Megtagadta a Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő által benyújtott, a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos iratok és költségvetési számítások titkosításának feloldásáról szóló népszavazási kérdések hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén.
A brit sajtó szerint az al-Kaidával is kapcsolatba hozható a manchesteri robbantó, Salman Abedi letartóztatott apja. A Daily Mail által közöltek szerint a szintén letartóztatott testvére, Hashem kapcsolatban állhatott az Iszlám Állammal.
Inkább komédiába, mint akciófilmbe illő üldözést videóztak le Japánban, amikor ékszer tolvajt vett üldözőbe egy járőr. A nehézkes kergetőzés végén a rabló összerogyott, magával rántva a rendőrt. Végül egymáson fekve várták meg az erősítést.
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász mozgalom csütörtökön kivégzett három palesztint, akit a radikális szervezet egyik magas rangú parancsnokának a maggyilkolásával vádoltak.
Autóba rejtett pokolgép robbant Athénban. Lucas Papademos volt miniszterelnök és sofőrje megsérült – közölte az Euronews. A BBC úgy tudja, hogy a politikus autójában robbant a bomba.
A korábbi görög miniszterelnök, Lucas Papademos megsérült az autóját vezető sofőrrel együtt, amikor a híradások szerint az autójukba rejtett bomba működésbe lépett.
Rendkívül aggasztó a bizalmas információk kiszivárogtatása a sajtónak, a tetteseket felelősségre kell vonni – írta közleményében Donald Trump amerikai elnök csütörtökön, miután a brit hatóságok bejelentették, hogy leállítják a manchesteri terrortámadás vizsgálata során begyűjtött értesülések megosztását az amerikai szolgálatokkal, ugyanis ezek rend
A héten a német Spiegel az Iszlám Állam elleni harc olyan részleteit mutatta be, amiket a világ eddig nem látott, és nem is akart látni. Így kegyetlenkednek a Nyugat biztonságáért harcoló iraki katonák.
Rendkívül aggasztó a bizalmas információk kiszivárogtatása a sajtónak, a tetteseket felelősségre kell vonni - írta közleményében Donald Trump amerikai elnök csütörtökön, miután a brit hatóságok bejelentették, hogy leállítják a manchesteri terrortámadás vizsgálata során begyűjtött értesülések megosztását az amerikai szolgálatokkal, ugyanis ezek rend
A NATO sosem mond le a terrorizmus legyőzéséről, az elkövetők – akiket ki kell vonni a társadalomból – vesztesei ennek a harcnak – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Brüsszelben NATO-tagállamok csúcstalálkozóján csütörtökön.
Legalább 18 ember életét vesztette és sokan megsebesültek tálib harcosok támadásaiban a dél-afgán Kandahár és Hilmend tartományok, valamint az észak-afgán Kunduz tartomány területén - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) tiltakozik a Németországban hatályba lépett intézkedés ellen, amely szerint május 25-től kezdve bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a heti 45 órás pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti – közölte az MKFE csütörtökön az MTI-vel.
"Bosszúvágy" hajtotta Salman Abedit, a hétfő éjjeli véres manchesteri robbantás elkövetőjét, miután egy líbiai származású barátját ebben az angliai városban ölték meg 2016-ban - közölte az AFP francia hírügynökséggel a család egyik barátja.
Szigorított biztonsági intézkedések mellett ünnepelték szerdán Jeruzsálemben a város újraegyesítésének 50. évfordulóját. Izrael az 1967-ben vívott hatnapos háborúban foglalta vissza Jeruzsálem keleti részét, újraegyesítve a várost. Az izraeliek erre minden évben megemlékeznek az események zsidó naptár szerinti évfordulóján. Részletek a videóban.
A földközi-tengeri útvonalon keresztül Európába eljutni szándékozó mintegy 2300 menekültet mentett ki, és két ember holttestét hozta felszínre a Földközi-tengerből az olasz parti őrség csütörtökön.
Letartóztattak egy texasi férfit, miután kiderült, hogy molesztálta kilencéves rokonát. A bűncselekmény azután derült ki, hogy az érintett kislány az iskolában pornót nézett. Ugyanis abból szerette volna kideríteni, hogy mit és miért tett vele a férfi.
Donald Trump amerikai elnök teljes mértékben elkötelezett a NATO mellett, ugyanakkor világos üzenetet küldött a tagállamoknak a védelmi kiadásokra vállalt kötelezettségeik teljesítésére – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, a katonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.
A Manchester City és a Manchester United labdarúgócsapata közösen egymillió fontot (356 millió forint) ajánlott fel a városukban történt robbantásos merénylet áldozatainak megsegítésére.
Rövid szüneteltetés után, csütörtök este helyreállt a teljes körű információcsere a brit és az amerikai titkosszolgálatok között, miután a brit hatóságok biztosítékokat kaptak Washingtontól arra, hogy az amerikai partnerszervezetek fellépnek a kiszivárogtatások ellen.
Kiszivárgott a Facebook titkos szabálykönyve, amely többek között tartalmazza az erőszakos vagy pornográf tartalmakról szóló irányelveket. A közösségi oldal vezetői szerint a felhasználók sokszínű kultúrája miatt nehéz megmondani, mi illik az oldalra és mi nem.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből.
Rövid szüneteltetés után, csütörtök este helyreállt a teljes körű információcsere a brit és az amerikai titkosszolgálatok között, miután a brit hatóságok biztosítékokat kaptak Washingtontól arra, hogy az amerikai partnerszervezetek fellépnek a kiszivárogtatások ellen.
A NATO tagországainak vezetői brüsszeli csúcstalálkozójuk alkalmával megegyeztek abban, hogy az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz. A tanácskozáson első ízben vett részt Donald Trump amerikai, valamint Emmanuel Macron francia elnök.
A NATO is csatlakozik az Iszlám Állam (ISIS) elleni nemzetközi koalícióhoz, jelentette be tegnap Jens Soltenberg, a szervezet főtitkára a tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján. Emlékeztetett, hogy a 28 szövetséges már egy ideje külön-külön is részt vesz a dzsihadisták elleni műveletekben.
A terrorizmus elleni harc, a gazdaság fenntarthatósága és az innováció lesz a G7 országok pénteken kezdődő, kétnapos szicíliai csúcstalálkozójának központi témája.
Washington - A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből. Kushner Donald Trump kedvenc lányának, Ivankának a férje, ő maga pedig az egyik legbizalmasabb tanácsadója az elnöknek, még az első külföldi turnéjára is elkí
Legalább 35 civil meghalt az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásaiban csütörtökön egy, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai városban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Donald Trump szerint nem tisztességes az amerikai adófizetőkkel szemben, hogy a NATO-tagországok többsége nem költ annyit a védelmi kiadásokra, mint amennyit megígért. Az amerikai elnök ezt Brüsszelben mondta, ahol részt vett az észak-atlanti szövetség tagországainak csúcstalálkozóján.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből.