A vasútforgalmat akadályozó figyelmeztető sztrájkot tart hétfő reggel 5 órától 9 óráig a német vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG).
Cáfolta Theresa May miniszterelnök hivatala és a brexit-ügyi miniszter is vasárnap azt a sajtóértesülést, hogy a londoni kormány elhalasztja a kedd estére kitűzött alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodásról, és a kormányfő megpróbál módosításokat elérni az egyezményben a jövő heti évzáró EU
A kínai külügyminisztérium vasárnap bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, Terry Branstadet, hogy tiltakozzon a Huawei kínai távközlési óriásvállalat globális pénzügyi igazgatójának kanadai letartóztatása ellen. Kína egyúttal felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a Meng Van-csou ellen kiadott elfogatóparancsot.
A szlovákiai felnőtt lakosságnak közel a fele 250, 36 százaléka pedig 100 és 250 euró közötti összeget szán az ajándékvásárlásra. Egy felmérés szerint az alsó tagozatos gyermekek legnagyobb vágyálma a mobiltelefon, a felsősök – akiknek vélhetően már van okostelefonjuk – inkább márkás ruházatnak vagy készpénznek örülnének.
Huszonötezer embert telepítettek ki ideiglenesen otthonából vasárnap reggel Police északnyugat-lengyelországi városban egy 250 kilogrammos, a második világháborús bomba miatt - közölte a lengyel média.
Cáfolta Theresa May miniszterelnök hivatala és a Brexit-ügyi miniszter is vasárnap azt a sajtóértesülést, hogy a londoni kormány elhalasztja a kedd estére kitűzött alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodásról, és a kormányfő megpróbál módosításokat elérni az egyezményben a jövő heti évzáró EU
Agyontaposták egymást a menekülő tizenévesek az adriai kikötővároshoz közeli egyik éjszakai szórakozóhelyen, amikor valaki szúrós szagú gázt permetezett a levegőbe. Három lány és két fiú halt meg, valamint egy anyuka, aki azért kísérte el lányát a szórakozóhelyre, hogy ne essen baja – a kifelé menekülő tömeg őt is agyonnyomta.
A Donald Trump volt ügyvédje, Michael Cohen elleni ügyészségi dokumentumok arra engednek következtetni, hogy bizonyítékok vannak az amerikai elnök ellen is - fejtette ki a Trump egyik bizalmasaként ismert Chris Christie, New Jersey volt republikánus kormányzója.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke vázolta, hogy miként képzeli el a vezetése alatt álló párt és a berlini kormánykoalíció viszonyát. Annegret Kramp-Karrenbauer hangsúlyozta, erősíteni akarja pártja szerepét a kormány döntéseiben. Az új pártelnök csaknem önálló kormányprogrammal állt elő, amelynek megvalósításához azonban nélkülözhetetlen a
Oroszország lépett elő a világ második legnagyobb fegyvergyártójává az Egyesült Államok után - állapította meg hétfőn közzétett éves jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő zavargások miatt 1929 előállítás történt és 1709-en kerültek őrizetbe, közülük több mint ezren Párizsban, ami kivételesen magas szám - derül ki a belügyminisztérium által vasárnap közzétett végleges adatokból.
Bemutatták a londoni holokauszt-emlékmű terveit és határozat született arról, hogy a jóformán utca hosszúságú bronzkompozíció közvetlenül a Parlament neogótikus épülete mellett kapjon helyet. A park megszüntetése miatt sokan tiltakoznak.
Brutális hóvihar pusztít az Egyesült Államok délkeleti vidékein dúló hóviharok következtében mintegy 380 ezren maradtak áramszolgáltatás nélkül. A hófúvások miatt több mint kétezer légi járatot töröltek.
Oroszország lépett elő a világ második legnagyobb fegyvergyártójává az Egyesült Államok után - állapította meg hétfőn közzétett éves jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
Korrupció elleni háborút hirdettek hétfőn Észak-Koreában: az állampárt lapja, a Rodong Szinmun vezércikkében "kérlelhetetlen harcra" szólított azok ellen - függetlenül a beosztásuktól -, akik korrupcióba keveredtek.
Gyúlékony folyadékot locsolt magára, és saját autójában felgyújtotta magát hétfőn egy dél-koreai taxis a szöuli parlament épülete előtt, hogy így tiltakozzon egy közösségi taxiszolgáltató piacra lépése ellen.
Az Egyesült Királyság szabadon és egyoldalúan visszavonhatja az európai uniós tagságának megszüntetésére vonatkozó szándékának korábbi bejelentését - közölte döntését az Európai Unió Bírósága hétfőn.
Angela Merkel politikája népszerűtlen volt, ezért nem jó, ha utódja, a pénteken megválasztott Annegret Kramp-Karrenbauer azt folytatja - véli Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet ügyvezető igazgatója.
Amíg nem lép hatályba a kilépési megállapodás, addig bármikor dönthet úgy az Egyesült Királyság, hogy mégis az unióban marad az Európai Unió Bírósága szerint.