A szicíliai tavasz is kevés volt hozzá, hogy az egyetértés meleg légkörét hozza el Taorminába, ahol tegnap kezdődött meg a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő G7 országcsoport kétnapos csúcsértekezlete. A németek több ponton szembekerültek Donald Trump amerikai elnökkel, aki a csúcs után dönthet arról is, kivonul-e országa a 2015-ös globális éghajl
Legalább 18 ember életét oltotta ki egy öngyilkos merénylő a kelet-afganisztáni Hoszt városában szombaton, a muzulmán böjti időszak, a ramadán első napján - közölték a helyi illetékesek.
Az iraki kormányerők megindították szombaton a támadást az Iszlám Állam (IÁ) kezén lévő utolsó moszuli városrész visszafoglalására - közölte szombaton a dzsihadisták elleni harcok közös hadműveleti parancsnoksága.
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök azt mondta az Iszlám Állam ellen harcoló katonáinak, hogy az még belefér, ha megerőszakolnak három nőt, azért ő állja a felelősséget. Egyéb erőszakoskodásért viszont ő maga zárja őket börtönbe.
Hiába utasította el 2000-ben Dánia népszavazáson az euró bevezetését, az Európai Bizottság (EB) most rákényszerítheti Koppenhágát, hogy 2025-ig a közös valutára cserélje a koronát. Sőt nem csak a dánokat fenyegeti ez „veszély”, így járhat az összes többi, még nemzeti valutát használó tagállam, azaz Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország,
Az afrikai kontinens közelségét és jelentőségét hangsúlyozta Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök szombaton a hét iparilag legfejlettebb ország csúcstalálkozójának második napján a szicíliai Taorminában. A városba megérkeztek a nemzetközi humanitárius és környezetvédelmi szervezetek aktivistái is, hogy tüntessenek a G7-ek ellen.
Csökkentették szombaton a nagy-britanniai terrorkészültséget a manchesteri robbantás után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről. Az intézkedés azt jelenti, hogy az elhárító szolgálatok már nem tartanak azonnali újabb merénylettől.
Az afrikai kontinens közelségét és jelentőségét hangsúlyozta Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök szombaton a hét iparilag legfejlettebb ország csúcstalálkozójának második napján a szicíliai Taorminában. A városba megérkeztek a nemzetközi humanitárius és környezetvédelmi szervezetek aktivistái is, hogy tüntessenek a G7-ek ellen.
A magyar-ukrán közös területfejlesztést elősegíteni hivatott együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) és a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) szombaton Ungváron, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) üléstermében tartott fórum alkalmából.
Csökkentették a nagy-britanniai terrorkészültséget a hétfő éjjeli manchesteri robbantásos merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről. Ez azt jelenti, hogy az elhárító szolgálatok már nem tartanak azonnali újabb merénylettől.
Összes Londonból induló járatát törölte szombat délután a British Airways légitársaság, miután a cég számítógépes hálózatának hibája súlyos fennakadásokat okozott az utasforgalomban.
Összes Londonból induló járatát törölte szombat délután a British Airways légitársaság, miután a cég számítógépes hálózatának hibája súlyos fennakadásokat okozott az utasforgalomban.
Összes Londonból induló járatát törölte szombat délután a British Airways légitársaság, miután a cég számítógépes hálózatának hibája súlyos fennakadásokat okozott az utasforgalomban.
Angela Merkel német kancellár szombati közlése szerint „nagyon nem kielégítően” zajlott a párizsi klímaegyezmény alkalmazását érintő vita a világ hét iparilag legfejlettebb országának szicíliai csúcstalálkozóján.
Veszélyben van a végítéletnapi magraktár, ami a világ legértékesebb magvait tartalmazza. A Spitzbergák Nemzetközi Magbunker lényege, hogy egy világkatasztrófa után biztosítsa az emberiség élelmét. Azonban az Északi-sarkkörön lévő raktár most veszélybe került. A globális felmelegedés következtében ugyanis folyamatosan nő a hőmérséklet a területen, a
Újabb pofont kaptak a liberális értékek képviselői Bangladesben: a muszlim többségű ország konzervatívjai sikeresen eltávolíttatták Themisz görög istennő szobrát a legfelsőbb bíróság épülete elől, mert szerintük az szembement az iszlám nézeteivel.
Egy nagyon siető autós megpróbálta letolni a belső sávból „ellenfelét”: nem bírta sokáig a várakozást, végül jobbról előzött, majd leszorította a lassabb sofőrt, és rátámadt.
A migránsok jogainak elismerésével együtt az államok saját határaik ellenőrzéséhez való szuverén jogát is hangsúlyozza a G7-csoport taorminai csúcstalálkozójának szombati zárónyilatkozata, amelyből kiderül, hogy a párizsi klímaegyezmény kérdésében megállapodás nélkül zárult a csúcs.
Elég a migrációból, állítsuk meg az inváziót jelszóval vonultak fel tünteők Milánóban, a szintén észak-olaszországi Bolognában viszont a migránsok befogadása mellett demonstráltak szombaton a G7-es csúcstalálkozó zárásával egy időben, miután egy nap alatt mintegy kétezer embert mentettek ki a Földközi-tengeren, Líbia és Olaszország partjai között.
Korábbi közlésével szemben valamennyi, a londoni Heathrow és Gatwick repülőtérről induló szombati járatát törölte a British Airways brit légitársaság a cég globális számítógépes hálózatának hibája miatt.