csináltak az álcázott orosz hírszerzők (Infostart)
Az őszre kiírt másodfokú tárgyalásra akár megismerhetővé is válhat az úgynevezett kémper lényege. A titokgazda felülvizsgálja az ügy titkosítását, és – a személyes adatok kivételével – várhatóan nyilvánosságra kerülhetnek a Gyurcsány-kormány idején az elhárítást megrázó botrány részletei - tudta meg a Magyar Idők.
máj. 23
7:42
Átszabnák a tanári életpályát a pedagógusok (Infostart)
Beleszámítaná 10 év gyakorlat után a gyest és a gyedet is a pedagógusi előmenetelbe a Nemzeti Pedagógus Kar, emellett pedig az intézményvezetői életpályamodell bevezetését is javasolni fogják - mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Péter, a szervezet elnöke.
máj. 23
7:42
Adnom kell borravalót akkor is, ha odadobják elém a kaját? (ATV)
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége kezdeményezi a vendéglátóhelyeken a kötelező szervizdíj bevezetését. Az ötlet egy átfogó javaslatcsomag része, melynek végső célja az ágazatra jellemző alacsony keresetek növelése, és ezzel a munkaerő megtartása, az ágazat fehérítése.
máj. 23
7:51
Elképesztő trükkel loptak el 4 millió forintot egy kocsiból Budaörsön (Blikk)
Közel 4 millió forintot lopott el két férfi egy Budaörsön parkoló kocsiból. A tolvajok pénzfelvétel után követték áldozatukat.
máj. 23
7:53
Hatalmas tűz: az egész városból látni lehetett a szombathelyi gyújtogatás lángjait (Blikk)
Lomtalanításkor felhalmozott szemétkupac lángolt Szombathelyen. Vélhetően valaki szándékosan gyújtotta meg a halmot.
máj. 23
8:03
Paks II. ellen gyűjt aláírást az LMP (HírTV)
Szél Bernadett szerint a Fidesz már régen nem kormányoz, hanem kifolyatja a közös pénzeinket olyan helyekre, amelyekre csak ő lát rá.
máj. 23
8:06
Az Isonzónál szünetelnek a harcok (Alternatív Energia)
Az első felvonás véget ért - Az olaszok kifáradtak a támadásban
máj. 23
8:15
Fideszes politikus cége építette az okoskerítést (HírTV)
A kormánypárt 2014-es polgármesterjelöltjének cége nagyjából 17 milliárdnyi megbízást kapott az államtól. Ez még nem a végösszeg.
máj. 23
8:21
Kistarcsai tragédia: Végleges döntést hozhattak a kizuhant lány szülei (Ripost)
Amióta a hároméves Pannika kiesett az ablakon, a szülők nem jártak a kistarcsai lakásukban. A rendőrség továbbra is nyomozza, mi történt pontosan.
máj. 23
8:21
Szijjártó: Nem vonjuk vissza a kifogásolt törvényeket (HírTV)
A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy Budapest számít Lengyelország támogatására minden Magyarország elleni szankció megvétózásában.
máj. 23
8:24
Áder János részvétét fejezte ki II. Erzsébetnek (Infostart)
Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki II. Erzsébet brit uralkodónak a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merénylet miatt.
máj. 23
8:27
Ezen a területen van a legnagyobb orvoshiány Magyarországon (Blikk)
Magyarország - Hatalmas méreteket ölt az orvoshiány az országban.
máj. 23
8:27
Lukácsi Katalin: A Fidesz nem keresztényi (HírTV)
A Fideszben és a KDNP-ben is vannak olyanok, akik nem értenek egyet a kormányzati kommunikációval.
máj. 23
8:36
Még nem tudni, van-e magyar érintett Manchesterben (Infostart)
Folyamatban van az áldozatok azonosítása, így még nem tudni, van-e magyar érintettje a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merényletnek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
máj. 23
8:45
Áder János részvétét fejezte ki II. Erzsébetnek (hirado.hu)
Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki II. Erzsébet brit uralkodónak a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merénylet miatt.
máj. 23
8:51
Magyar iskolásokra támadtak Calais-nál (HírTV)
A buszuk hátsó szélvédője betört, az egyik oldalsó ablaka pedig kifordult.
máj. 23
9:15
Felülvizsgálják a kémper titkosítását (HírTV)
Ősszel derülhet ki, pontosan mivel vádolják a Gyurcsány-kormány titokminiszterét és az NBH két akkori vezetőjét.
máj. 23
9:18
Szijjártó: Óriási kockázat volt beengedni 1,5 millió bevándorlót (444.hu)
Az elkövetőt még nem azonosították a hatóságok, magyar áldozatról egyelőre nincs információ.
máj. 23
9:39
Látta valaki? Már egy hónapja keresik a 15 éves tinit (Blikk)
Április óta keresik a 15 éves Lencse Dzsesszikát. A rendőrség kéri, aki látta a fiatalt, jelezze.
máj. 23
9:57
Hatalmas lángok csaptak fel Tatabánya határában (Blikk)
Közel háromszáz négyzetméteren gyulladt ki az összehordott szemét Tatabánya határában. A tűzoltók próbálják megfékezni a lángokat.
máj. 23
9:57
Megint lesz Keresztény Sziget (hirado.hu)
Az ÉRME Hálózat és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége idén harmadik alkalommal rendezi meg a Keresztény Szigetet, május 27-én a Margit-szigeti Napközis Tábor területén.
máj. 23
10:27
Beütött a nyár, nagy a forgalom a kórházakban (Ripost)
Veszélyben a szívbetegek, a magas vérnyomással küzdők és a frontérzékenyek.
máj. 23
10:30
Lukácsi Katalin, kilépett KDNP-s: A Fidesz nem keresztényi (444.hu)
A megbélyegző politikát folytató kormány csak keresztény köntöst visel.
máj. 23
10:33
CEU-törvény: Nem fordul az Ab-hez az alapjogok biztosa (HírTV)
Székely László ugyanakkor kiemelte, a CEU-t érintő felsőoktatási módosítás ügyében az országgyűlési pártok egynegyede már eljuttatta beadványát az Alkotmánybíróságnak.
máj. 23
10:51
Elveszítheti a lakását a tiszaújvárosi nő, akinek tésztagép szakította le a karját (Blikk)
Egy tésztagép szakította le a kezét egy tiszaújvárosi asszonynak. Beáta most azért harcol, hogy veszítse el lakását.
máj. 23
10:51
A miniszterelnök részvétét fejezte ki az Egyesült Királyságnak (hirado.hu)
A manchesteri terrortámadás kapcsán Orbán Viktor levélben fejezte ki részvétét Theresa May brit kormányfőnek.
máj. 23
10:54
Orbán: Magyarország akkor lehet a jövő nyertese, ha tudományos kutatóközpontok egész sorát hozza létre (444.hu)
A CEU-t ellehetetlenítő kormány miniszterelnöke a szegedi lézerközpont avatóján beszélt a kutatás-fejlesztés fontosságáról.
máj. 23
11:09
Újra oltanak a bárányhimlő ellen Makón (Blikk)
Csak az érintett gyerekek harmada kapta meg tavaly a bárányhimlő elleni ingyenes védőoltást, így most újra oltani kezdenek Makón.
máj. 23
11:09
Több kilométeres a kocsisor az M7-esen (hirado.hu)
Útjavítás miatt mintegy tíz kilométeres kocsisor alakult ki délelőtt az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon, Székesfehérvár közelében.
máj. 23
11:15
Sport a téma a parlamenti kulturális bizottságban (HírTV)
Szabó Tünde sportállamtitkárt, illetve a vizes világbajnokság szervezőit is meghallgatják.
máj. 23
11:18
Terrortámadás: A Fidesz megrendült és Brüsszelt okolja (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a manchesteri terrortámadás rámutat arra, hogy az európai vezetők - érthetetlen módon - még mindig nem veszik észre, mi folyik a kontinensen. Még hány ártatlan embernek kell meghalnia, hogy az európai vezetők elgondolkodjanak az idevezető bevándorlási politikájukon? - tette fel a kérdést Kósa Lajos keddi budapesti s
máj. 23
11:24
Orbán Viktor is részvétét fejezte ki Maynek (Infostart)
A manchesteri terrortámadás kapcsán Orbán Viktor levélben fejezte ki részvétét Theresa May brit kormányfőnek - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
máj. 23
11:27
Orbán: A jövő Magyarországáért végzett munka a legjelentősebb (hirado.hu)
Az ELI-APLS Lézeres Kutatóközpont megnyitóján tartott beszédében Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a jövő Magyarországáért végzett munka az egyik legjelentősebb, ami ezzel a központtal kielégítheti a magyar tudományos életet.
máj. 23
11:27
Habony tévéjében brüsszelezett Orbán (HírTV)
A négy évvel ezelőtti Tavares-jelentéshez hasonlította a CEU-törvényt és az új civil törvény tervezetét elítélő európai parlamenti határozatot.
máj. 23
11:29
Kósa: Hányan halnak még meg, hogy Brüsszel változtasson bevándorláspolitikáján (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a manchesteri terrortámadás rámutat arra, hogy az európai vezetők - érthetetlen módon - még mindig nem veszik észre, mi folyik a kontinensen.
máj. 23
11:31
Világháborús bombát találtak a ferihegyi repülőtérnél (hirado.hu)
Újabb világháborús bomba került elő a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér közelében, a 2-es terminálra vezető utakat lezárják - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje kedd délelőtt az MTI-vel.
máj. 23
11:33
Ungár: Nem lesz MSZP–LMP együttműködés (HírTV)
Az LMP-s politikus leszögezte: csak szakpolitikai egyeztetéseket folytat a két párt.
máj. 23
11:39
A sport a téma a parlamenti kulturális bizottságban (HírTV)
Szabó Tünde sportállamtitkárt, illetve a vizes világbajnokság szervezőit is meghallgatják.
máj. 23
11:42
Ahogy a Fidesznek Brüsszel, úgy Gyurcsánynak Gyurcsány jutott eszébe a manchesteri merényletről (444.hu)
A támadás apropóján kirakott posztjából megtudhatjuk például, hogy általában mélyen alszik.

Keresés