Az izraeli hadsereg bejelentette kedden, hogy felkutatja és felszámolja azokat az alagutakat, amelyeket a Hezbollah libanoni síita szervezet fúrt a határ alatt, hogy rajtuk keresztül hajtson végre támadásokat Izrael ellen.
Luka Modric, a Real Madrid horvát labdarúgója nyerte el 2018-ban a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.
Romániának hallatnia kell a hangját az Európai Unióban, úgy, ahogyan Olaszország, Lengyelország, Magyarország vagy Csehország teszi – fogalmazott Darius Valcov.
Édouard Philippe francia miniszterelnök kedden be fogja jelenteni az üzemanyagadó emelésének befagyasztását, engedve a sárgamellényes mozgalom követelésének - jelezték kormányzati források az AFP francia hírügynökségnek.
Bolondnak nevezte Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó hétfőn Donald Trump amerikai elnököt, amiért kilépett a párizsi klímavédelmi egyezményből.
A kormányfő kedd reggel a Köztársaság Lendületben parlamenti frakcióülésén jelenti be a döntéseket, amelyek a kabinet előző este hozott Emmanuel Macron francia elnökkel egyetértésben.
Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökország-szerte 130 ember, köztük 34 aktív szolgálatos katona és 96 civil ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentették török hírügynökségek.
„A legdemokratikusabb irányvonalat valljuk: először a parlamentnek kell nyilatkoznia a kérdésben, a kormány csak utána dönthet az ENSZ migrációs csomagjáról” – mondta Matteo Salvini.
Édouard Philippe francia miniszterelnök kedden bejelentette az üzemanyagadó emelésének befagyasztását, engedve a sárgamellényes mozgalom követelésének - írja a BBC.
Édouard Philippe francia kormányfő bejelentette az üzemanyagadó befagyasztását a Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a Demokrata Mozgalom (MoDem) parlamenti frakcióülésén, eleget téve ezzel a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének - erősítették meg az ülés résztvevői az AFP francia hírügynökségnek.
A román nemzeti ünnepről a dpa „Románia Erdély bekebelezésének századik évfordulóját ünnepli” címmel adott ki háttéranyagot, amelynek címsorában „korábbi magyar tartományként” említi Erdélyt.
Az Európai Unió Szerződése lehetővé teszi az EU-ból való kilépés szándékáról szóló bejelentés egyoldalú visszavonását. Ez a lehetőség mindaddig fennáll, amíg a kilépési megállapodás hivatalosan nem lépett hatályba - - ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Hétfőn már közlekedtek hajók a Kercsi-szoroson át mindkét irányba. Az orosz fél továbbra is megállítja a hajókat, átvizsgálja azokat, mint korábban, de részlegesen helyreállt a közlekedés.
A fasisztopopulista kormányban az Öt Csillag kapta az egészségügyi tárcát. Az az Öt csillag, ami pár éve még kamu rákterápiáért kampányolt, idén pedig a kötelező védőoltások ellen, mígnem kitört a járvány.
Telnek a napok, egyre közelebb kerül december 11-e, amikor a brit parlamentben európai fontosságú szavazásra kerül sor: a Képviselőház dönt Theresa May miniszterelnök brexit tervezetének elfogadásáról vagy elvetéséről.
Ugyan a gázolaj adójának emelése robbantotta ki a tüntetéseket, a Corvinus docense szerint a frusztráció igazi oka, hogy rosszabbul élnek az emberek, mint korábban.
Legalább százmillió felhasználó személyes adatait lopták el hekkerek a tudás- és ismeretcserét elősegítő Quora közösségi portálról - közölte kedden a CNN hírtelevízió.
Már kitűzték az elnökválasztás időpontját, de elnézve a hadiállapotot és a belpolitikai felfordulást, nem lehet mérget venni arra, hogy 2019. március 31-én valóban az urnákhoz járulhatnak a szavazók.
Bár a legtöbb szavazatot a Spanyol Szocialista Munkáspárt kapta, a szocialista bástyaként emlegetett autonóm közösséget 36 éve irányító erő jelentősen vesztett népszerűségéből.
Egy két kerületnyi, dimbes-dombos bécsi kórházingatlant tesz alkalmassá a CEU arra, hogy a 2019-től Budapesten lehetetlenné váló képzéseinek helye legyen. A fél világ reagált már.
Európa legdrágább, 2,3 millió eurós karácsonyfáját állították fel Münchenben: a Pro Aurum müncheni aranykereskedő 2018 darab egyunciás aranyérméből állította össze.
Menesztette az olasz kormány teljes orvosi tanácsadó testületét az olasz egészségügyi miniszter. A háttérben az áll, hogy a tárcát vezető Öt Csillag Mozgalom ellenzi a kötelező védőoltásokat, viszont támogatja az alternatív gyógymódokat.
Spanyolország területét csaknem 53 ezren érték el a Földközi-tenger felől, ami 165 százalékos növekedés jelent a tavaly november végi mintegy 20 ezerhez képest.
A CEU Bécsbe költözése kapcsán rengeteg nyilatkozat látott már napvilágot, magának az egyetemnek a bejelentésétől kezdve az USA külügyminisztériumának megszólalásáig. A magyar kormány álláspontja, hogy a CEU „úgy megy, hogy marad”, mert több szak is Budapesten működik tovább. Az osztrákok örülnek, az amerikaiak veszteségről beszélnek. És megszólalt