Kásler Miklós onkológus, az oktatást és az egészségügyet is felügyelő humán tárca várományosa mondott a minap valami olyasmit: a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolat betartásával.
Megkerült az ír főváros védőszentjének, Szent Laurence O'Toole-nak hat éve ellopott szíve, amelyet a 12. század óta őriznek a dublini Christ Church katedrálisban.
A Panmindzsoni Nyilatkozatnak elnevezett dokumentumban ugyanakkor a felek nyomatékosították: „nem lesz többé háború a Koreai-félszigeten, és beköszöntött a béke új korszaka”.
A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség is beszámolt szombaton arról, hogy az előző napi Korea-közi csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szó van a Koreai-félsziget teljes atommentesítéséről, és a két ország még az idén lezárja az 1950-53-as háborút, amely csak fegyverszünettel ért véget.
Újabb halálos áldozatot követeltek a pénteki tüntetések a Gázai övezet határán, a 15 éves Azzam Ovejda szombaton belehalt lőtt fejsebébe - közölte a gázai egészségügyi minisztérium.
Irán üdvözölte a Korea-közi csúcstalálkozó eredményeit, egyúttal viszont arra figyelmeztetett: az Egyesült Államok megbízhatatlan szereplő, így nem méltó rá, hogy beleszóljon az Észak- és Dél-Korea közötti enyhülési folyamatba. Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő bejelentette, hogy országa egy P-8A típusú katonai repülőgépet küld az ENSZ-szankciók
A holttest valószínűleg már több hete a folyóban lehetett, a rendőrség azonban egyelőre nem tudja pontosan, mikor és milyen körülmények közt került oda.
Krakkóban boldoggá avatták szombaton Hanna Chrzanowska ápolónőt, pedagógust, a betegek házi gondozásának lengyelországi úttörőjét, Karol Wojtyla érsek, a későbbi II. János Pál pápa munkatársát.
Múlt vasárnap egy 24 éves pakisztáni migráns randalírozott egy chemnitzi templomban. Az elkövetőt hamar szabadlábra helyezték, pár nappal később azonban újra lecsapott. Németországon kívül már svájci és francia templomok is estek a migráns erőszak áldozatává.
Sorompókat állítottak fel Velence több pontján, hogy megpróbálják ellenőrzés alatt tartani a május elsejéig tartó hosszú hétvégén várható turistaáradatot, főként az olasz város olyan nevezetes pontjain, mint a Szent Márk tér és a Rialto híd.
Karen Karpetján örmény ügyvezető kormányfő úgy ítéli meg, hogy nincs perspektívája olyan tárgyalásokon részt venni, amelyek nem teszik lehetővé a válság megoldását.
Miután a legmagasabb német zenei díjban részesült „egy új holokausztot” hirdető rapperduó, a zeneipari szövetség szerdán bejelentette, megszünteti az elismerést.
A kormányon lévő örmény köztársasági párt nem állít jelöltet a miniszterelnöki posztra - közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke.
Sorompókat állítottak fel Velence több pontján, hogy megpróbálják ellenőrzés alatt tartani a május elsejéig tartó hosszú hétvégén várható turistaáradatot, főként az olasz város olyan nevezetes pontjain, mint a Szent Márk tér és a Rialto híd.
Dr.Bill Warner világhírű iszlámkutató a saria törvénykezés "fordítottján" keresztül érzékelteti, hogy mennyire reménytelen és lehetetlen a két életmód békés egymás mellett élése.
A kormányon lévő örmény köztársasági párt (RPA) nem állít saját jelöltet a miniszterelnöki posztra - közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke.