Lassult az amerikai magánszektor növekedési üteme márciusban az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport szerdán közzétett végleges adatai szerint. Az amerikai szolgáltatási szektor beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 54,0 pontra süllyedt a februári 55,9 pontról, míg a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokból képzet
Az ENSZ migrációs csomagjának jelenlegi tervezete minden eddiginél több veszélyt jelent Magyarországnak, mert ha ebben a formájában elfogadnák, az illegális bevándorlókat ugyanazok a szolgáltatások illetnék meg, mint a magyar embereket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
A családegyesítés lehetősége kizárólag a házastársakra és a kiskorú gyermekekre vonatkozik, és csak azokra a házasságokra, amelyeket a kérelmezők hazájában kötöttek.
A beszámoló szerint a tartományi alkotmányvédelmi hivatalok helyzetjelentései alapján az idei első negyedév végén 11 ezer szalafista volt az országban.
Egyes szakértők szerint az év diplomáciai találkozója volt szerdán Ankarában, ahol az orosz, a török és az iráni elnök egyeztetetett regionális biztonságpolitikai kérdésekről. Az elmúlt években mindhárom országnak jelentősen megnőtt a befolyása a Közel-Keleten – egyebek mellett ennek köszönhető a szaúdi-izraeli közeledés is. Szíria kapcsán eltérő c
Április 11-ére tűzték ki Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatását. A Facebook alapítóját a nemrég kirobbant adatszivárogtatási botrány miatt idézték be.
Alig egy évvel Adolf Hitler (†56) hatalomra kerülését követően, 1934-ben öntötték bele az 1200 kilós harangba a nácik hatalmi jelképét, de az alsó-szászországi város vallási közösségében csak tavaly kerekedett vita abból, hogy mit kezdjenek a náci horogkereszttel. A kínos helyzet időközben megoldódott, méghozzá csendben. Valakik leflexelték éjszaka
Tilos lesz idén szelfizni a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén - jelentette be szerdán Thierry Frémaux, a seregszemle művészeti vezetője, akinek régi vágya teljesül a korlátozással.
A németországi Essenben működő élelmiszerbank a nehézségek miatt ideiglenesen úgy határozott, hogy csak a német állampolgárságú embereknek segít és a migránsoknak nem oszt ingyenesen ételt. A döntés nagy felháborodást keltett országszerte. Az ideiglenes intézkedést most feloldották.
Svájc – Emlékszik még a Grumpy Catre? Most mutatunk egy cicát, amelyik talán a világ legmorcosabb macskája, így méltán taszítja le a trónról a világhírű négylábút.
Az Iszlám Állam hívei demonstratívan megújították hűségesküjüket Abu Bakr al-Bagdadinak, a terrorszervezet vezetőjének a közösségi hálókon megjelent szerdai közleményükben.
A menekültek családegyesítésének ügye volt a nemrég hivatalba lépett berlini kormány megalakulása előtt a koalíciós tárgyalások egyik leginkább vitatott témája. A szociáldemokraták nagyvonalúan kezelték volna, a keresztény pártok a feltételek szigorítását sürgették. Most Horst Seehofer belügyminiszter közzétette megszorító intézkedéseinek tervezeté
Az Iszlám Állam katonai veresége ellenére továbbra is hajt végre merényleteket, gyilkosságokat és rajtaütéseket mindkét országban, illetve a káoszba süllyedt Líbiában is.
A konzervatív néppárti kancellár szerint a nyár elejéig kidolgoznak egy erre vonatkozó törvényjavaslatot, annak lényege, hogy minden gyermek számára azonos esélyeket biztosítsanak.
Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke pénteken Budapestre látogat, és részt vesz a szmolenszki légikatasztrófa áldozatai emlékművének avatásán - közölte szerdán Varsóban Beata Mazurek, a PiS szóvivője.
Nem ugyanaz a gondolkodás van az iszlámon belül, mint a nyugati országokban – hívta fel a figyelmet a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója.
Az amerikai kormányzat nyilvánosan elismerte, hogy telefonbeszélgetések és üzenetek lehallgatására alkalmas, nem engedélyezett kémberendezéseket találtak Washingtonban és körzetében.
Krokodilokkal teli medencébe ugrott egy részeg turista a zimbabwei Victoria Fallsban. A 21 éves Colin Miller végül túlélte az esetet, ám egyik karját elveszítette.
Megtámadta az anti-Balaka keresztény milícia az ENSZ Közép-afrikai Békefenntartó Missziójának (MINUSCA) egyik bázisát a Közép-afrikai Köztársaság szívében fekvő Tagbara településnél, a több órás tűzpárbajban a misszió mauritániai kontingense 33 lázadót megölt, egy kéksisakos életét vesztette, 11 megsebesült - közölte szerdán a mauritániai hadsereg.
Kedves szavak ide vagy oda, a német kormány újabb menekültügyi szigorításra készül. Egy szerdai sajtóértesülés szerint ezúttal az oltalmazottak családegyesítési lehetőségének további korlátozását tervezik.
A főiskolások és egyetemisták negyede éhezett az előző hónapban az Egyesült Államok 66 felsőoktatási intézményét alapul vevő felmérés szerint - közölték kedden a Wisconsin-Madison Egyetem kutatói.