Érzékelhetően csökkent a kormányzó brit Konzervatív Párt korábban jelentős támogatottsági előnye az előre hozott parlamenti választások előtt nem egészen három héttel.
A Szentszék feltételeket szabott Donald Trump amerikai elnök szerdai vatikáni látogatásához, hogy a találkozó Ferenc pápa akarata szerint a lehető legegyszerűbb legyen.
A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban - jelentette ki a dpa hírügynökségnek adott interjúban a Daimler fejlesztési igazgatója.
Az amerikai elnök azt kérte a muzulmán országoktól, hogy alkossanak koalíciót Amerikával a Közel-Keleten a terrorizmus minden formájának "eltiprása" céljával.
Az amerikai elnök azt kérte vasárnap a muzulmán országoktól, hogy alkossanak koalíciót Amerikával a Közel-Keleten a terrorizmus minden formájának "eltiprása" céljával.
A svájci szavazók többsége támogatja a kormánynak azt a tervét, hogy az ország mondjon le az atomerőműveiről, és térjen át a megújuló energiaforrások használatára - derült ki a vasárnapi népszavazás eredményéből.
Angela Merkel kancellárnak és Németországnak kell viselnie annak következményeit, hogy beengedték a migránsokat, és ezzel egész Európára rászabadították a bevándorlási hullámot – mondta a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság párt elnöke egy tévéinterjúban.
Nem akárki photobombolt egy vancouveri érettségi bálon: Justin Trudeau kanadai miniszterelnök egy halom kiöltözött végzős diák mögött kocogott a vancouveri parton, de természetesen kiszúrták.
Az amerikai elnök azt kérte vasárnap a muzulmán országoktól, hogy alkossanak koalíciót Amerikával a Közel-Keleten a terrorizmus minden formájának "eltiprása" céljával.
Önkényesek, igazságtalanok és politikailag motiváltak a tavaly nyári, sikertelen puccskísérletet követő tömeges elbocsátások Törökországban - állapítja meg hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.
Milyen álláspontot foglalhat el a keresztény vallású hívő az új népvándorlásnak nevezett tömeges európai bevándorlással kapcsolatban? A téma sokakat foglalkoztat, még ha kevesen is vállalják nézeteiket nyilvánosan.
A horvát pártok mindegyike győzelemként értékelte a helyhatósági választások eredményét - derült ki a pártok elnökeinek nyilatkozataiból a választások éjszakáján.
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával - jelentette hétfő hajnalban a kommunista diktatúra állami hírügynöksége.
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával - jelentette hétfő hajnalban a hadikommunista diktatúra állami hírügynöksége. Phenjan később azt állította, hogy a szóban forgó rakéta a teszt alapján kész a hadrendbe állításra és a tömeggyártásra.
A kínai kormány módszeresen felszámolta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) az ázsiai országban végzett kémkedési tevékenységét 2010 és 2012 között, amikor is a hivatal mintegy húsz informátorát végezték ki vagy vették őrizetbe – írta szombati számában a The New York Times.
Mindaddig szükségállapot lesz Törökországban, amíg el nem jön a béke és a jólét, jelentette be. Vagyis akár 2019-ig, az elnöknek rendkívüli hatalmat adó új alkotmány életbe lépéséig rendeletekkel kormányozhat.
Élesen bírálta Donald Trump elnök szaúd-arábiai kijelentéseit és az általa kötött megállapodásokat vasárnap éjjel a közösségi médiában Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.
A svájci szavazók többsége támogatja a kormánynak azt a tervét, hogy az ország mondjon le az atomerőműveiről, és térjen át a megújuló energiaforrások használatára - derült ki a vasárnapi népszavazás eredményéből.
Berlinben komoly várakozással tekintenek az amerikai elnök első európai tárgyalásai elé. A kormánypártok vezetői azt várják a kancellártól, hogy határozottan álljon ki mind Németország, mind pedig az Európai Unió érdekeinek védelmében. Angela Merkel a héten kétszer is találkozik Donald Trumppal, előbb a NAT0 brüsszeli csúcsértekezletén, majd pedig
Tíz évvel ezelőtt vásárolta az osztrák légierő azokat az Eurofighter vadászgépeket, amelyekről most kiderült, hogy az amerikaiak jóváhagyása nélkül használhatatlanok.
Közel 460 milliárd dolláros üzletet kötött Donald Trump Szaud-Arábiában. Az Egyesült Államok főként fegyvereket adott el egyik legfontosabb közel-keleti partnerének. A megállapodás részleteit az amerikai elnök veje, Jared Kushner dolgozta ki a szaúdi királyi ház illetékeseivel. A washingtoni külügyminiszter szerint az üzlettel ellensúlyozni akarják
Pokolgép robbant a thaiföldi főváros, Bangkok egyik kórházában hétfőn, a támadásban 24-en könnyebben megsebesültek - mondta el Szanszern Kaevkamnerd kormányszóvivő.
Ez akkora badarság, hogy még kommentárra sem érdemes – jegyezte meg a minap az orosz elnöki szóvivő, amikor arról kérdezték: valóban átadott-e titkos információkat az amerikai elnök az orosz külügyminiszternek. Ez a badarság azonban kezd veszélyessé válni nemcsak a Fehér Ház lakójára, hanem az egész világra nézve is.
Pokolgép robbant a thaiföldi főváros, Bangkok egyik kórházában hétfőn, a támadásban 24-en könnyebben megsebesültek - mondta el Szanszern Kaevkamnerd kormányszóvivő.