2018. július 13. péntek

júl. 13
15:54
Orosz bombázók sértették meg többször is Dél-Korea légterét (ATV)
Két orosz katonai repülő több alkalommal is megsértette a dél-koreai légteret. Hasonló provokációkat hajtottak végre korábban az USA és Európa felett is. Koreai tisztviselők szerint két TU-95-ös stratégiai bombázó volt a behatoló.
júl. 13
16:06
Fordulat: Az olasz államfő engedélyezte a migránshajó kikötését (ATV)
Sergio Mattarella olasz államfő engedélyezte annak a 67 fős migránscsoportot szállító hajónak az olaszországi kikötését, amelynek beengedésére korábban Matteo Salvini belügyminiszter nemet mondott - jelentette a sajtó pénteken.
júl. 13
16:12
Jégtömbök leszakadásától retteg egész Grönland (ATV)
Hat kilométer széles jégtömeg szakadt le egy gleccserről Grönland keleti részén, míg a szigetország másik felén egy aprócska part menti település lakosságát tartja rettegésben egy hatalmas jéghegy.
júl. 13
16:12
Egy grönlandi gleccserről egy 6 km-es jégtömeg szakadt le, egy másik jéghegy pedig egy falut tart rettegésben (444.hu)
„Mintha rakétákat lőttek volna ki, nagyon összetett, kaotikus és zajos esemény volt” – mondta a New York-i Egyetem professzora, David Holland.
júl. 13
16:36
Szijjártó: Magyarországnak ki kell lépnie a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából (ATV)
Mivel az ENSZ globális migrációs csomagja kötelező lesz a tagállamokra, Magyarországnak ki kell lépnie az elfogadás folyamatából, világossá téve, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését, iránymutatását sem - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken New Yorkban.
júl. 13
17:00
Juncker szóvivője szerint az elnök nem volt részeg, az isiásza miatt nem tudott rendesen járni (444.hu)
Korábban is panaszkodott már erre.
júl. 13
17:09
Újból nekifutnak a külföldön dolgozók hazacsábításának Szlovákiában (Infostart)
A Szlovákiából külföldre vándorlók hazacsalogatása érdekében nem tesz eleget az ország, Miroslav Lajčák külügyminiszter szerint az egyes tárcák által eddig javasolt intézkedések csak formálisak.
júl. 13
17:12
Katasztrófába torkollott a kenyai orrszarvú-áttelepítési program (ATV)
Elpusztult Kenyában hét keskenyszájú orrszarvú abból a 14-ből, amelynek áttelepítését a fővárosból egy biztonságosnak vélt nemzeti parkba június végén kezdték meg a súlyosan veszélyeztetett faj megmentése érdekében.
júl. 13
17:24
Öngyilkos merénylő robbantott egy választási kampánygyűlésen Pakisztánban (ATV)
Legalább 27 ember meghalt pénteken Délnyugat-Pakisztánban, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy választási kampánygyűlésen - közölték helyi tisztviselők pénteken.
júl. 13
17:33
Franciaország fegyverben (Infostart)
110 ezer rendőrt mozgósítanak országszerte a hétvégén a nemzeti ünnep és a világbajnoki döntő miatt.
júl. 13
17:42
Will Smith: "Életem összefoglalójában benne lenne, amikor a Lánchídon táncoltam" (ATV)
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalának előadói, akik vasárnap fellépnek a francia-horvát döntőt megelőző záróünnepségen, egytől egyig imádták Budapestet és élvezték a részben ott zajlott forgatást.
júl. 13
18:00
Az orosz külügyminisztérium bekérette Görögország nagykövetét (ATV)
Bekérette az orosz külügyminisztérium Görögország moszkvai nagykövetét, hogy tiltakozzon két orosz diplomata kiutasítása ellen - közölte pénteken az orosz tárca, amely közleményében tudni vélte, hogy Washington áll Athén "oroszellenes" döntésének hátterében.
júl. 13
18:24
Trump szerint kamucikket közölt a The Sun brit napilap (ATV)
Az amerikai elnök szerint "álhír", ahogy a vele készített interjút a The Sun című brit napilap közölte.
júl. 13
18:36
Képekben a nagy pillanat, amikor Trump és Erzsébet királynő találkozik (ATV)
Donald Trump amerikai elnök és felesége csütörtökön találkozott II Erzsébet királynővel a Windsor kastélyban.
júl. 13
18:42
Életfogytiglani börtönt kapott egy férfi, aki a négyéves György herceg elleni merényletre biztatott másokat (444.hu)
Az iskola címét is megadta, ahová jár.
júl. 13
18:54
Szóvivő: Rohama volt, nem pedig gyógyszerekre ivott Juncker (HírTV)
Gyenge fizikai állapotban, tántorogva jelent meg az Európai Bizottság elnöke a NATO-csúcstalálkozó első napját záró fotózáson és vacsorán.
júl. 13
18:54
Angliai mérgezés: megtalálták a méreganyagot tartalmazó palackot (ATV)
Megtalálta a rendőrség azt a tárolóeszközt, amely a június végén súlyos mérgezéses tünetekkel kórházba szállított két brit állampolgár megbetegedését okozó Novicsok típusú idegméreg-hatóanyagot tartalmazta.
júl. 13
19:03
Megtalálták a mérget tartalmazó palackot Angliában (Infostart)
Megtalálta a rendőrség azt a tárolóeszközt, amely a június végén súlyos mérgezéses tünetekkel kórházba szállított két brit állampolgár megbetegedését okozó Novicsok típusú idegméreg-hatóanyagot tartalmazta. A Scotland Yard bejelentése szerint egy kisméretű palackról van szó, amelyet az egyik beteg, a 45 éves Charlie Rowley házában találtak a délnyu
júl. 13
19:30
Merényletet akartak végrehajtani György herceg ellen (ATV)
Egy angliai férfi az interneten biztatott dzsihadista közösségeket a merénylet végrehajtására.
júl. 13
19:36
Megtalálták a Novicsokot tartalmazó palackot a megmérgezett brit pár házában (444.hu)
Azt még vizsgálják, hogyan került oda.
júl. 13
19:54
Az ENSZ megtiltotta a fegyverszállítást Dél-Szudánba (444.hu)
A dél-szudáni nagykövet szerint pont ez fogja aláásni a békét.
júl. 13
20:18
Trump-csecsemő uralta London egét (HírTV)
Több tízezer ember tüntetett London belvárosában Donald Trump ellen az elnök látogatása alkalmából.
júl. 13
20:36
Fegyverembargót rendelt el Dél-Szudán ellen az ENSZ BT (ATV)
Csaknem öt évvel a polgárháború kitörése után fegyverembargót rendelt el Dél-Szudán ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken.
júl. 13
20:42
Tizenkét orosz hírszerző ellen emeltek vádat az amerikai elnökválasztás befolyásolása miatt (444.hu)
Ők irányíthatták a hackertámadásokat.
júl. 13
21:18
Rajongók figyelem! Jön a Downton Abbey film (ATV)
A rajongók legnagyobb örömére immár biztos, hogy játékfilm készül a nagysikerű brit tévésorozat, a Downton Abbey nyomán - közölte a BBC.
júl. 13
21:36
Orosz hivatalnokok befolyásolhatták az amerikai választásokat (HírTV)
Összesen 12 katonai hivatalnokot vádolnak.
júl. 13
21:54
Vasárnap tárgyal Orbán és Putyin (HírTV)
A tárgyalásra egy nappal az orosz és az amerikai elnök találkozója előtt kerül sor.
júl. 13
22:24
Harvey Weinstein: Igen, szexért cserébe ajánlottam színészi munkákat, de mindenki ugyanezt csinálja (444.hu)
A nemi erőszakkal vádolt producer szerint addig rá sem néztek a nők, amíg nem vált nagymenővé Hollywoodban.
júl. 13
23:30
Kabarét rendezett Trump, amikor Erzsébet királynő végigvezette a díszőrség előtt (444.hu)
Nem igazán volt meg az összhang.

Keresés