2018. április 27. péntek

ápr. 27
20:21
Botrány egy német menekültügyi hivatalban (Infostart)
Berlinben a belügyminisztérium parlamenti államtitkára elismerte, hogy újabb rendellenességek történtek a menedékjog megadása terén. Elmondta azt is, hogy a 2013 és 2017 között történt visszaélések következtében közel ötezer menedékjog iránti kérelem teljesítését felül fogják vizsgálni.
ápr. 27
20:27
Történelmi pillanat! Kézfogás a két Korea határán – fotók (Blikk)
Phenjan – Néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, ám most – sokak kétkedése ellenére – megvalósult az áttörés: a két Korea határán személyesen találkozott Kim Dzsong Un (34), Észak-Korea vezetője és Mun Dzse In (65) dél-koreai elnök.
ápr. 27
20:27
Potápi Árpád János: a Jókai színház menedék otthon és találkozóhely a felvidéki magyarságnak (USAracing)
Kiemelte: a komáromi magyar színháznak kezdettől fogva nagyobb szerepe volt, mint a nézők és a színészek összekötése.
ápr. 27
20:45
Putyin új világatlaszt akar (ATV)
Olyan új világatlasz megalkotását indítványozta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amelyen helyreállítanák az eredetileg orosz felfedezők által adott, de utóbb megváltoztatott helyneveket.
ápr. 27
20:45
Trump és Merkel bátorítónak nevezte a két koreai vezető találkozását (hirado.hu)
Donald Trump óvott attól, hogy Iránnak atomfegyvere legyen.
ápr. 27
20:45
Olasz lap: a magyar miniszterelnök a fejlődés egyetlen útját Európában látja (USAracing)
Alessandro Stricca véleménye szerint Orbán Viktor a róla kialakított képhez képest sokkal Európa-pártibb politikus, akinek nem tetszik az EU jelenlegi felépítése, ezért meg akarja reformálni azt.
ápr. 27
20:47
Stoltenberg: A NATO kapui nyitva állnak a csatlakozni szándékozó országok előtt (hirado.hu)
A NATO kapui továbbra is nyitva állnak a csatlakozni szándékozó országok előtt – emelte ki Jens Stoltenberg főtitkár az észak-atlanti szövetség pénteki külügyminiszteri találkozóját követően.
ápr. 27
20:57
Életbe lépett az alkoholtilalom Bécs egyik központi részén (hirado.hu)
Abban bízik a rendőrség és a városvezetés, hogy ha nem lehet inni, akkor kevesebb lesz a balhé.
ápr. 27
20:57
Trump felbátorodott a két Korea találkozóján (ATV)
Az Angela Merkellel tartott közös sajtóértekezletén Donald Trump amerikai elnök bátorítóak nevezte Észak- és Dél-Korea vezetőjének pénteki találkozóját és egyúttal arra figyelmeztetett, hogy Iránnak nem szabad atomfegyverhez jutnia.
ápr. 27
20:57
Eszement erdőirtás Belgiumban – „ligetvédők” kerestetnek (USAracing)
Az elmúlt években számos erdőrészeket vágtak ki az Európai Unió szíveként szolgáló liberális országban csak azért, mert azokban útban Nagy-Britannia felé haladó illegális migránsok rejtőzködtek.
ápr. 27
21:09
Továbbra is ismeretlen a brémai tömeges menekültügyi visszaélés fő gyanúsítottjának indítéka (USAracing)
A Der Spiegel péntek este kiadott számában közölt beszámoló szerint 2016 januárja óta sokasodtak az arra utaló jelek, hogy "valami nem stimmel" az Ulrike B. vezette brémai BAMF-kirendeltségnél.
ápr. 27
21:21
Megtalálták a Chapecoense futballcsapat tragédiájának okát (Infostart)
Üzemanyaghiány miatt zuhant le 2016 novemberében a Lamia bolíviai légitársaság utasszállító repülője Kolumbiában, fedélzetén 77 emberrel, köztük a Chapecoense brazil labdarúgócsapat játékosaival - állapította meg pénteken nyilvánosságra hozott végleges jelentésében a 71 halálos áldozattal járó szerencsétlenség okait vizsgáló kolumbiai légügyi hatós
ápr. 27
21:21
Ez Donald Trump véleménye a két koreai vezető találkozójáról (Blikk)
Washington – Az Angela Merkellel tartott közös sajtóértekezletén Donald Trump amerikai elnök bátorítóak nevezte Észak- és Dél-Korea vezetőjének pénteki találkozóját, egyúttal arra figyelmeztetett, hogy Iránnak nem szabad atomfegyverhez jutnia.
ápr. 27
21:33
A kongói harcok elől menekültek, félszázan vízbefulladtak (ATV)
Legalább negyvenhét ember fulladt vízbe a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati részén a harcok elől menekülve, miután felborultak az őket szállító csónakok az Ubangi folyón - közölte Joachim Taila Nage, Dél-Ubangi tartomány kormányzója pénteken.
ápr. 27
21:39
"Szó sincs leszerelésről, csak befagyasztják a kísérleteket" (ATV)
Óriási legitimációs forrás Kim Dzsong Unnak, hogy megköti a Koreai háborút lezáró békeszerződést. Ez sem az apjának, sem a nagyapjának nem sikerült – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában Csoma Mózes.
ápr. 27
21:39
Szakértő: Nem várható, hogy Washington engedne a védővámok ügyében vagy az iráni kérdésben (hirado.hu)
Frank Tibor Amerika-szakértő szerint nem várható, hogy Donald Trump amerikai elnök engedne az európai uniós acél-és alumíniumtermékekre kivetni tervezett védővámok és a párizsi klímaegyezmény ügyében, valamint az iráni kérdésben, noha erről győzködi a napokban hozzá látogató Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár.
ápr. 27
21:51
Nem mond le a román kormányfő (Infostart)
Nem mond le tisztségéből Viorica Dancila román miniszterelnök. A Klaus Iohannis államfő által lemondásra felszólított kormányfő a Romania TV hírtelevíziónak adott péntek esti interjúban kijelentette: semmi okát nem látja annak, hogy leköszönjön.
ápr. 27
21:51
Nem mond le Viorica Dancila román miniszterelnök (hirado.hu)
Semmi okát nem látja annak, hogy lemondjon.
ápr. 27
21:51
Merkel is arról győzködte Trumpot, hogy ne borítsa a teljes atomalkut Iránnal (444.hu)
Az amerikai elnöknek még kell pár hét, hogy döntsön.
ápr. 27
22:03
Soros György alapítványa listázta a velük szimpatizáló EP-képviselőket (hirado.hu)
Az Open Society-től egy olyan anyag szivárgott ki, amely értékeli az Európai Parlament képviselőit, és amely a 751 képviselőből 226-ot tekint „megbízhatónak”.
ápr. 27
22:27
Nem akar lemondani a román miniszterelnök, pedig már az államfő is alkalmatlannak tartja (444.hu)
Viorica Dancila szerint amíg a kormánypártok támogatják, minden oké.
ápr. 27
22:33
Nem mond le a román miniszterelnök (ATV)
Nem mond le tisztségéből Viorica Dancila román miniszterelnök. A Klaus Iohannis államfő által lemondásra felszólított kormányfő a Romania TV hírtelevíziónak adott péntek esti interjúban kijelentette: semmi okát nem látja annak, hogy leköszönjön.
ápr. 27
22:45
Trump és Merkel bátorítónak nevezte a két koreai vezető találkozását (USAracing)
Újságírói kérdésre válaszolva Trump megerősítette: valószínűleg jelen lesz az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének megnyitóján.
ápr. 27
22:51
Betiltották három rovarirtó szer használatát az EU-ban (ATV)
A biodiverzitás és a környezet védelme miatt az Európai Unió úgy döntött, hogy az idei év végén betiltja három neonikotinoid rovarirtó szer szabadföldi használatát.
ápr. 27
22:57
Fegyverarzenált találtak egy bosnyák kocsijában! Barcelonába tartott.. (Ripost)
A svájci rendszámú autóban két Skorpió gépfegyver, hat Kalasnyikov, egy gépkarabély, több, a célzáshoz szükséges eszköz, hangtompítók és éles lőszerek voltak.

Keresés