Nem lehet mindig elnöki csúcs! Ausztrál bennszülötteket látogatott meg Malcolm Turnbull (63), a szigetország miniszterelnöke a kontinens északi részén.
Több mint százezer menekült települt vissza a szíriai főváros, Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségbe, mióta a kormányerők áprilisban visszafoglalták a területet a lázadó fegyveresektől - közölte Oroszország szíriai menekültügyi központjának a szóvivője.
Maffiához hasonlította Irán vezetését Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Los Angelesben iráni amerikaiak közössége előtt mondott vasárnap esti beszédében.
A kommunizmus bukását követően lendületesen áramvonalasították a német hadsereget, megszüntették a kötelező sorozást, és így jelenleg a katonaság létszáma 178 ezer, köztük kereken 20 ezer nő teljesít fegyveres szolgálatot. A nemzetközi kihívások szaporodása miatt azonban égető szükség mutatkozik a véderő ütőképességének javítására, ezért Berlinben
Simon Zsolt azokat a magyarokat szólítaná meg, akiket a Híd elveszített, és azokat, akiket a Magyar Közösség Pártja már nyolc éve nem tud az urnákhoz vonzani.
A Manchested United az Egyesült Államokban készül a Premier League-re, José Mourinho csapata két meccset játszott eddig, a mexikói Club América ellen 1-1, az MLS-ben szereplő San Jose Earthquakes ellen pedig 0-0 lett a vége.
Erkölcsileg igazolt lenne a második népszavazás a britek EU-tagságáról. Erről beszélt a BBC-nek John Major volt kormányfő. Major szerint a brexitért kampányolók világossá tették, hogy egy sor ígéretüket nem tudják betartani. Megjegyzései akkor hangzottak el, amikor London a kilépési tárgyalások újabb fordulójára készül Brüsszellel.
A kubai parlament egyhangúlag fogadta el vasárnap a szigetország új alkotmányának tervezetét, melyet augusztus közepétől három hónapig társadalmi konzultációra bocsátanak - jelentette a Prensa Latina kubai hírügynökség.
Fegyveres támadók hatoltak be hétfőn az iraki Kurdisztán kormányzói hivatalába a terület székvárosában, Erbílben - közölte a kurd autonóm terület helyettes kormányzója.
A Ryanair arra figyelmezette a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a sztrájkok. A cég ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesíti éves nyereségtervét.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Washingtonnal ápolt szoros kapcsolatokat méltatta a kormány hétfői ülésén, néhány órával Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfő délutáni látogatása előtt - jelentette internetes változatában a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság.
Legkevesebb három ember meghalt a vasárnap este a kanadai Torontóban történt lőfegyveres ámokfutásban, a lövöldöző mellett egy fiatal nő is életét vesztette, illetve időközben egy további áldozat halt bele sérüléseibe, s tucatnyian megsebesültek.
Megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Román Állategészségügyi Hatóság a Bihar megyei Kiskereki település egyik kis létszámú házisertés-állományában. A kitörés körül felállított 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzet Magyarországra, Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik, az érintett területen azonban sertést nem tartanak - közölte a
"Nem adtam fel semmit" a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Helsinkiben tartott találkozón - írta Donald Trump amerikai elnök hétfőn egyik Twitter-bejegyzésében.
Az uniós pályázati források lehívásakor felfedett visszaélésekkel kapcsolatban kiderült, hogy Szlovákia nagyon enyhe büntetést szab ki az elkövetőkre – figyelmeztetett az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF. Az uniós tagállamok átlagban 42 százalékban elfogadják az OLAF indítványait, Szlovákia ezzel szemben csupán az esetek 18 százalékában
A Nap vizsgálatára küld fel autó méretű űrszondát a NASA augusztusban. Segítségével olyan közelről tanulmányozzák a Napot, ahol ember alkotta objektum még nem végzett kutatásokat.
Több száz civil védelmi önkéntest mentett ki Szíriából az izraeli hadsereg. A Fehér Sisakosok évek óta mentik a civileket a polgárháborúban, több mint százezren köszönhetik nekik az életüket. Az Aszad-rezsim előrenyomulása miatt azonban nekik is el kellett menekülniük. Izrael közben attól tart: a szír kormány mellett Irán is megerősödik a Golán-fen
Óriási vitákat gerjesztett Németországban, hogy Mesut Özil a hétvégén lemondta a válogatottságot. A török származású német középpályást sokan támadták amiatt, hogy májusban a török elnökkel fotóztatta le magát. Az ügy azért is érdekes, mert a német labdarúgó-válogatottat eddig a sikeres integráció iskolapéldájának tekintették.
A török parlament hétfőn megkezdte annak a törvényjavaslatnak a vitáját, amely a rendkívüli állapot július 19-ei feloldása után is biztosítaná a terrorizmus elleni harc hatékonyságát - jelentette a CNN török hírtelevízió.