Donald Trump amerikai elnök változatlanul készül a londoni utazásra és a tárgyalásokra Theresa May miniszterelnökkel - közölte a washingtoni Fehér Ház hétfőn, azt követően, hogy két brit kormánytag bejelentette lemondását.
Boris Johnson volt brit külügyminiszter egyebek mellett azzal a véleményével indokolta hétfőn bejelentett lemondását, hogy az Egyesült Királyságot a brit kormány jelenlegi Brexit-politikája "a gyarmattá válás felé" sodorja.
Törökországban megszűnt a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény, és frissen esküt tett államfőre, Recep Tayyip Erdoganra szállt át a kormányfő minden jogköre. Eskütétele után közölte: Törökország nagy lépésekkel halad afelé, hogy a világ 10 legnagyobb gazdasága közé kerüljön. Az ankarai eskütételen Orbán Vikt
2015 januárja óta 322 ezer esetben adtak ki a német hatóságok vízumot családegyesítés keretében. A legtöbb érintett szír és iraki származású, azt viszont nem látni, hogy mennyien jöhetnek még.