Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.
Koren Miklós közgazdász nehezményezte, hogy lemaradt a Figyelőben lehozott listáról. Ezért petíciót indított, hogy a jövő heti lapszámba már bekerülhessen.
A Jobbik, az MSZP és a DK is közölte, hogy mennek a szombati tüntetésre. Az esemény Facebook-oldalán már több mint 30 ezren jelezték részvételüket, az érdeklődők száma 70 ezernél is több.
Saját választópolgárait gyalázta a Facebookon Kissikátor kormánypárti polgármestere. Kocsik László Csaba azért fakadt ki, mert míg a Fideszre 64-en szavaztak, addig a Jobbikra 70-en adták voksukat a faluban.
A Duna Aréna világbajnokság utáni átépítése hamarosan véget ér. Májusban szinkronúszó világkupát rendeznek az épületben, amelyet azt követően a nagyközönség is birtokba vehet – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa.
Iván Júlia azt mondta, nem lepte meg őket Schmidt Mária és Ungár Péter lapja, hiszen minden reggel úgy kelnek fel, hogy azt várják, vajon milyen aljas hazugságot ír róluk a kormánymédia aznap. A TASZ és a Helsinki Bizottság is reagált.
A választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Dunakeszin.
A civil rendőrautókba telepített kamerákkal azonnal rövidre lehet zárni a szabályszegések elkövetése után esetlegesen felmerülő kételyeket. Félhetnek a vezetés közbeni telefonálók, a leállósáv-használók és a záróvonalat átlépők.
Név szerinti listát jelentetett meg a közelmúltban kormánypártivá lett Figyelő hetilap azokról, akiket „Soros-bérencnek” tartanak. Mi erről a véleménye?
Megkerestük azt az öt, budapesti LMP-s jelöltet, akik visszalépéssel akár meg is akadályozhatták volna a fideszes kétharmadot. A párt szerint „nehéz úgy a demokrácia visszaállításáért küzdeni, hogy az ezt zászlójukra tűző pártok maguk akarják eldönteni, hogy kinek van és kinek nincs joga elindulni egy választáson”.
Szolnok - Anyjától kapott fegyverrel rabolt ki egy dohányboltot az a 26 éves fiatal, akit most a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség fegyveres rablással vádolt meg.
Semjén Zsolték, a "virtigli" kereszténydemokraták nem tudnak veszíteni a szerepükből az immár negyedik, teljesen új típusú kormány megalakításakor sem, Orbán Viktornak a migránsellenes európai keresztes háborújához – a jövő májusi EP-választási sikerhez – még inkább szüksége lesz rájuk. A KDNP kormányzati súlya nem lesz kisebb, április 8-án Semjén
„A Figyelő működéséből soha semmilyen haszonra nem tettem szert és ezt nem is tartanám elfogadhatónak” – válaszolta az Indexnek a kormánypárti lap egyik tulajdonosa, az LMP elnökségi tagja.
Korábban közjegyzői dokumentumok bizonyították, a miniszterre 1300 milliárdot bízott egy csengeri asszony, anyjának pedig papíron 800 milliót ajándékozott.
Pénteken 9 és 13 óra között aszfaltozás miatt lezárják az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Bicske és Tatabánya között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön.
Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap Budapesten futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik - tájékoztatta a Budapest Sportiroda csütörtökön az MTI-t.
- Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap en futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik - tájékoztatta a Sportiroda csütörtökön az MTI-t.
Elékpesztő anyag ment le az egyik orosz állami csatorna, a Rosszija 24 televízió hírműsorában: Alekszej Kazakov műsorvezető azzal kapcsolatban adott tanácsokat, mi a teendő atomháború esetén.
Bugac - Mintegy négy hektáron lángol az erdő Bugac külterületén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel.
Sebes Gábor írta azt, hogy Rogán, Semjén és Kósa „annyira ostobának és kapzsinak bizonyultak, hogy nincs helyük az ország vezetésében”, ugyanakkor szerinte a nemzeti érdek az, hogy Orbán maradjon kormányon.
Mintegy négy hektáron lángol az erdő Bugac külterületén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel.
Csütörtökön-pénteken lehet beíratni az első osztályba készülő gyermekeket az általános iskolákba. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnökhelyettese az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy nem mindig derül ki rögtön, sikeres-e a beiratkozás, és ismertette a fellebbezési lehetőségeket is.
Az Orbán Viktorral szoros kapcsolatokat ápoló Aliyev hozta a szokásos eredményt, a szavazatok 86 százalékával győzött. Az EBESZ nem volt annyira pozitív, mint a megfigyelő fideszes politikus.