2018. április 12. csütörtök

ápr. 12
0:06
A dublini polgármestert kitiltották Izraelből, de rosszul írták a nevét (444.hu)
Úgyhogy simán beléphetett az országba.
ápr. 12
6:27
Még csütörtökön eldőlhet, hogy csapást mérnek-e Szíriára a nyugati szövetségesek (444.hu)
Közben Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy nemcsak a rakétákat lövi le, hanem a csapásmérő erőkre is ellencsapást fog mérni.
ápr. 12
7:03
Trump nem csak a rakétatámadással számol (ATV)
Mikroblog-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök nem a Szíriának adandó válaszlépés menetrendjét jelölte meg - mondta szokásos napi sajtóértekezletén Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.
ápr. 12
7:27
Csak kampányfogás a kormány menekültellenes hisztériakeltése (444.hu)
Szerencsére a valóságban ennél emberségesebbnek tűnnek a magyar hatóságok, legalábbis az idén lefolytatott menekültügyi eljárások 40 százalékában pozitívan bírálták el az Afganisztánból, Irakból, Szíriából és Iránból menekülők kérelmeit.
ápr. 12
7:33
Egyre kevesebb a halálbüntetés a világon (Blikk)
– A korábbi évekhez képest világméretű csökkenés tapasztalható a kivégzések és halálos ítéletek számában, különösen pozitív lépések történtek a szubszaharai régióban – derült ki az Amnesty International jogvédő szervezet halálbüntetésről szóló friss jelentéséből.
ápr. 12
7:45
Izraeli vadászgépek csapást mértek a Hamász egyik gázai katonai táborára (ATV)
Az izraeli légierő vadászgépei csapást mértek csütörtökön az iszlamista Hamász mozgalom egy katonai táborára a Gázai övezet északi részén, válaszul a hadsereg egyik járműve ellen az övezet határán elkövetett támadásra - közölte a hadsereg sajtószolgálata.
ápr. 12
8:03
Trump: Mélypontra jutottak az orosz-amerikai kapcsolatok (HírTV)
Ezt azután ismerte el az amerikai elnök, hogy Moszkva megakadályozta az ENSZ-ben a legutóbbi szíriai vegyi támadás kivizsgálását.
ápr. 12
8:27
Harminc év után találtak meg egy halottnak hitt hadifoglyot (ATV)
Egy ukrán tudományos kutatócsoport véletlenül rátalált egy harminc évvel ezelőtt eltűnt és már halottnak hitt ukrán veteránra Afganisztánban, aki még szovjet katonaként esett hadifogságba az ázsiai országban - számolt be a hihetetlen történetről a TSZN ukrán hírtelevízió.
ápr. 12
8:33
Önvezető autóbusz szállíthat utasokat hamarosan (Infostart)
A napokban megkezdik az osztrák főváros első önjáró elektromos autóbuszának tesztelését. A sofőr nélküli buszt először a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien leopoldaui garázsában próbálgatják, majd ősztől tesztelik forgalomban. Menetrendszerűen 2019-től szállíthat utasokat.
ápr. 12
8:45
„A korrupció buktathatja meg az Orbán-rendszert” (HírTV)
Ezt írja egy amerikai lap. Egy másik újság azt írja: Európa aggódhat, miután nem mozdul a szélsőjobboldali magyar vezér. Nemzetközi lapszemle.
ápr. 12
8:57
Azonosíthatták azt a helikoptert, amely végrehajtotta a vegyi támadást (ATV)
A Bellingcat brit tényfeltáró internetes platform közlése szerint vélhetően a szíriai fegyveres erők követték el a súlyos következményekkel járó múlt szombati kelet-gútai vegyi támadást.
ápr. 12
9:45
Zidane: Buffon nem ezt érdemelte (ATV)
Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője méltatta Gianluigi Buffont, a Juventus kapusát, akit a hajrában heves reklamálásért kiállítottak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján.
ápr. 12
10:03
Négy évvel a szülei halála után született meg egy gyerek (444.hu)
Béranya hozta világra az autóbalesetben elhunyt szülők gyerekét Kínában.
ápr. 12
10:09
Azzal vádolták, hogy csak szimulál, de kitoloncolása közben meghalt (444.hu)
A brit hatóságok nem hitték el Nancy Motsamainak, hogy beteg. Most pedig férje ismételt kérésére se adták ki holttestét, hogy legalább tisztességben eltemethesse.
ápr. 12
10:11
Francis Fukuyama egy összetett mondatban értékelte a magyar választásokat (444.hu)
Mondjuk ő eddig se nagyon titkolta, mit gondol Orbán illiberális rendszeréről.
ápr. 12
10:15
100 éves asszony árulta el, mi a hosszú élet titka – Erre nem is gondolt volna (Blikk)
Egy amerikai asszony árulta el, mi is a hosszú élet titka. Most kiderül!
ápr. 12
10:17
Bajban a rendőrség: eltűnt fél tonna marihuána a raktárból, szerintük az egerek ették meg (Blikk)
Buenos Aires – Elbocsátottak 8 rendőrtisztet az argentin rendőrségtől, miután eltűnt fél tonna marihuána az egyik bizonyítékraktárból.
ápr. 12
10:21
Súlyos bírálat Magyarországnak (Infostart)
Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.
ápr. 12
10:21
Folytatódik a leszámolás: Újabb elfogatóparancsok Törökországban (ATV)
Újabb 98 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett, úgynevezett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
ápr. 12
10:33
Ma tárgyalják a Magyarországról szóló különjelentést (HírTV)
A testület tagjai az Európai Parlament plenáris ülésének felkérésére azt vizsgálják, hogy fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű veszélye Magyarországon.
ápr. 12
10:45
ENSZ: Csökkent az Európába érkező migránsok száma (HírTV)
A jelentésben arról is írnak, hogy a magyar határkerítés nem megállította, hanem csak elterelte a menedékkérőket.
ápr. 12
11:03
Példátlan dolgokat fog véghez vinni Kína: nem kell hozzá más, csak lúdfű és selyemhernyó (ATV)
Az űrkutatás történetében eddig példátlan dolgokat fog véghez vinni Kína idén felbocsátandó újabb Hold-kutató űrszondája, a Csang'o-4, például az égitest Földről nem látható, "sötét" oldalán száll le és növényeket virágoztat a Hold élettelen felszínén - jelentette csütörtökön a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
ápr. 12
11:09
Talán mégsem lesz olyan rémes napunk? Ez vár ránk péntek 13-án (Blikk)
Kéményseprő, törött tükör, fekete macska: sokan sokféle babonában hisznek. A péntek 13 azonban még mindig az egyik legnagyobb kultuszkörhöz kapcsolt babona. Sokan félnek attól, hogy valami szerencsétlenség éri őket ezen a napon, ezért inkább ki sem mozdulnak a házból, vagy ha mégis, akkor túlzott óvatossággal és körültekintéssel.
ápr. 12
11:09
Beperelte a Unitedet a biztonsági őr, aki kiverte egy utas két fogát (444.hu)
Mert kirúgták. Szerinte a légitársaság hibázott, mert nem tanították meg neki, hogy ezt nem szabad.
ápr. 12
12:03
Komoly bajban lehetünk: 1600 éve nem történt olyan, mint most a vészjósló kutatás szerint (Blikk)
Több mint 1600 éve most a leggyengébb a Golf-áramlat, amely jelentősen befolyásolja bolygónk időjárását.
ápr. 12
12:09
Eltűnt az egyik leggazdagabb német üzletember (Infostart)
Eltűnt síelés közben az Alpokban Karl-Erivan Haub, a Tengelmann cégcsoport 58 éves vezetője.
ápr. 12
12:27
Nemzeti gyászt hirdettek a légikatasztrófa után Algériában (HírTV)
Egy katonai repülőgép zuhant le, a fedélzeten tartózkodó 257 ember életét vesztette.
ápr. 12
12:33
Szkripal lánya visszautasította az oroszok segítségét (HírTV)
Egyelőre nem kívánja igénybe venni a nagy-britanniai orosz nagykövetség szolgáltatásait.
ápr. 12
12:39
Vilmos kikotyogta a baba nemét – Mit kap majd otthon Katalintól! (Blikk)
Vilmos herceg köztudottan Aston Villa-szurkoló, s miután kedvenc focicsapatának a játékosa, Jack Grealish egy elképesztő, utolsó pillanatban lőtt góllal megnyerte a Villának a mérkőzést, Vilmos eldöntötte a baba nevét.
ápr. 12
12:51
Fenyeget a harmadik világháború (Infostart)
A hétvégére tolódhat ki Donald Trump amerikai elnök beharangozott katonai csapása a szíriai kormány ellen. Az amerikai elnök és nyugati szövetségesei ezzel az Aszad-elnök erőinek tulajdonított, állítólagos vegyifegyver-támadást akarják büntetni. Közben az orosz erők közölték: a rezsim erői visszafoglalták a Damaszkusz-közeli Kelet-Gútát.
ápr. 12
13:09
Focipálya méretű "takarítóhajóval" tisztítanák meg az óceánokat (ATV)
Focipálya méretű "takarítóhajóval" tisztítaná meg az óceánokat a nagy méretű műanyaghulladékoktól egy svájci felfedező-kalandor, aki a szerdán megkezdődött 46. Genfi Nemzetközi Találmányi Kiállítás első napján mutatta be a közönségnek a világon egyedülállónak számító Manta nevű hajó makettjét.
ápr. 12
13:09
Új-Zélandon többé nem adnak ki mélytengeri olajkutatási engedélyt (444.hu)
Az olajipari cégek máris azon sopánkodnak, hogy Jacinda Ardern környezetkímélő döntése "megrendíti az ország nemzetközi hitelét".
ápr. 12
13:11
Jimmy Carter: még egy kisebb katonai csapás is veszélyes dolog (ATV)
Óva intette Jimmy Carter volt amerikai elnök az Egyesült Államok jelenlegi elnökét, Donald Trumpot attól, hogy katonai akciót indítson Szíria vagy a világ bármely más válságövezete ellen.
ápr. 12
13:33
Éleződhet a konfliktus a nagyhatalmak között (Infostart)
Éleződhet a konfliktus a nagyhatalmak között – mondta az InfoRádiónak Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője.
ápr. 12
13:39
Moszkva és Washington között működik a különleges vonal (ATV)
Az orosz és az amerikai intézmények között továbbra is működik a konfliktusok megelőzését szolgáló különleges vonal - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
ápr. 12
13:39
Donald Trump vagy hamarosan, vagy egyáltalán nem hamarosan támadja meg Szíriát (444.hu)
A Twitteren tisztázta, hogy ő csak azt állította, megtámadja Szíriát, azt, hogy mikor, még nem árulta el.
ápr. 12
13:57
Tendencia lett, hogy Törökországba szöknek vissza németországi szír menekültek (444.hu)
Tényfeltáró filmet forgatott a témáról a közszolgálati ARD csatorna Panorama című műsora. A családjukat akarják látni.
ápr. 12
14:03
Erdogan: Törökország keleti kapcsolatai nem alternatívák (ATV)
Törökország kapcsolatai Oroszországgal, Iránnal és Kínával nem alternatívái, hanem kiegészítői nyugati kapcsolatainak - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Ankarában egy nyilvános felszólalásában.
ápr. 12
14:33
Németország nem vesz részt egy Szíria elleni esetleges katonai műveletekben (Infostart)
Németország nem vesz részt a szíriai Dúmában történt vegyifegyver-támadás miatt a közel-keleti arab ország vezetése ellen esetlegesen indítandó katonai műveletekben - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
ápr. 12
14:45
Megerősítették: mérgezés áldozata lett az apa és a lánya (Blikk)
Hága - A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) csütörtökön Hágában kiadott állásfoglalásában megerősítette London korábbi megállapítását. Eszerint a Novicsok néven emlegetett méreganyagot használták Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéséhez - számolt be erről az MTI.
ápr. 12
14:57
Hoppá! Kikotyogták Katalin hercegné születendő gyermekének nemét (ATV)
Vilmos herceg köztudottan Aston Villa-szurkoló, s miután kedvenc focicsapatának a játékosa, Jack Grealish egy elképesztő, utolsó pillanatban lőtt góllal megnyerte a Villának a mérkőzést, Vilmos eldöntötte a baba nevét.
ápr. 12
15:03
Szkripal-ügy: a britek szerint egyetlen magyarázat van... (Blikk)
A brit külügyminiszter szerint most már semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy milyen hatóanyaggal mérgezték meg március elején Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt, és továbbra sincs más magyarázat a történtekre, mint az, hogy az incidensért Oroszországot terheli a felelősség.
ápr. 12
15:05
Kegyetlenül elverte saját gyermekét egy anya – videó (18+) (Blikk)
Argentína - Rettenetes jelenetet vett videóra egy dadus, miközben végignézte, ahogy egy anya kegyetlenül elveri a fiát.
ápr. 12
15:15
Összeállt a Pozsony–Prága-tengely (Infostart)
A testvérállam Csehországba vezetett Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök első hivatalos külföldi útja, ahol Andrej Babiš ügyvezető cseh kormányfővel megállapodtak abban, hogy a tagállamoknak az eddiginél nagyobb szerepet kell kapniuk a jövőben az Európai Unióban.
ápr. 12
15:21
Hegyes bimbókat akarnak maguknak a nők – videó (Blikk)
New York - Egyre több nő akar magának olyan hegyes mellbimbókat, amik átütnek a pólókon.
ápr. 12
15:57
Hiba volt otthagyni: meglepődik, ha megtudja, mi állt Zuckerberg kongresszusi meghallgatásra vitt füzetében (Blikk)
USA - Mark Zuckerberg keddi kongresszusi meghallgatásán egy érdekes fotó készült a Facebook alapítójának füzetéről.
ápr. 12
15:59
Megerőszakolták, majd felgyújtották: utcára vonult a tömeg a 8 éves gyermek halála miatt (Blikk)
Chichawatni - Ezrek tüntettek a pakisztáni település utcáin és követelték a 8 éves lány gyilkosainak halálát.
ápr. 12
16:03
Döbbenet: Nézze mit tett Ronaldo Buffonnal a Real-Juve meccs után (videó) (ATV)
A Real Madrid egy utolsó perces, igen kérdéses büntetővel jutott csak tovább a Juventus ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.
ápr. 12
16:15
„Ez lesz életed legrosszabb éjszakája” – Bezárta és szexrabszolgájává tette a lányt a 21 éves fiú (18+) (Blikk)
Huddersfield - Egy megszállott erőszaktevő napokra bezárta áldozatát, akit szexrabszolgaként tartott.
ápr. 12
16:21
Ítélet (HírTV)
Bűnösnek találta a bíróság a volt dél-koreai elnököt. Pak Kunhje 90 évesen szabadulhat.

Keresés