Növelte a franciák életkedvét labdarúgó-válogatottjuk sikere a foci vb-n, de a győzelem nem befolyásolta Emmanuel Macron államfő tetszési mutatóját - derült ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felmérésből, amelyet a Le Figaro című francia napilap ismertetett.
A romániai bíróságok elmúlt hetekben kimondott, nagy visszhangot kiváltó magyar vonatkozású ítéletei arra késztették a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezőit, hogy módosítsák a programot, és hangsúlyosan figyeljenek magyarokkal szembeni jogfosztásokra.
19 személy tartózkodott azon a repülőgépen, amely múlt héten a dél-afrikai Pretoriánál egy tejcsarnokba csapódott. A Convair CV-340 utasai közül ketten – egy fedélzeti mérnök és egy, a tejüzemben dolgozó – meghaltak, a két pilóta életéért azóta is harcolnak.
Spanyolországba indult az az NGO-mentőhajó, mely elől Matteo Salvini tagadta meg a kikötést. A belügyminiszter szerint kormánya feladata az olasz, és nem az afrikai szegények segítése.
Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak - közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt.
Legkevesebb 58 millió felhasználói fiókot függesztett fel 2017 utolsó negyedévében a Twitter vállalat az álhírek elleni küzdelem jegyében - derült ki a The Associated Press hírügynökség birtokába jutott adatokból.
Legkevesebb 19 migráns meghalt szerdán Észak-Ciprus partjainál, miután elsüllyedt a mintegy 150-160 embert szállító csónakjuk a Földközi-tengeren – jelentette a CNN Türk török hírtelevízió.
A római belügyminisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Matteo Salvini szerint a Proactiva azért választotta Spanyolországot, mivel fél az olasz hatósági vizsgálattól.
Richard Dawkinst, a világhírű brit tudóst rasszistának és iszlamofóbnak nevezték egy Twitter-posztja miatt. A brit liberális Independent című lap rá is kérdezett az esetre Dawkinsnál, aki nemhogy visszakozott volna, hanem még rá is tett egy lapáttal.
Dekáztak is az újságírók előtt a barlangból kimentett thai gyerekek. A 12 fiú és edzőjük összesen 18 napot töltöttek egy barlangban, miután az esővíz elárasztotta a kijáratot. Az orvosok szerint mindegyikőjük egészséges, és a stresszt is jól kezelik. Többen azt mondták: mentőbúvárok akarnak lenni.
Legkevesebb 19 migráns meghalt Észak-Ciprus partjainál, miután elsüllyedt a mintegy 150-160 embert szállító csónakjuk a Földközi-tengeren - jelentette a CNN Türk török hírtelevízió.
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint "még van idő a Brexit megmentésére", de erre a brit kormány által minap kidolgozott stratégia nem alkalmas.
Ma engedték ki a kórházból az elárasztott barlangból kimenekített thai gyerekeket. Ám előtte sajtótájékoztató keretében meséltek arról, hogyan élték meg a történteket.
Az olasz hatóságok továbbra sem engedik kikötni az NGO-k mentőhajóit az olaszországi partoknál. Ezt a migránstaxizó civil szervezetek újabban hazugságokkal és lejáratással próbálják megtorolni. Politikai háborúvá látszik fajulni a helyzet az olasz kormány és az NGO-k között.
GPS-rendszerrel, kamerákkal és radarral felszerelt, hat keréken guruló kicsiny robot szállítja házhoz a megrendelt árut Peking Kafka nevű lakónegyedében a helyi boltból.
A múlt héten lemondott brit külügyminiszter szerint „még van idő a Brexit megmentésére”, de a brit kormány által kidolgozott stratégia „állandósuló, nyomorúságos bizonytalanságba” sodorná az Egyesült Királyságot.
Nem mondhatjuk, hogy migráció növekedése a Földközi-tenger nyugati részén az utóbbi időszak jelensége lenne - mondta a spanyol belügyminiszter szerdán a spanyol közszolgálati rádióban reagálva az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) jelentésére.
Újabb ország zárta le kikötőit a bevándorlókat szállító hajók előtt, ezúttal Tunézia nem enged partra szállni egy teherhajót, amely negyven embert vett fel az afrikai partok közelében. A Földközi-tenger partján lassan minden kormány attól tart, hogy idővel náluk torlódik fel mindenki.
Hitelesítésre vár a rekordkísérlet, melynek célja, hogy a jelentkező minél több görögdinnyét vágjon fel a hasán egy perc alatt. A vállalkozó szellemű jelölt egyébként megszállott rekord-gyűjtő, 500-szor szerepel a Guinness-könyvben.
Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Izraelbe Orbán Viktor miniszterelnök, akinek gépe szerdán landolt a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtéren.
Oroszország 640 műholdat akar a világűrbe juttatni Szféra (égbolt) nevű új űrkutatási programja keretében a következő 10 év alatt - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a Roszkozomosz, az orosz űrkutatási hivatal vezetésével találkozva.
Története legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair ír diszkont légitársaság, a cég közlése szerint 600 járatot töröltek a jövő hét szerdai és csütörtöki menetrendből.
Thomas Markle éppen ma, július 18-án ünnepli a 74. születésnapját – de ez nem változtat azon, hogy már látni se akarja lánya, és több mint két hónapja egy szót se váltottak egymással. Meghan még a telefont se veszi fel neki és vissza se hívja ha keresi.