2018. április 2. hétfő

ápr. 2
5:21
Soha nem volt még ilyen bizonytalan kimenetelű a választás (ATV)
Egy héttel a voksolás előtt az elemzők szinte minden variációt el tudnak képzelni. A nagyfokú bizonytalanság oka egyrészt az, hogy nagyon sok múlik a részvételi arányon. Másrészt az átszavazási hajlandóságnak is nagy lesz a jelentősége, amit ugyancsak nehéz előre megjósolni. Ráadásul a következő napokban még komoly változások lehetnek. Legalábbis j
ápr. 2
5:51
Pánik a Dunán, tűzoltók menekítették az embereket Budapesten (Ripost)
A kétéltű jármű műszaki hiba miatt ragadt a folyóban.
ápr. 2
6:03
Újranyitják a szegedi rakpartot kedden (hirado.hu)
A tiszai árhullám levonulása után kedd reggel 6 órakor nyitják újra a szegedi Huszár Mátyás rakpartot.
ápr. 2
6:09
A legesélyesebb jelöltet keresi? Mutatjuk, mit tegyen! (ATV)
Egyre több weboldal kínálja az esélyes ellenzéki jelöltek listáját. Elméletileg a döntésben szeretnének segíteni, gyakorlatilag viszont összezavarhatják a választókat, hiszen az eredmények nem feltétlenül egyeznek. Némely esetben pedig az is felmerült, hogy pártérdekek állhatnak a listák mögött.
ápr. 2
6:54
Családja jelentette be, meghalt a politikus, akitől mindenki rettegett (Ripost)
A diktátor többször is bíróság előtt állt. Börtönben csak tíz napot kellett ülnie.
ápr. 2
7:39
Mészáros kétes meggazdagodásáról cikkez a legnagyobb német napilap (HírTV)
Az újság összeállítást közöl Orbán Viktor kormányának elmúlt nyolc évéről.
ápr. 2
7:57
Elképesztő adatok, újabb migránsroham a határon (Ripost)
A hatóságok visszakísérték az ideiglenes határzárhoz a migránsokat.
ápr. 2
8:03
A kezdő sofőrök kétszeresen veszélyeztetettek (Infostart)
A tervek szerint ismét oktathatnak közlekedési ismereteket a középiskolákban - többek között erről beszélt egy budapesti sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Oberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az InfoRádióban azt em
ápr. 2
8:21
Célegyenesbe fordult a közterületi plakátháború (HírTV)
A politikai reklámokat eddig soha nem látott mértékben rongálták meg, vagy változtatták meg annak tartalmát.
ápr. 2
8:27
Égett a bozótos Szombathelyen (hirado.hu)
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.
ápr. 2
8:27
Lázár Jézus feltámadása és Trianon között vont párhuzamot (HírTV)
Orbán Viktorhoz hasonlóan a kancelláriaminiszter is videót tett közzé a Facebook-oldalán húsvét alkalmából.
ápr. 2
8:33
Pál Ferenc atya húsvét üzenetéről (Infostart)
Isten és ember kapcsolata örökérvényű, az isteni szeretet soha el nem fogy és az ég nyitva áll minden lélek előtt - Pál Ferenc rómaikatolikus pap, mentelhigiénés szakembert szerint ebben áll a feltámadás és a Húsvét üzenete. A Pál Ferenc atyával rögzített beszélgetést hétfőn 18 órától hallgathatják meg az InfoRádió Arána című műsorában.
ápr. 2
8:33
Kúria: jogsértő volt a Fidesz plakátja (ATV)
Jogsértőek voltak az Orbán Viktort ábrázoló, "Nekünk Magyarország az első" feliratú plakátok - a Kúria döntött így a Momentum beadványa után.
ápr. 2
8:39
Pál Ferenc atya húsvét üzenetéről (Infostart)
Isten és ember kapcsolata örökérvényű, az isteni szeretet soha el nem fogy és az ég nyitva áll minden lélek előtt - Pál Ferenc rómaikatolikus pap, mentelhigiénés szakembert szerint ebben áll a feltámadás és a Húsvét üzenete. A Pál Ferenc atyával rögzített beszélgetést hétfőn 18 órától hallgathatják meg az InfoRádió Arána című műsorában.
ápr. 2
8:39
Nem vicc: rádium-izotópot találtak egy panel pincéjében (Alternatív Energia)
Furcsa "hagyatékra" bukkant az új bérlő.
ápr. 2
8:39
Karácsony óraszámcsökkentést és ingyenes első diplomát ígér (HírTV)
Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Facebook tett ígéreteket az oktatási rendszer megreformálására.
ápr. 2
8:41
Homokból formált Jézus-szobor Tinnyén - Fotók (Alternatív Energia)
ápr. 2
8:43
Élettársát hátba, magát mellkason szúrta a dühöngő férfi (fotók) (Alternatív Energia)
A támadót mentőhelikopter vitte kórházba Hajmáskérről.
ápr. 2
8:45
Kigyulladt egy tollfeldolgozó Szarvason - Fotók (Alternatív Energia)
A kár jelentős, de a pontos összege még nem ismert.
ápr. 2
9:03
Csempészik a magyar apákat (Infostart)
Általános társadalmi probléma, hogy az édesapák indokolatlanul keveset vesznek részt gyermekeik életében. Pedig kutatások bizonyítják, hogy a családi nevelésben aktívan résztvevő apák gyermekei jobban teljesítenek tanulmányaikban - mondja Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója.
ápr. 2
9:03
Ennyit költenek a magyarok játékokra húsvétkor (Pénzcentrum)
A húsvét a karácsony után a legkiemelkedőbb időszak a játékkereskedelemben, idén a magyar szülők többsége 3-5 ezer forintot költ játékokra. A szülők 30 százaléka 3-5 ezer forintot költ gyermekenként játékra húsvétkor...
ápr. 2
9:09
Nyílt levélben követelik az ORÖ-elnök távozását és a testület feloszlatását (HírTV)
Setét Jenő roma polgárjogi aktivista a sajtóban megjelent korrupciós hírek után üzent Balogh Jánosnak.
ápr. 2
9:12
Újranyitják a szegedi rakpartot (Alternatív Energia)
Az utat március 23-án zárták le a Tisza magas vízszintje miatt.
ápr. 2
9:14
Napsütésben érkeznek a locsolók (Alternatív Energia)
Napközben 11 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.
ápr. 2
9:21
25 házban elment az áram egy baleset miatt Pátyodon, sérültek is vannak (Blikk)
Két román gépkocsi ütközött össze a hajnali órákban Pátyod belterületén.
ápr. 2
9:39
Mi történt? A Dunában rekedt egy busz (Blikk)
Vasárnap este a Dunában rekedt a River Ride egyik úszó busza.
ápr. 2
9:39
Fideszes kapcsolatok nélkül ma nem lehet labdába rúgni (HírTV)
A Fidesz-szavazók negyede szerint is nőtt a korrupció 2010 óta – derül ki a Republikon felméréséből.
ápr. 2
9:57
Medvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban – videó (Blikk)
Egy csapat turista épp az Aggteleki Nemzeti Parkban kirándult, amikor észrevettek egy barna medvét.
ápr. 2
10:03
Keddtől ellenőrzik a választásokra beérkezett levélszavazatokat (ATV)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait. Eddig csaknem háromezer levélszavazatot adtak le, ebből 818-at külképviseleteken; 2070 szavazatot levélben juttattak vissza az NVI-hez.
ápr. 2
10:03
Borzalmas baleset történt: lángok leptek el egy autót, áll a forgalom (Ripost)
Lezárták a sztrádát. Ha teheted, mindenképp kerülj!
ápr. 2
10:05
Elképedtek a gyanútlan kirándulók, vadállat jelent meg Borsodban (Ripost)
A szakemberek szerint ilyen helyzetben nagyon óvatosnak kell lenni, és semmiképp sem szabad megközelíteni az állatot.
ápr. 2
10:15
Lukácsi: Szét kellene választani az államot az egyházaktól (HírTV)
Szerinte a pártoknak jól jön, ha időnként kötélen rángathatják ezeket a „tekintélyformáló” intézményeket.
ápr. 2
10:15
A K&H; 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegben folyósított csokot (GazdaságPortál)
Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatást folyósított a K&H az ügyfeleinek – közölte a pénzintézet az MTI-vel annak kapcsán, hogy könnyebbé vált a csok támogatások igénylése március 15-től. Március 15-től az egyik legfontosabb változás, hogy az igénylőknek nem kell minden szükség
ápr. 2
10:18
A Dunában rekedt a kétéltű busz (Alternatív Energia)
A jármű partra kapaszkodás közben akadt el, három embert kellett kimenteni.
ápr. 2
10:20
Az NVI keddtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatokat (Alternatív Energia)
Eddig csaknem háromezer levélszavazatot adtak le.
ápr. 2
10:33
Kezdődik a beérkezett levélszavazatok ellenőrzése (Infostart)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait. Eddig csaknem háromezer levélszavazatot adtak le, ebből 818-at külképviseleteken; 2070 szavazatot levélben juttattak vissza az NVI-hez.
ápr. 2
10:33
Kedden végre megérkezik az igazi tavasz (hirado.hu)
Hétfőn a csúcshőmérséklet 11 és 16 fok között várható, délnyugaton lesz a legmelegebb – késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő.
ápr. 2
10:35
Kozma atya: Nem elegendő a húsvétról egy napon keresztül elmélkedni (hirado.hu)
A húsvét az új, feltámadott életet jeleníti meg.
ápr. 2
10:45
Karácsony: 95 százalék, hogy lesz visszalépés Csepelen (ATV)
10-15 körzetben számít visszaléptetésekre az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely Csepelről úgy vélekedett, hogy majdnem mindegy ki lép vissza, csak legyen megoldva.
ápr. 2
10:51
A nyugati nagy csata (Alternatív Energia)
Az arcvonal minden részéről az ellenség igen súlyos véres veszteségeiről tesznek jelentést
ápr. 2
10:51
Keddtől ellenőrzik a beérkezett levélszavazatokat (hirado.hu)
Eddig csaknem háromezer levélszavazatot adtak le, ebből 818-at külképviseleteken.
ápr. 2
10:51
Kampányfogás? Belebegtették a bűzforrás megszüntetését (HírTV)
Bezárhat a királyszentistváni hulladékkezelő, legalábbis ezt ígéri a fideszes Kontrát Károly.
ápr. 2
10:53
Nadal újra az élen, Fucsovics Márton 61. (Alternatív Energia)
A világranglista-vezető combsérülése miatt a hétvégi Davis Kupa-negyeddöntőben tér csak vissza.
ápr. 2
11:06
Kormányszóvívő: összehangolt kísérlet indult Magyarország megtörésére (Ripost)
A két és fél éve történt röszkei zavargással összehangolt megtörési kísérlet indult azért, hogy Magyarország bevándorlóország legyen - jelentette ki Kovács Zoltán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
ápr. 2
11:27
Megnyílt a vasúttörténeti park (hirado.hu)
Húsvéthétfőn hagyományőrző és gyermekprogramokkal, szerdán a MÁV nyílt napjával várják a látogatókat.
ápr. 2
11:27
A Dunában ragadt a városnéző vízibusz (ATV)
A Dunában ragadt egy városnéző vízibusz vasárnap este Budapesten.
ápr. 2
11:57
Orbán Viktor a választás tétjéről (Infostart)
Minden választáson ki lehet javítani az előző kormány hibáit, például a Bokros-csomag vagy a Gyurcsány-korszak után. De ha most elhibázzuk, nem lehet. Akik bejönnek, itt maradnak, ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Echo TV Bayer Show című műsorában.
ápr. 2
11:57
Lázár állítása nagyon sántít (HírTV)
Bár a miniszter szerint rég elkezdődött, a patikákat csak most vonják be a vastagbélrákszűrési programba.
ápr. 2
11:59
Elindult az utolsó hét: kampányhírek percről percre (Infostart)
Megkezdődött a választási kampány utolsó hete. Itt megtalálja a hétfő kampányhíreit.
ápr. 2
12:09
Orbán: A sorosisták mind szavaznak, legyünk ott mi is! (Ripost)
Sorsdöntő választás következik, melyen olyan kérdés áll a középpontban, amit ha elhibázunk, nincs lehetőségünk javítani - mondta a miniszterelnök az Echo Tv-ben.

Keresés