Pedig ott aztán nem szokatlan jelenség a monszun. Idén viszont rendkívül sok a csapadék, van tározó, aminek a zsilipjét 26 év óta először ki kellett nyitni, hogy ne szakadjon át a gát.
Felrobbant egy lakóházban létesített fegyverraktár az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban vasárnap, a detonáció következtében legalább 12 ember meghalt és többtucatnyian eltűntek az összedőlt házak romjai alatt - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns aktivistahálózat.
A 18 éves fiú lőtte ki az anyamedvét, aztán meghallották a bocsok sírását. Igyekeztek eltüntetni a nyomokat, de egy automata vadkamera az egész mészárlást rögzítette.
A bajor választások eredménye vízválasztó lesz Berlin politikájára a pártok eltérő migrációs politikája miatt – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap. Hozzátette: a bajor miniszterelnök már bejelentette, hogy sokkal inkább a zöldekkel fogna össze, mint a szociáldemokratákkal. Ha ma lennének a választáso
Tüdőgyulladás miatt még pénteken kórházba szállították, és jelenleg is egy ibizai intenzíven ápolják Ronaldót, a brazil válogatottal 1994-ben és 2002-ben is világbajnok, jelenleg 41 éves korábbi futballistát.
Exkluzív interjút adott Meghan hercegné édesapja a brit Daily Mailnek. Kiderült, a férfi a minap rácsapta a telefont Harry hercegre – botrányos részletek derültek ki.
Moszkva hajlandó kapcsolatot tartani az Oroszországgal barátságtalan országokkal is, amilyen az USA is hajlandó találkozni – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A globális migráció hatására félelmetes tempóban kezdett virágozni az embercsempészet, és ha tetszik, ha nem, a határok ellenőrzése az, ami ezt a gyakorlatot visszaszoríthatja.
Több százezren váltak földönfutóvá a napok óta tartó heves esőzés és az abból fakadó áradások miatt a Fülöp-szigeteken - közölte a szigetország katasztrófavédelme vasárnap.
Oroszország a vele szemben barátságtalan országok, közöttük az Egyesült Államok képviselőivel is hajlandó találkozni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap, a Kaszpi-tenger-menti országok ötödök csúcstalálkozóján a kazahsztáni Atkauban.
Izrael minden ellenségeskedés teljes beszüntetését követeli a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamásztól a fegyverszünetért cserébe - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a kormány szokásos vasárnapi ülésén vasárnap.
Június óta nem nagyon lehetett hallani az Aquarius felől, de két sorosista szervezet, az Orvosok Határok Nélkül és az SOS Mediterranée újabb migránsokat kezdett szállítani a hajóval Európa felé a hétvége folyamán.
Többségbe kerültek azok a parlamenti választókerületek Nagy-Britanniában egy nagyszabású kutatás szerint, amelyekben az európai uniós tagság támogatói vannak fölényben.
Az eddigi statisztikák szerint a korábbiaknál sokkal több kábítószert próbálnak meg becsempészni a szigetországba. Az év első négy hónapjában csak kokainból 150 millió fontnyit foglaltak le a határrendészek.
Szinte sokkot kapott a nő, amikor lángok csaptak fel az iPhone-ból. Sikoltozva ugrott ki a kocsiból, de megúszta. Ha megsérült volna a szeme vezetés közben, akár tragédia is történhetett volna az autópályán.
Úgy látszik a hőség és a tömeg kihozza az emberekből a legrosszabbat. Pedig csak egy ártatlan szelfiről volt szó, viszont mindketten ugyanott akartak állni elkészültekor.
Pedig az olasz vendéglátóhely 'csak' 14 ezer forintnak megfelelő eurót számlázott két kávéért és vízért. Hol van ez egy százezres budapesti gulyáslevestől...