Az Európai Bizottság szeptemberben bemutatja a külső határellenőrzés fokozását célzó, mások mellett Ausztria javaslata alapján készült tervezetét - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Bécsben, Sebastian Kurz osztrák kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A német elhárítás az utolsó pillanatban lépett közbe, a kínai ügynököknek már-már sikerült Kínába csalogatniuk a képviselőt, ahol aztán megdolgozták volna.
Immár biztos, hogy egy 44 éves nő és egy 45 éves férfi is a Szergej Szkripalt és lányát megmérgező, novicsok nevű anyag miatt került válságos állapotba.
23 évvel a tokiói terrorcselekmények után Japánban kivégezték az Aum Sinrikio szekta vezetőjét és hét tagját. 1995-ben a csoport tagjai szarin gáz támadást hajtottak végre a földalattin, 13 ember halálát és ezrek súlyos mérgezését okozva.
Megpróbálta beszervezni informátornak a német szövetségi parlament (Bundestag) egy képviselőjét a kínai hírszerzés, a 2016-ban folytatott műveletet a német elhárítás meghiúsította - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung című német lap.
Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint Angela Merkel álláspontja a migráció kérdésében fokozatosan változik, azt az őt körülvevő kormánypártok, politikusok is alakítják.
Tragikus fordulatot vett csütörtök este a megfeszített erőkkel zajló thaiföldi mentőakció, életét vesztette az egyik legjobban kiképzett búvár, miközben a bent rekedt gyerekek kiszabadításán dolgozott.
A két ország – egyúttal a Közép-Európa és Kína – közötti együttműködés zászlóshajójának a Budapest-Belgrád-vasútvonal modernizálását nevezte, amely – mint fogalmazott – „már sínen van”.
A magyar-ukrán viszonyt a közelgő NATO-csúcstalálkozó tükrében elemző előadásában Németh Zsolt kifejtette, hogy nehéz év van a magyar diplomácia mögött a magyar-ukrán viszonyt tekintve.
Hivatalos látogatásra érkezik Nagy-Britanniába a jövő héten Donald Trump. A Downing Street által pénteken késő délután közzétett programból kitűnik, hogy az amerikai elnök összes hivatalos programja Londonon kívüli, vidéki helyszíneken lesz.
A magyar miniszterelnök épp Szófiában tartózkodik, ahol többek között a kínai miniszterelnökkel is találkozott. Közben egy ortodox keresztény templom papjaival is elbeszélgetett.
Elsőként a francia válogatott jutott be a legjobb négy közé az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután az első pénteki negyeddöntőben 2-0-ra legyőzte Uruguay csapatát Nyizsnyij Novgorodban.
Több mint 300 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a júniusban újraéledt szíriai polgárháború miatt. A menekültek egy része Izrael felé vette az irányt, majd a szír és izraeli határ közötti területen táborozott le. Az izraeliek ruha- és étel segélyekkel, valamint egészségügyi ellátással igyekeznek segíteni a szíriaiakon.
A román legfelsőbb bíróság jogerős végzésében terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját.
Berlinben a kancellár kedvező irányba tett lépésnek minősítette azt a washingtoni ajánlatot, hogy teljesen szüntessék meg a gépkocsik behozatalára, illetve kivitelére eddig kivetett védővámokat. Angela Merkel azonban hangsúlyozta, hogy az amerikai terv csak akkor valósulhat meg, ha vonatkozni fog az egész Európai Unióra.
Tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek Törökországban pénteken több újságírót, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük volt a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózathoz - közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.
Feltételezett amerikai dróncsapás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat hét harcosával pénteken, akik egy kocsiban voltak úton Jemen déli részén - közölték helyi törzsi vezetők.
Ausztria tudatában van annak, hogy az észak-afrikai állam mekkora terhet vállalt magára az Európára nehezedő migrációs nyomás mérséklésében – mondta Karin Kneissl.
Szlovákia kulturális és információs központot akar nyitni Jeruzsálemben. Erről az Andrej Danko házelnök vezette szlovák parlamenti delegáció döntött, amely hivatalos látogatáson vett részt a héten Izraelben. A Knesszet elnökével való találkozása során a szlovák parlament elnöke azt is elismerte, hogy Szlovákiában kétségkívül probléma az antiszemiti
A magyar-kínai együttműködés minden területen dinamikusan bővül - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szófiában, a közmédiának adott nyilatkozatában.
Klórgázt vetettek be a szíriai Dúmában áprilisban végrehajtott légicsapások során a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) előzetes vizsgálatai alapján - ismertette a sajtó pénteken a szervezet jelentését.