– Átlagosan két és fél millió forintos végkielégítéssel vigasztalódhatnak azok a képviselők, akik akár saját, akár választóik elhatározásából nem kerültek be az új parlamentbe.
Magyarország – Annak fényében, hogy éveket töltött úgy a rácsok mögött az egykor móri mészárosnak kikiáltott Kaiser Ede (37), hogy élve már nem jön ki a börtönből, nem nehéz elképzelni, mit érezhetett, amikor nemrégiben kinyílt előtte a hatalmas vaskapu: ha csak kis időre is, de megcsaphatta a szabadság levegője.
A négy évvel ezelőtti választásokhoz képest most azonnal elkezdődtek a személyi változások az ellenzéki pártoknál. Több pártelnök lemondott, néhányan már a parlamenti mandátumukat sem veszik át. Egyre több írás jelenik meg arról, hogy ellenzékcserére lenne szükség, hiszen őket váltották most le leginkább. A Policy Agenda az elkövetkező egy év forga
A pártoknak harminc napon belül, tehát legkésőbb május 8-ig le kell szedniük a választási plakátjaikat. Ezt mondja ki a törvény, amit azonban nem könnyű betartatni. A Jegyzők Országos Szövetségének elnöke ezért azt javasolja, hogy a falragaszokat közmunkásokkal szedessék le, sőt ilyen hirdetéseket a jövőben csak azokra a mobil felületekre lehessen
Hárommal több képviselőnő lesz az új parlamentben, mint eddig. Húsz helyett 23. Ez a 176 férfi mellett nem tűnik soknak. Novák Katalin szerint ennek az az oka, hogy nem mindenki vágyik a politika világába és a közéletbe. Az élet minden területére elmondható, hogy kevés a vezető pozícióban lévő nő – mondja Dúró Dóra. Szabó Tímea pedig úgy véli, a ma
Hogy mit fog eredményezni Vona Gábor visszavonulása a politikából, azt sokan, sokféleképpen találhatják. A legerősebb teória mégis az, hogy visszatérhetnek a gyökerekhez, a párt radikálisabb, „cukisodás” előtti korszakához. Az atv.hu most megkereste a Jobbiktól korábban elpártoló személyeket, arról kérdezve őket, hogy van-e számukra visszaút a Vona
Május 7-8-án tartja meg alakuló ülését az Országgyűlés, amely először a migrációt támogató civil szervezetek tevékenységét szabályozó Stop, Soros! törvénycsomagról és az ország jövő évi költségvetésének tervezetéről kezdi meg a vitát - írta csütörtökön a Magyar Idők.
Május 7-8-án tartja alakuló ülését az Országgyűlés, amely először a migrációt támogató civil szervezetek tevékenységét szabályozó Stop, Soros! törvénycsomagról és az ország jövő évi költségvetésének tervezetéről kezdi meg a vitát – tudta meg a Magyar Idők.
– Átlagosan két és fél millió forintos végkielégítéssel vigasztalódhatnak azok a képviselők, akik akár saját, akár választóik elhatározásából nem kerültek be az új parlamentbe.
Amiben a jelen állás szerint újra kétharmados többsége lesz a Fidesznek, így egyből nekiállhat a neki nem szimpatikus civil szervezetek ellehetetlenítésének. Ezt eddig akadályozta a kétharmad hiánya.
Meghozta a jó idő a pollenszezont, és egészen október végéig sokféle fű és fa okozhat szénanáthás tüneteket az allergiásoknál - olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában.
A miniszterelnökséget vezető miniszter hívei előtt beszélt erről, mulatságán külön zenekar szolgáltatta a talp alá valót, a vendégeket pedig etették és itatták.
Baló György műsorának szerdai vendégei voltak azok a politikusok, akik lecsúsztak a lehetőségről, hogy bekerüljenek a parlamentbe. Kovács Gergely és Fekete-Győr András folytatják a megkezdett munkát, harcolnak tovább, ám Juhász Péter szerint az Együtt valószínűleg feloszlik, hiszen jelenleg nem látják, hogy merre tovább.
A helyi szavazatszámláló bizottság egyhangúlag megszavazta, hogy a szétszakadt urna továbbra is felhasználható. Aztán a szavazatösszesítésnél mégis érvényteleníteni kellett 243 szavazatot.
Május 7-8-án tartja meg alakuló ülését az Országgyűlés, amely először a migrációt támogató civil szervezetek tevékenységét szabályozó Stop, Soros! törvénycsomagról és az ország jövő évi költségvetésének tervezetéről kezdi meg a vitát – írta az MTI a Magyar Idők alapján.
Papíron többe kerül elbontani a margitszigeti teniszstadion könnyűszerkezetes lelátóját, mint a gödöllői városháza ötszintes, 4400 négyzetméteres vasbeton épületét.
Németh Szilárd 2014 után megint kikapott, pedig a hvg.hu-nak több delegált is arról beszélt, hogy sokszor ugyanabba a lépcsőházba bejelentett, kísérőkkel érkező, külföldön született szavazók érkeztek.
A Pest megyei szocialisták közleményükben emlékeztetnek, nem csak a szavazás után merült fel százával a csalás gyanúja, hanem már a jelöltállítás folyamata sem volt tiszta.
A mentőautót saját költségükön Kárpátalja egyik hegyvidéki járásának lakosai vásárolták, mivel ahhoz, hogy sürgősségi orvosi ellátásban részesüljenek, eddig egyedül kellett eljutniuk az egészségügyi intézménybe.
A FINA vezetői(!), Davor Šuker(!!), a Suzuki elnöke(!!!) és az ENSZ infokommunikációs szervezetének főtitkára(!!!!) – sorolta „a teljesség igénye nélkül” Havasi Bertalan a nemzetközi gratulációkat.
Újabb lista készült – ezúttal Soros György állítólagos kétezer fős zsoldoshadseregéről, amelynek létezéséről Orbán Viktor beszélt a választás előtt egy héttel.
Az országgyűlési választás végleges eredményének ismeretében, a tervezettnél egy héttel később, jövő héten szombaton tartják az MSZP választmányának ülését - közölte a testület elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Az országgyűlési választás végleges eredményének ismeretében a tervezettnél egy héttel később, jövő héten szombaton, április 21-én tartják az MSZP választmányának ülését – közölte a testület elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetségét javasolja a szocialista párt elnöke. Molnár Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában bejelentette, hogy lemondása után nem indul újra a pártelnöki posztért. Az LMP-t, a Kétfarkú kutya pártot, valamint a Közös Ország Mozgalmat is okolta a baloldal számára kedvezőtlen választási eredmény miatt az MSZP elnöke a
Kiszámoltuk, melyik Magyarország legdrágább pártja. Kiderült, hogy ugyanaz, amelyik vezetője ellen eljárás folyik, mert képtelen volt elszámolni a kampánytámogatással.
„Hogyan tovább - szervezeti és politikai változások a Momentumban” címmel tartott sajtótájékoztatót a párt elnöksége a budapesti Petőfi szobor előtt, a Március 15. téren. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetítette az eseményt, amelyen bejelentették, előrehozott tisztújítást tart a Momentum Mozgalom június első hetében.
Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén. A Fidesz szerint példátlan nyomásgyakorlás zajlik Magyarország ellen.